Könyvek

Tabuk nélkül az abortuszról Jodi Picoult könyvében

Nemrég jöttem rá, hogy szeretek olyan könyveket olvasni, amik tabunak számító témákkal foglalkoznak. Ezúttal egy olyan történetet olvashattam, ami egy általam régóta érdekes kérdést feszeget, mégpedig az abortuszt.

Már idejét sem tudom, hogy mióta szemezek Judi Picoult könyveivel és mégis most sikerült eljutnom odáig, hogy végre a kezembe foghassam és elolvashassam egy művét. Úgy gondolom, hogy ez egy igen erős indítás volt és teljesen ledöbbentem az írónő stílusán, íráskészségén. Ha valaki megkérdezné melyik az aktuális kedvenc könyvem, akkor habozás nélkül vágnám rá, hogy az Életszikra

Az én kedves lelkem ritkán vándorol el a romantikus kategóriától, de ezúttal mégiscsak kiléptem a komfortzónámból és nekiláttam ennek a könyvnek az olvasásához. Már önmagában az abortuszról írni egy kemény dolog, de mindemellett óvatosan érinti a faji megkülönböztetést is, mint problémát. Ezt egyébként az írónő erőszeretettel alkalmazza, ugyanis már több könyvében szerepelt csak úgy, mint a családon belüli erőszak. Ha arra kerül a sor, hogy az abortuszról beszéljek vagy ellene/mellette érveljek, akkor én sosem tudom hova lerakni a voksom. Tiltsák és büntessék vagy sem!? Annyira sokoldalú a téma és annyi élethelyzet van, hogy egyszerűen nincs jó döntés. Látszólag Judi is mind a két oldalt megszerette volna érteni és értetni, ami velem úgy gondolom, sikerült is.

Judi Picoultra jellemző, hogy a könyveiben valamilyen bűnténynek a helyszínét alkalmazza így ezúttal sem váltott taktikát és a történetünk szintén egy bűntettel kezdődik. Az abortusz klinikára egy zaklatott férfi ront be, majd lövöldözni kezd és túszokat ejt. A profi túsztárgyaló Hugh McElroy már a helyszínen van, de a telefonjára egy sms érkezik, amiből megtudja, hogy a lánya, Wren és a nővére is az épületben tartózkodik. Az ezt követő cselekedete egy mindent eldöntő kérdés, ugyanis ha valaki érintett az esetben nem folytathatja a munkáját, hanem kénytelen átadni azt másnak, de ha a saját gyerekünk életéről van szó, nem számít a munka és a jelen csak az, hogy a szeretteinket biztonságban tudhassuk bármi legyen annak az ára. Ezzel Hugh is tisztában van és a szívére sokkal szívesebben hallgat.

Mindemellett megismerhetünk egy ott dolgozó pánikbeteg nővért, aki mégis képes úrrá lenni saját magán és ezzel egy másik sebesült életét megmenteni, valamint egy vallásos orvos, de még egy abortusz ellenes aktivista gondolatait is megtudhatjuk. Azonban a fő kérdés, ami mindvégig foglalkoztatja az olvasót, hogy mi a túszejtő valódi szándéka.

Amerikában az ilyen klinikáknál általában nagyon erőszakos tüntetések folynak. Nem ritka, hogy annyira megtámadnak egy-egy ott dolgozó orvost vagy nővért, hogy az eset halállal végződik. Az aktivisták olyan beláthatatlanok, hogy az alkalmazottak nagyrésze golyóálló mellényben jár dolgozni, de a fejbelövéstől még az sem védi meg őket, márpedig ilyen esetre többször is volt példa a valóságban.

Ezek után megalapozottan merül fel az emberben a kérdés, hogy miért és mégis hol az arany középút a saját testével és életével szabadon rendelkező várandós nő és a még meg nem született gyermeke jogai között? Na meg egy kívülállónak mi köze van ahhoz, hogy egy nő milyen döntéseket hoz a saját életében? Ha mindezekre a kérdésekre nem is kapjuk meg a választ a könyv által, de legalább megtudhatjuk, hogy a két tábor résztvevői mit miért tesznek és miért úgy gondolkodnak. Ezzel pedig talán közelebb lépünk ahhoz a megoldáshoz, hogy elfogadjuk egymást és a meghozott döntéseinket is.

Mostanában sok olyan könyvbe futok bele, ahol a cselekmény több szálon fut. Nekem ez kimondottan tetszik, főleg, ha az jól van megírva és kitalálva. Az Életszikra című könyvnél nagyon résen kell lenni, ugyanis egyik pillanatról a másikra már más személy meséli a történetét és ha nem kellő koncentrációval olvassuk, könnyen érthetetlenné válhat számunkra.

Az események eleinte nagyon kuszának tűnhetnek, ugyanis a történet szinte visszafele van megírva és csak a könyv második felében kezdjük megérteni, hogy mi miért történik, ami egyrészt kicsit zavaró másrészt azonban még kíváncsibbá tesz, hogy egy adott pillanatnak mi volt a valódi kiváltó oka. Ettől volt számomra letehetetlen a könyv, mert tudni akartam azt, hogy miért? 

A regény minden egyes oldalát fantasztikus volt olvasni, az írónő teljesen levett a lábamról és biztos vagyok benne, hogy még több könyvét fogom forgatni a kezemben, de talán az Életszikrát is előfogom még venni. Imádtam a könyv borítóját, nagyon klassz volt fotókat készíteni róla, mert egyszerűen mindenhogy jól nézett ki! Fantasztikusak a színek és rendkívül figyelemfelkeltő.

Ha neked is felkeltette az érdeklődésedet Judi Picoult Életszikra című könyve, akkor az Athenaeum Kiadó oldalán te is beszerezheted!

Ti mit gondoltok az abortuszról? Eltudjátok képzelni azt az élethelyzetet, amikor úgy érzitek nem lehet más megoldás?

Hozzászólások