Bodnár Gyöngyi Gina (szerk.) – Stigma

A múlt hónapban az a megtiszteltetés ért, hogy felkeresett a Közösségi Írók Céhe, akiknek a holnapi napon jelenik meg az antológiás kötetük, a Stigma. Ennek apropójából meg is osztottak velem egy előolvasói példányt, aminek köszönhetően lehetőségem volt elolvasni egy olyan novellákból álló csodát, ahol magyar szerzők írtak mentális betegségekről, hajléktalanságról, személyiségzavarokról, LMBTQ-ról.

Ha előítéletes ember vagy, neked lehet nem fog tetszeni.

Nagyon jó, hogy mind a 34 szerző egyazon koncepcióra épít, mégis elképesztően sokszínű. Az, ami igazán megfogott benne, hogy mer beszélni olyan dolgokról, amik tabunak számítanak, mert mind a mai napig elítélik a dolgot, esetleg lenézik vagy úgy tekintenek rá, mintha fertőző betegség lenne. Gondoljunk bele, ha megyünk az utcán és látunk egy hajléktalant, mire gondolunk? Biztos a saját hibájából került oda, büdös alkoholista és jó messziről kikerüljük. De ha neked nem is jár ilyen az eszedben, sokaknak sajnos igen. Ha egy introvertálttal találkozol, mire gondolsz? Ez tuti antiszoc. Vagy mire gondol a legtöbb ember, ha azt hallja, egy nő nem akar gyermeket? Konkrétan máglyára vetik, hogy egy nőnek márpedig szülnie kell.

A kép a Közösségi Írók Céhének köszönhető.
Egy izgalmas és sokszínű kötetről beszélünk.

A történetek logikusan követik egymást és bár nem állt közel hozzám mindegyik, látszott az egész könyvön, hogy szívvel-lélekkel állították össze és vetették papírra az írók. Olykor-olykor volt, amit gyengének találtam, de fontos kiemelni, hogy nem tapasztalt, hanem amatőr írókról van itt szó, akik lelkesen fogtak össze, hogy megalkossák ezt az érzékenyítő művet.

Habár a novelláskötetek nem állnak hozzám közel, mégis úgy éreztem, ezt a könyvet el kell olvassam. Először mert nagyon szeretem támogatni a kezdő írókat, hiszen nagy kincsek lehetnek közöttük, másrészt azért, mert a mentális betegségek és a személyiségzavarok úgy érzem, nincsenek kellően kifejtve, megmagyarázva. Az emberek elrejtik őket, nem kezelik a helyén és nem mernek beszélni róla, mert félnek, hogy megbélyegzik őket. Pontosan ezért nagyon fontos, hogy jobban megismerjük ezt a témát is.

A Stigma ezt bátran veszi elő. Már egyből az elején úgy éreztem, hogy ezt a művet könnyű és jó lesz olvasni, hiszen egyből az elején egy pörgős, ugyanakkor megdöbbentő novellával kezdünk. Egy növény szemszögéből követhetjük nyomon egy lány leépülését. Habár nagyon meglepő volt ez a megközelítés, ugyanakkor nagyon érzékletes is. Itt nem csak azt láthattuk, hogy a fiatal egyetemista hogyan él meg egy-egy veszekedést, hanem azt is, hogy egy növény is élőlény, akire időt, energiát és gondoskodást kell fordítanunk.

A történetek kategóriákra vannak bontva.

Szó van benne külön a mentális betegségekről, az introvertáltságról, a gyermektelenségről, hajléktalanságról, gyászfeldolgozásról és végül az LMBTQ-ról. Egytől egyig izgalmas témakörök és jól összefoglalják őket az egyes novellák. Egy-két helyen mondjuk éreztem egy kis hiányosságot.

Mint már említettem, a mentális betegségek különösen érdekelnek és mélyen érintenek, pont ezért, lassabban ment az olvasásuk. Félreértés ne essék, nem magam ellen beszélek, magát a történetet, az egyes novellákat könnyen és gyorsan lehetett olvasni, ugyanakkor időnként meg kellett állnom lélegzetet venni és átgondolni. Időnként az is előfordult, hogy nem jöttem rá, pontosan miről is olvasok, így utána is kellett néznem egy-két dolognak. De ez lehet csak az én maximalizmusom, hóbortom.

Ennek ellenére nagyon tetszett benne nemcsak az, hogy foglalkoztak itt a skizofréniával, depresszióval, a testképzavarral és a bipoláris zavarral, hanem az is, hogy úgymond összefűzték őket. Dr. Shelby pszichiáter ugyanis minden novellában felbukkan.

A gyermektelenségnél pedig főleg az volt a hiányérzetem, hogy nem tért ki arra, mi lenne, ha önhibán kívül nem születhetne gyermek. Bár kétségtelen, nagyon érdekes téma a tudatos gyermektelenség. Őszinte leszek, én például abszolút nem tudom megérteni a társadalmat, miért érzik úgy, hogy a nőknek kötelességük szülni. Alapvetően nem vagyok feminista és imádom a gyermekeket, de úgy gondolom, mindenkinek szíve joga eldönteni, akar-e gyereket, legyen az férfi vagy nő.

A kép a Közösségi Írók Céhének köszönhető.
Még az is érdekes volt, ami távol állt tőlem.

Nagyon féltem az LMBTQ résztől, mert őszintén bevallom, ez a téma kényesen érint. Alapvetően nem volt bajom a homoszexualitással, ugyanakkor az, hogy az utóbbi időben ennyire le akarják tolni az ember torkán, minden sorozatban felbukkannak, tele van velük a Youtube, egyre több könyvben is megjelennek, már elkezdett zavarni. Olyan szinten akarják, hogy elfogadjuk őket, hogy nálam pont az ellenkezőjét érték el. Ráadásul azt veszem észre, ez már a fiataloknál divattá is vált. A Stigma novellái között ugyanakkor olyan izgalmas témákat dolgoznak fel, mint hogy milyen következményei lehetnek a coming outnak, és hogy milyen érzés a titkolózás. Voltak tehát itt is csemegék és egyáltalán nem volt olyan rossz, mint ahogyan azt hittem, hogy lesz. Ez a része mindenképpen pozitív csalódás volt.

A Stigma fő célja, hogy az ember elgondolkodjon az egyes életszemléleteken, betegségeken, egyebeken. Az egyes témák ne riasszanak el, ha gondolkozol a beszerzésén, mert abszolút elfogadhatók és egyáltalán nem ízléstelenek. Ráadásul ha esetleg nem tetszik az egyik sztori, még mindig ott egy másik a témában.

Jenn Lyons – Minden Dolgok Neve

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?