ezeket szerettük

Utolsó visszatekintő: Novemberi & decemberi megjelenések

A 2021-es év utolsó visszatekintő cikkét olvashatjátok az oldalon, amelyben arról lesz szó, hogy milyen újdonságokkal leptek meg minket a kedvenceink ebben a két hónapban. Ennek a bejegyzésnek a középpontjában a sorozatos, filmes, zenés és könyves megjelenések lesznek előtérben.

Az októberi hónap újoncai közt a Gossip Girl rebootja megjelenéséről írtunk, aminek a decemberi hónapban érkezett a második etapja. A legjobb filmek közt megemlítettük a Venom 2-t, valamint a Dűnét és például Justin Bieber dokumentumfilmjét. Zenei szférában Christina Aguilera legújabb számát ajánlottuk nektek, de Adele is októberben adta ki legújabb dalát, továbbá Camila Cabello, a kpopban pedig az aespa és a TWICE kapott nagyobb figyelmet.

Most pedig jöhet az év utolsó visszatekintője november és december újdonságaival karöltve?

Sorozatpremierek

November 7-én megérkezett a Dexter: New Blood első évada, aminek sok-sok rajongó örült. A történt 10 évvel azután folytatódik, hogy Dexter Morgan eltűnt a Laura hurrikán szemében és most egy másik városban, másik név alatt éli életét. Ki szerette ezt az őrült alkotást, örültök a folytatásnak?

Egyébként a novemberi hónapban már megjelentek a karácsonyi sorozatok is, úgy mint az Olaf Presents, ami egy öt részes mini széria. Olaf a klasszikus Disney-filmeket adja elő saját stílusában, néhány dolgot helytelenül, valamint bizonyos elemeket eltúloz. A szerepek nagy részét egyedül játssza, de olykor a Jégvarázs szereplői is felbukkannak. A kritikusok pozitívan értékelték és szórakoztatónak tartják Olaf kalandját.

November 24-én megjelent egy újabb Marvel sorozat Hawkeye, azaz Sólyomszem címen, amelynek középpontjában a fiatal bosszúálló, Hailee Steinfeld által alakított Kate Bishop kalandjai állnak. ha pedig krimire vágytok, akkor a Rongybaba című thrillert nézzétek meg, amiben Lucy Hale alakítja a főszereplőt. A sorozat Daniel Cole könyve alapján készült.

Továbbá a The Flash és a Riverdale folytatásaival találkozhattunk ebben a hónapban.

Decemberben a sorozatok nem uralták a teret, de az utolsó visszatekintő cikkünkben azért ajánlunk nektek kettő újdonságot. Az egyik Az agyturkász a szomszédból című pszichológiai dráma minisorozat, amelynek Will Ferrell, valamint Paul Rudd a főszereplője. A másik pedig egy közönségkedvenc sorozat a The Mandalorian spin-offja, a The Book of Boba Fett, ami december 29-én indul útjára.

Folytatások közt pedig a Dynasty ötödik évadja, valamint a Claws, azaz a Karmok 4. szériája jelent meg.

Filmes megjelenések

A novemberi és a decemberi hónapban rengeteg új film kapott helyet, mind a mozivásznon, mind a különböző streaming platformokon. Leginkább karácsonyi alkotásokkal bombáztak minket az év utolsó szakaszában. Novemberben olyan ünnepi darabok jelentek meg, mint a Next Stop, Christmas, A Christmas Treasure vagy a zenésebb Christmas Déjà Vu. Korábbi cikkünkben pedig bemutattuk nektek a Netflix által sugárzott karácsonyi filmeket, valamint a decemberi mozipremierekben is olvashattok pár újdonságról.

Zeneajánló

Végül pedig a novemberi és a decemberi muzsika zeneajánlónkat olvashatjátok, amiben rengeteg különlegességet és természetesen ünnepi alkotásokat hallgathattok meg. Faouzia, akiről egy underrated előadók bejegyzésünkben már olvashattatok ismét kiadott egy csodálatos számot, Puppet címmel, amiben megmutatja elképesztő hangját. Sam Feldt és Rita Ora összeállt és közösen elkészítették a Follow Me dalukat, amit nagyon szeretünk. Kelly Clarkson karácsonyi zenéi, főleg amit Ariana Grandeval együtt énekel az idei év legnagyobb kedvence, a Santa, Can’t You Hear Me. Mellettük még az utánozhatatlan Michael Bublé ünnepi slágerét ajánljuk nektek, a The Christmas Sweater-t. Végezetül Meghan Trainor és a Title zenéjével zárjuk a külföldi zenemegjelenéseket.

Nektek ki volt az abszolút kedvenc ebből a két hónapból?

A magyarok közt az X-Faktor versenyzői voltak a legfelkapottabbak, például Alee és Paulina, de Marci, valamint Mardoll zenéi is megfogták kishazán lakosait. Viszont a már ismertebbek, mint például ByeAlex is adott ki új zenéket, valamint MISSH. Mellettük Burai és Lofti Begi dobott ki egy érzelgősebb számot a decemberi hónapban, őket pedig Tóth Gabi követte egy hasonlóval.

A koreai előadók is többek közt a karácsonyt célozták meg ebben a két hónapban, például a Stray Kids a Christmas EveL dalukkal igazán egy remek számot hoztak létre, ahogy az ATEEZ a Turbulance zenéjükkel. Feltűnt egy újabb zenekar is a kpopban, akik hatalmas sikerre tettek szert a debütálásukkal. A Xdinary Heroes nevű banda üde foltjai lettek az idei év előadóinak, a Happy Death Day daluk nagy kedvenccé vált a közösség életében. Végezetül pedig az Everglow visszatérése, a Pirate volt az, ami ismét szuper lett.

Ennyi lett volna az év utolsó visszatekintő bejegyzése, az elmúlt két hónapban ezek voltak terítéken. Osszátok meg velünk, hogy nektek mi volt a kedvencetek akár film, sorozat vagy zene témába illik bele. Áruljátok el nekünk, hogy milyen újdonságra leltetek rá!

Visszatekintő: októberi megjelenések

Hozzászólások