Imogen Hermes Gowar – A hableány és Mrs. Hancock
Az utóbbi években a sellők újra beléptek a divatos lények közé és nem csak motívum, de mint karakterek és szinte határozott jelentéssel tértek vissza. Tekinthetjük a hardcore feminizmus egyik vezéralakjánainak őket, ahogy különlegességével, egyediségével elcsábítják a férfiakat és ha úgy tartja kedvük, akkor megölik, vízbe fojtják őket. Régi történetek mitikus alakja, félelmetes, manapság viszont egy vidám kreatúra. Azonban Imogen Hermes Gowar könyvében megjelölt hableány se nem szépséges, se nem élő. Egy kiszáradt kis test, megjelenése a főszereplőink életében mégis végzetes változásokat eredményez. Nem annyira lény, mint inkább metafora, egy rajnyi érzelem. Nem tudom, mire számítottam ezzel a regénnyel kapcsolatban, de őszintén elmondom, hogy rég olvastam ilyet! Köszönöm a 21. század kiadónak, hogy eljutott hozzánk A hableány és Mrs Hancock.
A 18. századi Angliában járunk, virágzik a barokk és Jonah Hankock kereskedő élete se jónak, se rossznak nem mondható. A cím akkor lesz igazán érdekes, mikor rájövünk, hogy Mrs Hancock már évek óta halott és nem is lépett senki sem az ő helyére. Mr Hancock sora jól megy, hajói különféle remek árukat szállítanak, arra azonban senki sem számított, hogy az egyik út végén a kapitánya egy nem mindennapi áruval tér vissza. Egy hableány csecsemő kiszáradt holttestével. A felháborodás és megrökönyödés hatalmas, azonban Mr Hancock élete örökre megváltozik. Eközben Angelica a régen ünnepelt, mostanra kicsit azonban elfeledett kurtizán visszatér Londonba az idényre. Nem szeretne beköltözni a régi Madame-hoz, viszont a pénz se veti fel, lévén a “gazdája” már halott és egy fityinget sem hagyott rá. De minek neki pénz, ha ott van a szerelem? Mindketten a saját útjuk kezdik járni, próbálnak megküzdeni az eléjük kerülő akadályokkal és a lehető legjobbat kihozni a helyzetükből, és igen, kettejük útja keresztezi egymást, hogy aztán újra elváljanak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Imogen hermes Gowar könyve egy nem mindennapi történet. Igazi élmény volt úgy olvasni, hogy sejtelmem sem volt arról, hogy mi lesz a következő fordulat, mi fog történni. Megjegyezhető klisékkel egyáltalán nem találkoztam és ez volt benne az egyik legszebb. Filmekben, könyvekben, sorozatokban a legtöbb alkalommal magabiztosan meg tudom tippelni, hogy mi következik. Itt azonban ahogy pörögtek a lapok a kezeim között, végig bizonytalan maradtam. Sőt, mintha a könyv első három része csak felépítése lenne az utolsónak, ahol az igazi események történnek. Majdnem egy évet járhatunk így végig és az idő múlása varázslatos.
A karakterek fantasztikusak! Az író nem akarta őket idealizálni, úgy teremtette meg őket ahogy kell és amire szükségük volt. Nem lettek tökéletes kis gyöngyszemek, saját tulajdonságaikkal, külső-belső hiányosságaikkal lettek igazán életszerűek és semmiben sem szenvedtünk hiányt. Nem csak Jonah-t és Angelicát ismerhetjük meg, hanem sok más szereplőt, őket is olyan részletesen, mintha legalább olyan fontosak lennének mint ők ketten. Mrs. Chapell a maga rosszindulatú, öreges ám mégis nyitott hozzáállásával egyszerűen megelevenedett a szemem előtt, Sukie örökre az egyik kedvenc karakterem marad az egyszerűségével, még Mrs. Fortescue is a szívemhez nőtt, még ha nem is láttuk őt sokat. Egyedül Polly történetszálának konkrét befejezését hiányolom és nem hagy nyugodni a gondolat, hogy miért követtük ennyire nyomon az ő gondolatait és életét, hogyha végül megfeledkezve róla ért véget a történet. Persze nem bánom, hogy találkozhattunk vele.
Ám nem csak a történet egyedisége és a szereplők különlegessége tette feledhetetlenné ezt a könyvet számomra. Imogen Hermes Gowar írási stílusa, ahogy megfogalmazza és elmondja a dolgokat olyan varázslatos és gördülékeny, amilyet talán még sohasem volt szerencsém látni. Szavai barokk módra burjánzanak, mégis kellemesek és frissek maradnak. Igazi kísérői lehetnének egy régimódi tea délutánnak. Ha a történet nem érdekelt volna, akkor is örömmel és kíváncsisággal olvastam volna tovább, mert egyszerűen jól esett a szememnek és az agyamnak. A vastagsága a könyvnek így érthető és teljességgel indokolt. Bizton állíthatom, hogy nem éreztem se nem idő, se nem papírpazarlásnak azt a sok oldalt.
Nyugodt szívvel tudom mondani, hogy 2019-ben az első könyv, amit a kezedbe veszel, az A hableány és Mrs. Hancock legyen! Történelmi regények kedvelőinek tudom ajánlani, olyan öregebb és nyugodt lelkeknek, akiknek nem preferenciája a mély és mindent elsöprő szerelem, de nem riadnak vissza egy kis pikantériától és néhány perverzebb részlettől.
A recenziós példányért köszönet a 21. Század Kiadónak!
