Utcai művészetek – A pantomim
Manapság már számos lehetőségünk van arra, hogy többféle módon fejezzük ki érzelmeinket, gondolatainkat és a nézeteinket. A modern technika gyors mértékű fejlődése lehetővé tette, hogy ezeket bármikor, egy-két kattintással kifejezzük és a világ tudtára adjuk. Lássuk be, hogy azért ez nem a legkreatívabb és legőszintébb kifejezési forma, de sajnos ma már ez a gyakoribb.
Szerencsénkre születtek olyan is, akik nem bújtak el a világ szeme elől és az utcán is csillogtatják a tehetségüket. A graffitiseket, az utcazenészeket és az utcai táncosokat már ismeritek, nézzétek meg a sorozat negyedik részét, melyben újabb művészeti irányzatot mutatunk be nektek.
Furcsa egy módja az önkifejezésnek a pantomimezés, hiszen szavak, eszközök, színek nélkül is képesek közvetíteni az érzéseiket. Ebben a bejegyzésben a pantomimesek művészetéről olvashattok.
A pantomim már az ókorban jelen volt, a mímelésből ered, amikor is az emberek utánoznak valamit. Ez egy olyan előadásforma, ahol a művészek szavak nélkül, arcmimikájukkal és gesztusaikkal fejeznek ki bizonyos érzelmeket; vagy tevékenységeket, például ülést imitálnak. Némajátékot jelent, zenére, vagy akár teljesen csendben is előadhatják. Olaszországban a színjátszásnak egy közkedvelt műfaja volt ez, nem véletlen, hogy a pantomim mai formája a középkori római commedia dell’arte színjátékból ered.
Kell makeup!
Aki látott már pantomimest, az tudja, hogy a némaság, az arc és testjáték mellett elengedhetetlen a tökéletes megjelenés és a smink. Általában jellegzetesen fehérre festett arccal társítják az előadásukat. Gyakran festik a szájukat pirosra, de legtöbbször inkább konkrét érzelmeket, vagy egy érzést festenek az arcukra. Ha például a művész a meglepettséget akarja mímelni, akkor szájának csak a közepét festi ki, mintha csodálkozna, szemöldökét pedig magasabbra festi. Ugyanezt megtudja tenni más-más érzelmekkel. A ruházat is egyéntől függően más lehet, a leggyakrabb a fekete-fehér színeket keverik, de olyan is van, aki a fekete ruházata mellé mindössze csak az arcát festi fehérre.
Kint az utcán
Tisztáztuk az általános információkat a pantomimesekről, na de hogyan tovább? Ugorjunk csak vissza az elejére és tegyük fel a kérdést: pontosan mit csinál a pantomimes? Mímel! Tehát nincs más dolguk, mint eldönteni, hogy mit akarnak leutánozni. A pantomimesek közkedvelt eleme az üvegfal és a szék. Persze ezeket csak odaképzelik és úgy tesznek, mintha ott lennének.
Az utcán azonban a legszórakoztatóbb formája az, ha nem egy tevékenységet, vagy érzelmet utánoznak le, hanem egy spontán jött személyt, vagyis kiválasztanak egy embert és elkezdik utánozni. Adott a helyzet, ha például egy buszmegállóban ülő személyt választanak ki, aki mondjuk éppen eszik, akkor egyszerűen csak eljátsszák, hogy leülnek mellé a képzeletbeli kis székükre és megeszik a képzeletbeli szendvicsüket, közben pedig folyamatosan utánozhatják szerencsétlen kiválasztottjukat, felnagyítva az esetleges különlegesebb, egyedibb vagy viccesebb tulajdonságait. Könnyen lehet, hogy a kiszemeltjüknek gyorsan elege lesz belőlük, de ha van egy kis szerencséjük, akkor van humorérzéke és hagyja, hogy továbbra is utánozzák. Az utcán történő pantominezésben talán épp az a legjobb, hogy bevonhatjuk a kívülállókat és csempészhetünk egy kis jókedvet a napjaikba, pusztán azzal, hogy gyakorlatilag némán őket figurázzuk ki, vagy csak szimplán eljátsszuk, hogy neki megyünk az üvegfalnak.
Mint az utcán történő előadások általában, a pantomimezés is az emberek elkápráztatásáról és lenyűgözéséről szól. Ilyenkor persze nem árt, ha előveszik az idegesítőbb oldalukat és addig utánozzák a kiválasztott alanyukat, amíg meg nem unják. Természetesen ne csak az utánzott félnek legyen humora, hanem a pantomim művésznek is! Hiszen ha mi nem tudunk magunkon nevetni, másoktól hogyan várhatjuk el? Fontos a magabiztosság, az elszántság, az arc mimika és a gesztikulációkkal való kommunikáció.
Az egész játék a jó előadáson és jó időzítés múlik, vagy ahogy Charlie Chaplin mondaná :
,,Végül is minden csupán rögtönzés.”