Életmód

Szabadtéri vagy beltéri esküvőt válasszunk?

Az esküvői helyszín megválasztása fontos döntés, hiszen szinte minden ettől függ. Lehet szabadtéri, vagy akár benti lakodalom is, ajánlatkérés kastély esküvőhöz is lehetséges. De vajon milyen szempontokat érdemes figyelembe venni? Ebből a cikkből minden kiderül!

Szabadtéri esküvő

Amennyiben a természetben szeretnénk kimondani a boldogító “igen”-t, akkor természetesen választhatunk szabadtéri esküvőt is. Manapság ugyanis egyre többen döntenek úgy, hogy a szabad ég alatt kívánnak hűséget fogadni egymásnak. Van azonban pár apróság, amit érdemes figyelembe venni.

Az időpont

A szabadtéri esküvők időszaka inkább a májustól szeptemberig tartó hetek és hónapok. Ekkor az időjárás is jóval kegyesebb lehet, kisebb az esélye a hűvös és esős napoknak. Nyugodtan nézzük meg az előző évek hétvégéit, hogy mikor-milyen idő volt, hiszen ez jó alapot adhat a döntésnek. A szertartást érdemes késő délutánra tenni, amikor már a nap sem tűz annyira. Ezt követően szinte azonnal jöhetnek a finomabbnál finomabb fogások.

Catering szolgáltatás

Amit még mindenképpen gondoljunk át, az a catering, azaz a felszolgálás. Egy esküvő során elengedhetetlen, hogy minden komfortos legyen. Gondoskodni kell a vendégek kényelméről és a kisgyermekes családokról egyaránt. Elegendő mosdót és ételt, illetve italt kell biztosítani, amelyeknél fontos, hogy mindig hideg legyenek. Senki sem szeret meleg kólát fogyasztani.

Beltéri esküvő

Természetesen nem szükséges kint megtartani a lakodalmat, választhatunk benti helyszínt is. Ajánlatkérés kastély esküvőhöz is lehetséges, ahol egy helyen zajlik a rendezvény, ráadásul a vendégeket is könnyen el tudják szállásolni.

A beltéri esküvő előnyei

A bent tartott lakodalom egyik előnye a kényelem, a megfelelő hőmérséklet és nem utolsó sorban az áramellátás biztosítása. Itt jóval egyszerűbben oldható meg szinte bármilyen probléma. Legyen szó hideg italokról, hűtött süteményekről, zenéről és táncparkettről.

Egy kastély esküvő ráadásul jóval elegánsabb és praktikusabb lehet, hiszen nemcsak a vendéglátás megoldott, hanem az elszállásolásuk is. Biztosan akadnak majd olyanok, akik nem tudnak vagy akarnak hazamenni az éjszaka közepén. Számukra biztosít alváslehetőséget a Sziráki kastély is. Fontos továbbá az is, hogy itt ugyanúgy lehet remek fotókat csinálni, hiszen a kastély parkja számos lehetőséget nyújt ezeknek a képeknek az elkészítéséhez.

Összegezve

Dönthetünk tehát a kinti és a benti esküvők mellett is, ám van pár szempont, amelyet érdemes figyelembe venni, amikor kiválasztjuk a megfelelő helyszínt. Ilyen például a megfelelő időpont, a catering szolgáltatás lehetősége, illetve a vendégek elszállásolása egyaránt. Egy kastélyban tartott lakodalom például remek megoldás lehet, hiszen itt mindent biztosítanak a pár számára. Legyen szó zenéről, vendéglátásról, vagy éppen szabad szobáról.

Hozzászólások