Könyvek

Denise Hunter – Könyvesbolt a tengerparton

Nyáron a legtöbb női olvasó biztosan valami könnyed, romantikus regényt szeretne a keze közé fogni. Így voltam ezzel én is, ezért mikor megláttam a Next21 Kiadó kínálatában a Könyvesbolt a tengerparton című könyvet, boldogan fogtam bele az olvasásába. Szerencsére pont az volt, amire vágytam, így a kanapén ülve egy borult, esős hétvégi napon pont ki is olvastam.

A történetről

A történet főszereplője Sophie Lawson, aki húga esküvőjén összetalálkozik volt szerelmével, aki saját álmait helyezte előtérbe a lány helyett, mikor végzős gimnazisták voltak. Sophie azóta sem heverte ki a fájdalmat, Aiden Maddox azonban elhatározza, hogy mindenképpen azon lesz, hogy megbocsájtson neki. A lakodalom után azonban hurrikán csap le Piper’s Cove-ban, így Aiden ahelyett, hogy hazarepülne, kénytelen fedezékbe húzódni. Arra azonban nem számít, hogy ahova visszavonul, ott húzta meg magát Sophie is, aki a könyvesboltjának megnyitásáig. Vajon képesek lesznek a hurrikán ideje alatt fátylat borítani a múltra?

A regény már az elején belecsap a lecsóba, pikk-pakk Sophie húgának az esküvőjén találjuk magunkat, ahol a lány határozottan a kezében tartja az eseményeket. Habár kapkodnunk kell a fejünket jobbra-ballra, egyből az jutott az eszembe, hogy hogyan lehet ennyi mindent egy hétbe sűríteni? Ki az, aki a lagzi után még aznap este el tud takarítani, ráadásul egyből másnap már arra áll készen, hogy indul könyvesboltot felújítani? Bár én is ilyen tettre kész lennék!

Sophie azonban egyáltalán nem tökéletes karakter és talán pont emiatt volt ennyire szerethető. A családban ő volt a központi figura, ő viselte gondját nemcsak a testvéreinek, de az édesapjának is, így mindig mindenki hozzá fordult segítségért. Sophie pedig késséggel elvállalta a különböző feladatokat, még akkor is, ha ezzel a saját programját és tervét vágja keresztbe. Ez persze nem egyszer okoz galibát a történetben.

Hunter stílusa könnyed és olvasmányos.

Nagyon tetszett, hogy bár egy könnyed, nyári romantikus regényről beszélünk, mégis tele volt eseménnyel és váratlan fordulatokkal, így egy pillanatig sem lankadt a figyelmem. Egyik tragédia következik a másik után, mi mégis mosollyal az arcunkon tudjuk olvasni.

Ehhez hozzásegít az is, hogy Denise Hunter tökéletes helyszínt választott a könyvének, amelyet tökéletesen festett le nekünk. Az idilli kisváros, ahol mindenki ismer és kedvel mindenkit, játszi könnyedséggel elevenedik meg a lapokon és egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy mi is a részese szeretnénk lenni. Habár a történetben hurrikán tombol, mégis megvan az üde, nyári érzés olvasás közben.

Mindig nagyszerű élmény egy könyvmolyról könyvet olvasni.

A regény címe Könyvesbolt a tengerparton, Sophie pedig valóban ott nyit egyet. Már csak az, ahogyan a lány építgette, rendezgette és szeretgette a boltot, akkora hangulatot teremtett, hogy többre és többre vágytam belőle. Könyvmoly szívem repdesett a boldogságtól és már ezért is megérte elolvasni.

Ha nyaralásra keresel olvasmányt, esetleg csak egy olyan könyvre vágysz, amelyen nem kell gondolkodni, egyszerűen csak kikapcsolódni szeretnél, akkor a Könyvesbolt a tengerparton jó választás lehet. Könnyű volt, gyors és pörgős, ráadásul garantáltan megmosolyogtat az aranyosságával.

A recenziós példányért köszönet a Next21 Kiadónak!

Anders Roslund – Szép álmokat

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?