Anders de la Motte – Kegyetlen tavasz
Éljenek a nem összefüggő sorozatok! Ha szívesen olvasnál egy jó kis izgalmas skandináv krimit, vagy csak ismerkedsz a műfajjal, akkor a Kegyetlen tavasz Anders de la Motte-tól kezdésnek kitűnő választás lehet!
A főszereplő Thea, aki férjével nemrég költözött vissza a férfi szülőfalujába. A kis településen mindenki ismer mindenkit – ahogyan az lenni szokott -, ezért nagy várakozás övezte a régi kastélyi épületben nyíló éttermet, amit David, a férje nyit. Na és persze Thea-t is, aki az új doktornő lesz. A nő mégis szorong, ugyanis megismer egy régi sztorit, ami még 1986-ban történt, az eset pedig akarva-akaratlanul is érinti őt. Tavasszal, Walpurgis-éjjelén egy helyi babona során meghal egy fiatal lány, ennek pedig férje gyermekkorában szemtanúja volt. De vajon miért nem beszél róla senki? Miért titkolózik a falu? Ami pedig még ennél is fontosabb, miért titkolózott előtte David?
Motte azonban nem éri be ennyivel, Thea nyomozása során magára haragít embereket, miközben saját titkai is lassan napvilágot látnak, mindezeket pedig megspékeli azzal, hogy a fejezetek elejére külön kis sztorikat gyárt, amik csak tovább fokozzák a jó kis skandináv krimi feszültségét.
Hosszú idő után olyan történetet olvastam, ami E/3-ban íródott és meglepő módon valahogy nehezen szoktam hozzá, ennek ellenére már egyből az elején nagyon élveztem a könyvet. Csak nemrég kezdtem el ismerkedni ezzel a műfajjal és egyszerűen odáig vagyok érte. A fejezetek rövidek, olykor csak épphogy másfél oldalasok, ezért eléggé pörgős a sztori. A múlt és a jelen folyamatosan váltakozik, és míg a jelenben csak Theát követhetjük nyomon, addig a múltban folyamatosan ismerhetjük meg a mellékszereplőket, fiatalabb kiadásukban. Davidet és annak családját, szomszédjait, minden olyan karaktert, aki a tavaszi áldozathoz köthető.
Minden fejezet természetesen elvet nekünk egy kis mozaikdarabkát, igazi kirakóst kapunk ezzel a regénnyel, aminek az ékköve – legalábbis számomra – a fejezetek előtti dőlt betűs szakasz. Ezt már fentebb is említettem, a jelennél E/1-ben beszél Thea, míg a múltban Elita Svart, a halott lány beszél az olvasóhoz. Izgalmas, nem?
A legjobban mégis az nyerte el a tetszésemet, hogy teljesen elcsavarta a fejemet, ami miatt még a gyakorlott krimiolvasó szemem se látta a végkifejletet.
Igaz, néhol húztam volna egy kicsit a szövegből a sok kerítés egyes helyeken már borzolta az idegeimet, de igazán nem lehet okom panaszra, mert csak tovább mélyítette a szerelmemet, ami a skandináv krimik még ismeretlen világa iránt szövődik bennem.
A Kegyetlen tavasz tele van titkokkal, kapcsolatok hálójával, sőt, még egy kis misztikummal is, ami már a kötet elején elérte, hogy egy mini “horrorfalunak” képzeljem el David szülőfaluját. Ehhez pedig elég volt már maga a Zöld ember legendája és a kastély, ami nagyon bejött!
Thea karaktere abszolút megnyerő volt, nemcsak a személyisége izgalmas, amit de la Motte megalkotott, de a múltja is. Sajnáltam is, hogy az utóbbiból nem kaphattunk egy picit többet, mert traumatikus előéletén nagy hangsúly van a kötetben. Tulajdonképpen egy lélektani drámának is megfelel, ahol az emberi kapcsolatok, azok indítékai, mozgatóelemei igen fontos szerepet kapnak. Ugyanis a pletyka, a hazugság, a rosszindulat mindenhol ott rejtőzik, a kérdés csak, hogy mikor bukkan minden a felszínre.
Ha tehát egy izgalmas, igényes és misztikus sztorira vágysz, akkor a Kegyetlen tavaszt ne hagyd ki.
Egy gördülékeny, feszültségekkel teli történet, ami hatalmas hangsúly fektet a kapcsolatok szövevényes hálójára, és a kisebbségi emberek megítélésére. Ne egy véres krimire számítsatok, hanem inkább egy misztikus, talán családi drámára.
Nagyon kíváncsi vagyok a sorozat korábbi részeire, ti olvastátok már valamelyiket? Ha igen, melyik legyen a következő, amit elolvasok?
A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!
