Filmek

2019 – Remake áradat

Úgy tűnik a 2019-es évünk remake filmek szempontjából igazán szerencsésnek mondható, ugyanis rengeteg új művel fogunk gazdagodni az elkövetkezendő hónapokban. Már tavaly folyamatosan kaptunk híreket az újabb alkotásokról, és ahogy láthatjuk, bőven fog jutni nekünk néznivaló az újraalkotott történetekből. Régebbi meséket, filmeket és még sorozatokat is elővettek, hogy ismét megpróbáljanak  akkora sikert aratni velük, ahogyan első alkalommal sikerült.

Dumbó

A Dumbó című filmet 2019. március 29-én mutatják majd be a mozikban. Az új változat Tim Burton által lett rendezve, aki sajátos, kicsit sötétebb stílusáról híres. Azáltal, hogy ő is közreműködik a filmben, egy kevésbé barátságos és szép oldalát láthatjuk majd a vásznon az animációs mese történetének. Olyan sztárok működtek közre a filmben, mint Michael Keaton, Eva Green vagy Colin Farrel. Már ki is jöttek a hivatalos előzetesek és néhány napon belül már meg is nézhetjük a mesét.

Az eddigi információk alapján azt is tudjuk, hogy más adaptációkkal ellentétben az új Dumbó egy teljesen más történet formájára lett elkészítve, mint az első film, bár az alapjaként az szolgál majd.

Aladdin

Nagyon kevés olyan ember van, aki ne lenne oda Aladdin történetéért. A mese szinte minden gyermeknek az egyik kedvence, legalábbis azoké, akik Disney filmeken nőttek fel, ebből pedig nem vagyunk kevesen. A régi sikereket tetézve fog megjelenni május 24-én az élőszereplős változat. Úgy tűnik, a Dumboval ellentétben ebben az adaptációban rengeteg olyan elem fog megjelenni, amit a korábbi verzióban is láthattunk, valamint sok dalt is kivett a meséből Guy Ritchie, a film rendezője, hogy a filmben halljuk őket viszont. Ilyen lesz például Dzsini dala, amit Will Smith fog énekelni. A főszerepet Mena Massoud fogja játszani, Jázmin pedig Naomi Scott lesz.

A filmnek egyébként nem lett túl jó visszhangja, még ha várjuk is. A hírek szerint a rajongók nem lelkesülnek az ötlettől főleg, hogy a film korábban is kapott kritikákat, mikor még az első jelent meg. Ezen az sem javít, hogy ahogy a régebbi változat, ez is más nemzetiségek által lett rendezve és ebben az esetben még játszva is, bár az egész történet arab birodalomban játszódik. Guy Ritchie pedig egyszerűen csak nem tűnik olyan rendezőnek, aki illeni fog a mesevilághoz.

Az oroszlán király

A harmadik mesefilmről kerül leírás, ugyanis az utóbbi években egyre lelkesebben alkotják ezeket az adaptációkat. A film érkezését 2016-ban jelentették be és három év után lehetőségünk is van megnézni az elkészült művet július 18-án. Ebben az esetben is fognak használni eredeti dalokat a meséből, ami biztosan mindenkinek szívmelengető lesz, aki szerette a korábbi változatot. A rendező Sean Bailey állítása szerint fognak maradni részletek, amiket már láttunk korábban, de lesznek új dolgok is.

A szereplők hangjai ismert színészek és énekesek lesznek. Szimba hangját Donald Glover fogja adni, Nala pedig Beyoncetól kaphatja azt. James Earl Jones orgánumát Mufasa fogja birtokolni.

Az Addams family

Ennek a filmnek a megjelenése még nincs olyan közel, mint az előző háromé. Október 11-én várható az új, animált változat, amit még 2018-ban jelentettek be. Ez a feldolgozás egy másfajta gonoszságot fog bemutatni a nézőknek, legalábbis a készítők ezt ígérik. A film rendezője a Virsliparti készítője lesz, Conrad Vernon. Nem sokat tudunk egyelőre a filmről, azt azonban mindenképpen, hogy a főszereplőkre fog fókuszálni, ahogyan előtte is.

Oscar Isaac Gomez Addams, Charlie Theron Morticia Addams, Finn Wolfhard pedig Pugsley Addams hangját fogja adni. Ezen kívül rengeteg nagy név szerepel a listán.

Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa, ezen kívül rengeteg remake érkezik még az évben a mozikba. Ti melyik miatt vagytok a legizgatottabbak?

Aladdin – Itt vannak az első hivatalos képek

Hozzászólások