Sport

Két edzéstípus, amit érdemes kipróbálnod

Nyáron mindenki szeretne formába lendülni és úgy is maradni, kevesen hajlandók azonban igazán tenni azért, hogy egészségesek maradhassanak. A Fitt Iam, a fitt közösség szeretettel várja a lelkes tagokat, akik nem mindennapi sportra vágynak. Van persze már egyéb edzéstípus is, amellyel eredményeket érhetsz el. De vajon melyek ezek? Ebből a cikkből minden kiderül!

Spinracing

Nem ismered a spinracing módszert? Akkor itt az ideje kipróbálnod! A sport egy zenés, koreográfiára épült teremkerékpározásnak tekinthető, amely rendkívüli módon alkalmas az állóképesség javítására, illetve az erő fejlesztésére. Az edzés során különös figyelmet szentelhetünk a zenére, illetve az ütésszám alakulására egyaránt. A napi mozgás karakterét a lassú, az ütemesebb és persze a gyors dalok határozzák meg, amelyek segítségével nemcsak sík területet modellezhetünk le, hanem akár lejtőt, vagy hegymenetet is. A fordulatszám változásával azonban az intenzitás is változik, így válik igazán mozgalmassá a spinracing.

Az edzés során rengeteg kalóriát lehet elégetni, így kiválóan alkalmas fogyni vágyók számára is. Amennyiben tehát állóképességet fejlesztenél, zsírt égetnél, illetve egy különleges, nem mindennapi tevékenységben vennél részt, érdemes felkeresni a legközelebbi spinracing órát és kipróbálni. Hátha ez lesz a Te sportod!

Fitt Iam, a fitt közösség

A gymstickre épülő sport szintén segít a fejlődésben és a súlycsökkentésben egyaránt. A funkcionális eszközt egy rúdhoz hasonlítható, amelynek a végén egy gumikötél található. Ennek segítségével összhangba hozhatjuk a kar és a láb mozdulatait, így javíthatunk a koncentrációs, illetve az állóképességünkön is. Érdemes kipróbálni, ha izomtónust fokoznál, ha a gerincedet szeretnéd stabilizálni, de akkor is, ha alakformálás a célod. Bármiről is legyen szó, a Fitt Iam, a fitt közösség mindenben segítségedre lesz. Legyen szó személyi edzésről, botos csoportos óráról, amelyen akkor is részt vehetsz, ha nincs saját felszerelésed. Bérelni pillanatok alatt tudsz, így neked sem kell lemaradnod erről a lehetőségről.

Amennyiben tehát csökkenteni szeretnéd a derék-, illetve a hátfájdalmakat, erőnlétre tennél szert, de nem vágysz a sokak által kedvelt futásra, érdemes benézni egy gymstick muscle órára. A csoport szelleme és az oktató miatt szinte garantált, hogy további edzésekre is vissza fogsz térni.

Összegezve

Unod már a folyamatos rohangálást és az edzőtermekben történő súlyok emelgetését? Van két edzésforma, amit még biztosan nem próbáltál ki. A gymstick és a spinracing ugyanúgy fejleszti az állóképességet és csökkenti a hátproblémákat. A Fitt Iam, a fitt közösség segítségedre lehet, hogy akkor is tudj edzeni, amikor kint rossz az idő, vagy éppe elment a kedved a sok-sok fogyókúrától. Egy próbát minden megér, nem?

Hozzászólások