Verseskötet jelent meg a maffiáról
Megjelent Ledéndy Jácint új verseskötete, amelyben a rendszerváltás utáni olajmaffia és a diszkómaffia világát mutatja be. Az FBI: Maffiaszólam valós szereplők elmondásai, illetve a költő saját élményei alapján készült.
Hogy is tartja a mondás? Az alvilágnak nincs romantikája.
Tényleg nincs. De Legéndy Jácint révén immár van költészete.
– Dezső András
A kötet a Prae Kiadó gondozásában jelent meg, füles, kartonált kiadásban. Érdekesség, hogy a borítót a képzőművész gyanánt is alkotó Legéndy Jácint maga tervezte, ahogyan a belíveket is az ő kollázsai illusztrálják. Igazi különlegessége mégis az, hogy a kötetben az események nagyrészt a valóságon alapulnak, amelyeket a rendszerváltás utáni évek folyamán Jácintnak, a kötetben levő szintén valós szereplők maguk mondtak el. Megjelennek benne a maffiafeleségek, vezetők, a verőlegények és sok-sok személyes dráma.
Legéndy Jácint – FBI: maffiaszólam
A tartozást behajtják. S a költészetnek volt egy komoly tartozása, amit most Legéndy Jácint fizet ki, hiszen versekbe foglalta a rendszerváltás utáni évek éjszakáinak világát. A sztorit, a nagy korszakot, amit már sokan megénekeltek, de úgy, ahogy ő, idáig senki sem. Tehát az oratóriumban felbukkanó karakterek jórészt valós szereplők. Emberek, akik dumálgattak, nem sejtve, hogy a történeteik egyszer majd versekben kelnek életre. A maffiafeleség, a maffiafőnök, vagy éppen a börtönben becsavarodott verőlegény drámái ezek. Olyan drámák, amiket a brutalitás, illetve az esendőség keretez, mindaz, amit a rendszerváltás utáni káosz kreált. Dolgok, amelyek az évek múltával szerethetőbbé váltak. Hogy is tartja a mondás? Az alvilágnak nincs romantikája. Tényleg nincs. De Legéndy Jácint révén immár van költészete.