Filmek

Újabb film készül a Downton Abbey sorozatból

Ki ne emlékezne a tíz évvel ezelőtti nagysikerű sorozatra, a Downton Abbey-re? Az angliai helyszínen játszódó széria, egészen hat évadon keresztül volt látható, ehhez pedig karácsonyi különkiadások is készültek. Az alkotók most újra leporolják a történetet és a 2019-es filmhez, elkészítik a második részt is. 

Downton Abbey 2010-ben indult hódító útjára. A sorozat Yorkshire-ben játszódik egy kitalált nagybirtokon, amelyet Downton Abbey-nek hívnak. A 20. század eleji történetben megismerhetünk egy arisztokrata családot, s annak szolgálóit.

A széria 2015-ben, a hatodik évaddal ért véget. Sikerét mi sem bizonyítja, hogy a Downton Abbey 15 Emmy-díjat és 3 Golden Globe-ot nyert. 2019-ben már bemutattak egy hosszú filmet, amelyet a sorozatból készítettek, most pedig  a Focus Features megerősítette, hogy karácsonykor láthatjuk majd a legújabbat.

Amit tudni lehet a legújabb filmről

Úgy tűnik, hogy Gareth Neame, a producer az utóbbi években mindent eltervezett és egyeztetett, hiszen a régi szereplők biztosan ott lesznek az új alkotásban. Ezen kívül új nevek is felkerültek a listára. Hugh Dancy, aki a Hannibal című sorozatban is látható, vagy Laura Haddock, aki A galaxis őrzői filmekből lehet ismerős. Feltűnik még Nathalie Baye és A nyomorultakban főszerepet alakító Dominic West  is egyaránt csatlakozik a stábhoz.

Neame viszont annyit még elárult, hogy Violet (Maggie Smith) karakterével is számol. A forgatókönyvet Julian Fellowes írja Gareth Neame-mel , a rendezői székbe Simon Curtis ül.

Ti várjátok az új filmet? 

Hozzászólások