Könyvek

Vérfagyasztó thriller érkezik az Álomgyár Kiadótól!

Az Álomgyár Kiadót úgy ismerhettük meg, mint akik főleg nőknek szóló, alapvetően romantikus irodalommal foglalkoznak. Az utóbbi időben ezt igyekeznek megcáfolni, ugyanis sorra hozzák ki az izgalmasabbnál izgalmasabb thrillereket. Pár napja egy újabb izgalmas címet jelentettek be, ez pedig nem más, mint Megan Goldin Maradj ébren! című könyve!

Főszereplőnk Liv érzi, hogy valami nagyon nem stimmel. Először is: egy taxi hátsó ülésén ébred, fogalma sincs hogy került oda. Ráadásul haza se mehet, mert egy vadidegen pár beköltözött a lakásába, ezért kénytelen az utcán éjszakázni. Ha mindez nem lenne elég a táskájában egy véres kést talál, a karján pedig egy felirat: Maradj ébren!

Két évvel ezelőtt a barátnőjével élt közösen New Yorkban és egy magazin újságírója volt. Az ezután történtekre azonban egyáltalán nem emlékszik, az elmúlt huszonnégy hónap egy az egyben kihullott az emlékezetéből.

A hírekből tudomást szerez egy furcsa gyilkosságról, aminek során vérrel szavakat írtak az ablaküvegre. Furcsamód ugyanazt, ami a lány karján is olvasható. Liv teljesen összezavarodik és kétségbeesetten próbálja összerakni a kirakósdarabkákat. Ő lehet a tettes? Miért nem emlékszik semmire az elmúlt két évből? Mit csinált egyáltalán a múlt éjszaka?

A történet tehát nagyon érdekesnek és izgalmasnak hangzik, kíváncsian várjuk mit hozott ki belőle az írónő.

Sajnos azonban a könyvre kicsit még várni kell, várható megjelenés: 2022. 11. 16.

A kötet viszont már előjegyezhető a Bookline oldalán!

Megan Goldin – Maradj ébren! 

„Lebilincselő.” ​- Time Magazine
„Kész adrenalinbomba.” – Publishers Weekly

Ha elalszol, minden emléked a felejtésé lesz.
Liv Reese egy taxi hátsó ülésén ébred. Fogalma sincs, hol van, és azt sem tudja, hogy került oda. Amikor kiteszik a háza előtt, egy vadidegen pár fogadja, amelyik beköltözött a lakásába, ezért Liv kénytelen kint tölteni az éjszakát a hidegben. Amikor megpróbál segítséget kérni, mobiltelefon helyett egy véres kést talál a táskájában. Ekkor veszi észre a kezén található, fekete tintával írt, graffitiszerű üzenetet: MARADJ ÉBREN!
Két évvel korábban a legjobb barátnőjével lakott, randizott, és egy népszerű magazin sikeres újságírója volt. Most viszont teljesen összezavarodott, és nagyon elveszettnek érzi magát New Yorkban, mert a város egyáltalán nem olyan, mint amilyenre emlékszik.
A hírekből tudomást szerez egy gyilkosságról, amelynek helyszínén az áldozat vérével írtak az ablaküvegre. Az üzenet ugyanaz, mint a Liv karján lévő. Mit csinált előző éjjel? Miért nem emlékszik az elmúlt két év eseményeire? Liv egy bűneset közepén találja magát, de hiába próbálja összerakni élete puzzle-darabkáit, nem emlékszik, hogy bármit elkövetett volna. Ám egyvalaki pontosan tudja, mit csinált Liv, és bármit megtenne, hogy elfeledtesse vele… Végleg.
A nemzetközi bestsellerszerző, Megan Goldin ismét egy letehetetlen, csavaros thrillerrel jelentkezik. A több idősíkon játszódó történetében sohasem tudhatjuk, hogy mi következik, továbbá abban sem lehetünk biztosak, mely emlékek vezetnek el minket az igazsághoz.
„Feledhetetlen és magával ragadó!” – Harlan Coben, New York Times bestsellerszerző
„Egy percre sem lankad az olvasó figyelme.” – Books Beans And Botany

Hozzászólások