Lucy Diamond – Egy majdnem tökéletes nyaralás

Különleges kötet az Egy majdnem tökéletes nyaralás, Lucy Diamond tollából. A regény ugyanis különböző családképeket tár az olvasó elé, ezzel is érvelve amellett, hogy tökéletes család márpedig nem létezik. Mindenhol megvannak a problémák, ami fakadhat válásból, problémás gyermektől, illetve az egyedüllétből is.

Ebben a történetben például pontosan ezeket sorakoztatja fel a szerző. Két különböző család tervezi a nyaralását Cornwallban. Em egy bánatos karácsonyi napon foglalja le a szállást, ahol egy boldog nyaralást tervezett két gyermekével. Hirtelen fellángolásból azonban meghívja udvarlóját is, akinek a kislánya nem éppen a legtüneményesebb gyermek. Hozzájuk csatlakozik Maggie, aki a tizennégy éves Améliával töltené a két hetes pihenőidőt, a tinédzser lány azonban teljesen máshogy tervezi. Améliával ugyanis nem nagyon akar a kínos anyjával együtt nyaralni, sokkal inkább töltené az idejét korabeli fiatalokkal és a menő apjával, akivel eddig még nem találkozott.

Két, mára már teljesen átlagos családról van tehát szó, akiknél – bár nem látszik – bőven akad feszültség. A mozaikcsaládnak össze kell szoknia, de vajon erre tényleg egy közös nyaralás a legjobb ötlet? Hiszen Em gyermekei még nem találkoztak a férfi lányával, aki minden figyelmet magának szeretne. Maggie lánya pedig hiába gyönyörű és okos, mégis csak elérte a lázadó kort, amikor semmi sem jó neki. Vajon hogyan lesz ezekből egy jó kis kikapcsolódás?

Nagyon tetszett már egyből a regény eleje, hiszen ez a téma nagyon is aktuális, mindig és mindenkor. Rengeteg család válik el manapság, így egyáltalán nem szokatlan téma senkinek sem egy mozaikcsalád élete. Hogyan szoktassuk össze a szerelmünket a gyermekeinkkel? Mi azaz időszak, ami után nem kellemetlen együtt menni nyaralni? Hogyan osszam fel a szabadidőmet a gyermekeim és a szerelemem között? Mikor legyek anya/apa, mikor legyek szerető? Nagyon nehéz kérdések, amikre bizony nem biztos, hogy létezik tökéletes válasz, hiszen minden ember más, mindenkinek máshol vannak a határai.

A tökéletlen, ugyanakkor szerethető karakterek teszik különlegessé a regényt.

Diamond ezekre a kérdésekre nagyszerűen építi fel Em karakterét, aki ízig-vérig szerethető lett azáltal, hogy ő őszintén megpróbál alkalmazkodni mindkét szerephez. Érthető okokból szeretne szép, nőies és kívánatos lenni új párja számára, ugyanakkor megmaradni az anya szerepben is, hogy lássák a gyerekek, nem hanyagolja őket. Az pedig, ahogyan mindeközben próbálja magát megkedveltetni kedvese hétéves kislányával, igazán szívbemarkoló.

Maggie karakterén keresztül egy olyan édesanyát látunk, aki egyedül nevelte gyermekét, így ő jelenti számára a középpontot. Talán pont emiatt volt a legfájdalmasabb az ő szemszögéből olvasni a történteket, hiszen ő az, aki mindent feláldozott a lányáért, aki nagyon sokáig élvezte is a dolgot. Azonban a gyerekek felnőnek, Amélia pedig kamaszodik, éli a lázadó életét és emiatt eltaszítja magától az anyját, aki pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne történjen meg.

Ide érkezik meg Olivia is, aki viszont nem egyedülálló anya, mégis úgy érzi magát. Ő csak a hétköznapokból próbál kiszakadni, ahol egyszer csak besokall. Pihenni szeretne, tudatni a családjával, hogy mennyire nehéz ikreket nevelni bármiféle segítség nélkül. Olivián keresztül a friss családanya szerepébe pillanthatunk bele. Az ő háttértörténete ráadásul kiváltképpen érdekes, mivel nemcsak a családja, de a múltja elől is menekülni szeretne.

Ezek az anyai problémák tehát abszolút izgalmasak. Akiknek pedig ez nem lenne elég, azoknak elárulom, a gyeremekek is nagy szerepet kapnak itt! Hogyan viselkedik egy amúgy visszafogott lány, pláne ha azok IGEN nyarat játszanak? Hogyan egy kamasz fiú, aki udvarolni szeretne a kiszemelt lánynak? És egy olyan tinilány, aki a dackorszakát éli? Ezekről is bőven olvashatunk az Egy majdnem tökéletes nyaralás című könyvben.

Üde, nyárias és tanulságos minden korosztály számára.

Ráadásul nem csak azért érdekes, mert a kezébe nyomnám az érintett emberek bármelyikének, legyen az édesanya, édesapa vagy tinédzser, hanem azért is, mert nagyon szórakoztató! A kötet egyszerre tanulságos és mulatságos, a karakterek szerethetőek – még ha idegesítőek is – és emiatt igazi üde regényt kapunk a kezünk közé.

Olyan őszinte és valóságos problémákat vet az olvasó szeme elé Lucy Diamond, hogy csak úgy olvastatja magát ez a könyv. Mindegy, hogy tini vagy-e vagy édesanya, garantáltan találni fogsz benne olyan jelenetet, pillanatot, mondatot vagy érzelmet, amire azt mondod igen, ez velem is megtörtént már. Vagy felidéz benned egy emléket és rájössz, nem vagy/voltál egyedül.

A recenziós példányért köszönet a Next21 Kiadónak!

Denise Hunter – Könyvesbolt a tengerparton

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?