Elena Armas – Spanyol szerelmi átverés

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy mennyire jól tud esni, ha szeretnek? Elena Armas legújabb könyve, a Spanyol szerelmi átverés egy igazán romantikus történet, ami elkalauzol bennünket egészen Spanyolországba. A sztori Catalina és Aaron kapcsolatáról szól, akik kezdetben egyáltalán nem jönnek ki egymással, később viszont rájönnek, hogy nem is annyira szörnyű a másik, mint azt elsőre gondolták. 

Spanyol szerelmi átverés – Szerelmet tettetni? Miért ne?

A könyv már akkor felkeltette az érdeklődésemet, amikor a 21. Század Kiadó bejelentette, hogy készül a regény fordítása. Nagy szerencsém volt, hogy szinte azonnal hozzájuthattam, hiszen bár egyáltalán nem a világ egyik legkomplexebb alkotása, mégis könnyed, izgalmas, és nem utolsó sorban humoros. Tökéletes téli, nyári, őszi, vagy éppen tavaszi délutánokra, estékre, amikor az ember ki akar egy kicsit kapcsolódni. A sztori egy esküvővel indul, amit Spanyolországban tartanak meg. Catalina Martín szingli, azonban esze ágában sincs egyedül elmenni a nővére esküvőjére. Mivel korábban már mondott valamit arról, hogy találkozott egy amerikai férfival, a családban pedig mindenki mindent azonnal komolyan is vesz, így nem volt más választása, mint keresni magának egy olyan személyt, akit elvihet a lagziba. Alig egy hónapja van arra, hogy találjon valakit maga mellé, akit elcipelhet Európába, aki úgy tesz majd, mintha nagyon szerelmes lenne a lányba. Ráadásul mivel a repülőút a két kontinens között igen hosszú, a család modora pedig nem túl kellemes, így nehéz dolga van.

Ekkor kerül a képbe Aaron Blackford, aki Catalina egy igen jóképű, magas, ámde eléggé idegesítő kollégája, aki önmaga ajánlja fel, hogy elvállalja a szerepet és segít a lánynak átverni a családot. Bár Catalina először úgy van vele, hogy talál nála jobbat is. Nem sok választása van, hiszen az esküvő vészesen közeleg, így Aaron maradt az egyetlen megoldás. Szépen lassan ráadásul arra is rájön, hogy a srác nem annyira borzalmas, mint amilyennek a munkahelyén mutatja magát. Vajon titkol valamit, vagy egyszerűen csak másként viselkedik a cégnél, mint a való életben?

Ha könnyed és vicces, bármikor olvasható történetet keresel

Mivel ez pontosan egy olyan könyv, amit valaki vagy szeret, vagy nem, így azonnal felkaptam rám a fejem. Sok olyan alkotást olvastam már, amelyről ódákat zengtek, én meg nem értettem, hogy mit esznek rajta mások. Bőven akadt azonban olyan regény, amit többen leírtak, én viszont valamiért imádtam. Ez is pont ilyen volt, hiszen jó pár vélemény született róla, amiből nem igazán lehet eldönteni, hogy megéri-e megvenni, vagy sem. A Spanyol szerelmi átverés nem okozott csalódást, hiszen minden pillanatát élveztem. Igazán kellemes kikapcsolódás volt, bár lehet, hogy azért, mert pont olyan hangulatban voltam, amikor élvezni tudtam egy könnyed romantikus kötetet. Bár bőven volt benne erotika, azért szerencsére Elena Armas nem vitte azt túlzásba. A szereplők pedig szerethetőek voltak, így még ezt sem tudom negatívumként megemlíteni. Bár Catalina az elején eléggé furcsa volt, kissé idegesítő, ahogy haladtunk előre a történetben, sokkal aranyosabbá és kedvelhetőbbé vált a jelleme.

Amikor visszaültem a helyemre, ösztönösen Aaron keze után nyúltam. Mintha már el sem tudnám képzelni, hogy ne fogjam meg. Annyira belefeledkeztem abban, amit tettem, hogy nagyot dobbant a szívem, amiket a keze félúton találkozott az enyémmel, körém fonta ujjait, a szájához emelte, és az ajkát a kézfejemhez érintette.

Kinek ajánlott a Spanyol szerelmi átverés?

Bár főként azoknak érdemes elolvasnia, aki szereti az ellenségekből szerelmesek lesznek vonalat, azért kétségkívül egy romantikus regényről van szó, így a szerelmi szálakat kedvelők számára is tökéletes olvasmány lesz. Voltak benne fordulópontok, amelyek érzelmeket váltottak ki belőle, így tulajdonképpen egy nagyon aranyos kapcsolat alakult ki a két főszereplő között. A férfi karakter továbbra is tökéletesen van megalkotva, ami talán néha idegesítő lehet, tekintve, hogy kevés hasonló emberrel találkozunk a valóságban. Azonban, aki mindezt a helyén tudja kezelni, annak nem lesz ezzel gondja. Aaron egy őszinte, kedves pasi, aki nem fél kimondani semmit, míg Catalina egy olyan karakter, akit a múltban sok fájdalom ért és most próbál rajtuk felülemelkedni. Ha tehát egy olyan regényt keresel, ahol azért nem kell számítanod drámai titkokra, viszont mindig fenntartja az érdeklődésedet, akkor kétségkívül a Spanyol szerelmi átverés lesz a Te tökéletes választásod!

A recenziós példányért köszönet a 21. Század kiadónak!

Jennifer E. Smith – Greta ​James, az elsüllyeszthetetlen

Hozzászólások