Beth O’Leary – Otthoncsere
Az utóbbi időben valahogy elszaporodtak az olvasásaim között a hosszabb, de leginkább kicsit komolyabb hangvételű művek, illetve a munka is, úgyhogy nagyon vágytam már egy kellemes, nyári olvasmányra. Hosszú keresgélés után a General Press Kiadónál sikerült megtalálni Beth O’Leary legújabb könyvét, az Otthoncserét. A Kiadótól már többször olvastam, így nagyon reméltem, hogy valami olyasmi élményt sikerül találnom ebben a csupaszín, elképesztően aranyos borítóval rendelkező könyvben, mint amit az Epervidék nyújtott tavasszal.
Szerencsére meg is találtam Leena és Eileen Cotton történetében. Leena elvesztette kishúgát, a gyász elől pedig a munkába menekült, ahol – várhatóan – nem teljesített túl jól, így hát két hónap fizetett szabadságra küldik, mivel tehetsége miatt nem szeretnék kirúgni. Mindeközben nagymamája Eileen úgy dönt, férje hűtlensége után végre beleveti magát a randevúzás világába, azonban rá kell jönnie, hogy a kis yorkshire-i faluban bizony nem igazán vannak szóba jöhető férfiak. Így tehát mindketten szabadulni szeretnének egy időre a megszokott életüktől, valami újra és másra vágynak, hogy megtalálják önmagukat a nehéz idők után. Leena fel is veti az ötletet, ami a címben is szerepel: cseréljenek otthont és éljék egymás életét, ezzel kifordítva önmagukat a komfortzónájukból. Eileen beleegyezik a cserébe, a továbbiakban pedig felváltva követhetjük nyomon, hogyan boldogul a nagyvárosi Leena a kis faluban, ahol nagymamája feladatait veszi sorba és hogyan Eileen, aki beleveti magát a mozgalmas Londoni életbe, kezdve az online társkereséssel.
Őszinte leszek, rég mulattam ennyire jót egy könyvön. Eileen és Leena egyik vicces – ámde aranyos – helyzetből került a másikba, ahogyan próbálták megoldani az eléjük gördülő problémákat, legyen az egy balul sikerült kutyasétáltatás vagy nyomkövetés. Könnyed volt és humoros, a legjobban mégis az tetszett, hogy a sok hétköznapi megpróbáltatás mellett mégis egy igen fontos témára alapszik, mégpedig a gyász feldolgozására. Ez egy olyan dolog, ami nem gyakran kerül előtérbe, hiszen legtöbbször a bűntény feldolgozására fektetik a hangsúlyt az emberek. Itt viszont Leena, az édesanyja és a nagymama is gyászol, az írónő pedig azt mutatja be nekünk, hogy hogyan dolgozzák ezt fel a legkülönbözőbb módokon. Míg Leena édesanyja minden lehetséges módszert kipróbál, lánya a munkába temetkezik. Bizonyos szempontból talán a nagymamának a legrosszabb, mert őt még a férje is elhagyja, mégis ő tartja magát a legjobban, ami igen érdekes. Igazán szórakoztató történet, néhol nagyon elgondolkodtató dolgokkal. Érdekes látni, hogy a különböző korosztályok, családtagok hogyan dolgozzák fel szeretteik elvesztését.
O’Leary könyvében az volt a varázslatos, hogy erről a szörnyű eseményről mégis tud könnyeden írni úgy, hogy az embert ne terhelje meg, hanem kellemesen szórakozzon rajta. Nem olyan rég jómagam is elvesztettem a testvéremet, akárcsak Leena és ami megdöbbentett, hogy rengeteg mindenre hasonlóan reagálok, ugyan úgy rengeteget dolgozok, rontok el dolgokat, folytok el érzelmeket és való igaz, az emberek nem merik kiejteni a húgom nevét. A különbség csak annyi, hogy én keresem az alkalmat, hogy beszélhessek arról, milyen fantasztikus ember is volt, míg Leena kerülte ezt a témát.
Ittam a könyv minden szavát, szerettem volna én is a részese lenni ennek a bohókás regénynek. Eileen elképesztően belevaló karakter lett, 79 éves létére aktív, nagyszájú és bevállalós nő, míg unokája sokkal inkább ‘sótlan’. Leena sokkal szilárdabb, földhözragadt és gyakorlatias személyiséget kapott, így picit unalmasabbak is lettek néha az ő fejezetei, legalább is a nagyiéhoz képest. Ugyanakkor nem szabad kifelejteni a mellékszereplőket sem, mivel majdhogynem mindegyiknek igen fontos szerepe van. Leenának az idősebbek között kellett helytállnia, meg kellett tanulnia hogyan fogadják őt el, hogyan érvényesítse az akaratát, és hogy bizony feldolgozza a múltat, mivel ők kíméletlenül megmondják a magukét és teketóriázás nélkül beszélnek elhunyt testvéréről. Mindeközben szembe kell hogy nézzen édesanyjával is, aki szintén a környéken lakik és nem igazán vannak beszélő viszonyban. Az idősek és Marian, az édesanya is sokban hozzájárultak karakterfejlődéséhez, ahogyan ez jelen van Eileen, illetve a mellékszereplők esetében is. Az egyedüli negatívumként Eileen kotnyeleskedéssét lehet felhozni, mivel úgy éreztem időnként, hogy az írónő néha túl sokat megengedett magának, “az öregeknek ezt szabad” elv alapján.
Röviden, tömören összefoglalva, nekem nagyon tetszett, pont olyan az egésznek a hangulata, mint a borítójáé. Aranyos, színes és felettébb vidám. Egyértelműen más, mint az Epervidék, az kétségtelen, de ugyan olyan folyékony, légies, gyönyörű lezárással.
Ha éppenséggel te is egy könnyed, pihentető olvasmányra vágysz, ami még szórakoztat is, akkor bátran merem ajánlani az Otthoncserét. Az oldalakon gyorsan, gördülékenyen lehet haladni, ami lehetővé teszi, hogy akár egy-két nap alatt kényelmesen elolvasd valamint, hogy mindentől elvonatkoztatva kikapcsoljon. Én rettentően élveztem és nagy meglepetésemre, még a sarka se jött fel, pedig előfordult, hogy olvasás közben aludtam el, annyira nem akartam letenni. Nekem mindenképpen jól esett.
A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!
Joanna Courtney – A véres királyné (Shakespeare királynéi 1.)
