Filmek az ötvenes évekből, amiket látnod kell
Filmet nézni remek kikapcsolódás télen-nyáron. Manapság azonban már ez is sokkal összetettebb, mint régen. A nappalink kényelméből ezerféle szolgáltató és tartalom közül választhatunk, és ha elmegyünk a moziba, ott is egyszerre legalább fél tucat film van műsoron. Ezek a filmek persze jönnek és mennek, és ha mesterművekről van szó, azt csak az idő fogja igazolni. Ha azonban valaki a már meglévő klasszikusokra kíváncsi, annak érdemes néhány évtizeddel korábban keresgélni. Néhány hete már készítettünk egy listát az 1940-es évek kihagyhatatlan filmjeiről, ezúttal pedig az ötvenes évekből gyűjtöttünk össze olyan időtálló alkotásokat, amik még ma is igazi remekműnek számítanak.
Beszéljünk Éváról! (1950)
A Beszéljünk Éváról! (vagy más fordításban: Lábuk előtt hever a világ) maró szatíra a kor színházi világáról, és egyben átvitt értelemben az egész társadalomról. A címszereplő Eve szépen lassan, rengeteg hazugság és játszma árán bekerül a legmagasabb színházi körökbe. Mindezt egy idősödő színésznőn, Margón és az ő baráti körén keresztül éri el, akik megsajnálják és befogadják az akkor még elesett fiatal nőt. Az elején persze mit sem sejtenek, de végül Eve egyre jobban kivirágzik, és egyre sikeresebb lesz. A végére már Margo is joggal érzi veszélyben magát. A kérdés csupán az, mi lesz ennek a vége. Érdekesség, hogy a filmben egy epizódszerep erejéig Marylin Monroe is felbukkan, aki később aztán az ötvenes évek igazi sztárjává válik.
Ének az esőben (1952)
Az Ének az esőben a musicalfilm műfajának igazi klasszikusa, megkerülhetetlen mestermű, aminek azóta számtalan színpadi feldolgozása is készült. Ez persze nem véletlen, hiszen az egész film a musicalekre egyébként is jellemző “teatralitásra” épít, pörögnek a jelenetek, jobbnál jobb énekes és táncos betétekkel. A történet még a némafilmek idejében veszi fel a fonalat, egyszerre zenés vígjáték és szatíra a hollywoodi showbizniszről. A főszereplő Don Lockwoodnak és társainak több fronton kell helytállniuk. A hangosfilm megjelenése teljesen új kihívásokat állít a színészek elé, és nem mindenki veszi az akadályt (ahogy a való életben sem), és természetesen a szerelmi bonyodalom sem maradhat el.
Római vakáció (1953)
A romantikus filmek és Audrey Hepburn szerelmeseinek biztos ismerős már a Római vakáció, de ez a film tipikusan olyan, amit többször is megéri újranézni. A kötelességei elől rövid időre elmenekülő hercegnő és az amerikai újságíró románca Hollywood legszívmelengetőbb történetei közé tartozik mind a mai napig. Nem is annyira a folyamatosan előrehaladó cselekmény, hanem az egész atmoszféra és a hangulat az, ami igazán varázslatos. Ízig-vérig romantikus film, amit nem lehet mosolygás nélkül végignézni, bár kicsit össze is töri a szívünket. Egy biztos, a végére mindenkinek megjön a kedve egy mesés, római vakációhoz.
Hátsó ablak (1954)
Ha az ötvenes évekről beszélünk, akkor semmiképp sem hagyhatjuk ki Hitchcockot a felsorolásból. Az angol rendezőlegenda talán leggyümölcsözőbb évtizede volt ez, amiből nehéz csupán egy filmet kiemelni. A Hátsó ablak főhőse Jeff, egy vakmerő sajtófotós, aki legalább ugyanennyire kíváncsi is. Mivel egy baleset miatt képtelen elhagyni a szobáját, az időt azzal üti el, hogy a szomszéd ház lakóit figyeli. A bonyodalom azonban akkor kezdődik, amikor felmerül a gyilkosság gyanúja. Jeff tehát a lakásából, barátnője és az ápolónője segítségével igyekszik megoldani az ügyet, ami a végére mindent felemészt. A film üzenete ma, amikor minden eddiginél több eszközünk van arra, hogy belelássunk mások életébe, legalább annyira releváns, mint az elkészültekor.
Haragban a világgal (1955)
A tragikusan fiatalon elhunyt James Dean főszereplésével készült film a tinédzserkori “lázadás” élményét ragadja meg, és azóta rengeteg hasonló alkotásra gyakorolt jelentős hatást. A főhős, Jim Stark problémás középiskolás fiú. Rajta keresztül nyerhetünk bepillantást a fiatalokból összeverődött bandákba, barátságokba. A film azonban azzal együtt, hogy bemutatja Jim és barátai világát, komoly konfliktussal rendelkezik. A fiatalkori kihágások és több tragikus fordulat folytán komoly morális kérdések is terítékre kerülnek. Ez semmiképpen sem egy könnyed “tinifilm”, sokkal inkább egy filmdráma a generációk közti konfliktusról, felnövésről és az emberi természetről.
Tizenkét dühös ember (1957)
A Tizenkét dühös emberről valószínűleg már mindenki hallott, de mi is csak megerősíteni tudjuk: ezt a filmet látni kell. A film gyakorlatilag végig egy szobában játszódik, ahol tizenkét esküdt beszélget, de mégis minden percben fenntartja a figyelmet. A cél eldönteni, bűnös-e az a tizennyolc éves fiú, akit apja megölésével gyanúsítanak. Érvek és ellenérvek csapnak össze, racionalitás és előítéletek, elejtett megjegyzések, személyeskedések és alkalmanként válogatott sértések. Érdekesség, hogy ennek ellenére például a film legvégéig gyakorlatilag az összes szereplő névtelen marad. A Tizenkét dühös ember kétségkívül tökéletesen megkomponált darabja a tárgyalótermi dráma műfajának.