Sorozatok, amelyeket hamar elkaszáltak

Számtalan sorozat készült már az évtizedek során, többen hatalmas sikernek és rajongótábornak örülhettek, mások viszont meglepődve tapasztalták, hogy a gyártó nem kér többet belőlük. Akadtak olyan műsorok, amelyekben lehetett volna még fantázia, egyesek szívesen nézték volna még hogyan folytatódnak a történetek, de újabb évadok híján új sorozat után kellett nézni. A továbbiakban bemutatunk nektek néhányat, az elkaszáltak közül.

The Secret Circle

L. J. Smith ugyanazon című könyve alapján készült sorozat egy évadot élt meg 2011-ben. A történet szerint Cassie Chance Harborba költözik nagyanyjához, amely Washington államban található. Itt azonban egyre több furcsaság történik, miközben a lány rájön, hogy boszorkány felmenői vannak. Hamar megismeri a városban élő fiatalok történetét, akiknek szintén varázserejük van. Cassie nehezen éli meg kezdetben mindazt, amit megtudott a családjáról, illetve a kör sem fogadja el őt teljesen. A veszély mellett sok-sok titokra fény derül, illetve a szereplők közti szerelmi szál is bonyolítja a részeket.

A sorozatban  Britt Robertson alakítja Cassie-t. A színésznő ismerős lehet a Holnapoliszból vagy az Egy kutya négy élete című filmekből. Továbbá a The Originals-ban és a H2O: Egy vízcsepp elég sorozatokban látható Phoebe Tonkin is szerepel.

Ravenswood

A Pretty Little Liars első próbálkozása a spinn-offot illetően, amely első körben nem aratott sikert a rajongók körében, hiszen hamar véget is ért a sorozat. Caleb (Tyler Blackburn) miután Miranda segítségével megmentették Hanna-t, szerelme kérésére Ravenswoodban marad. A város nem csak titkokat, hanem ennél sokkal többet rejt magában. A fiatalok sírokat fedeznek fel a saját neveikkel, majd rájönnek, hogy létezik egy átok, amely generációkat súlyt.

A Ravenswood tíz rész után be is fejeződött. Tyler Blackburn mellett feltűnik a sorozatban Miranda-t játszó Nicole Gale Anderson, aki A szépség és a szörnyetegben is látható.

 

Pretty Little Liars – The Perfectionists

Sajnos ahogy a Ravenswood, A perfekcionisták sem tartott sokáig. Marlene King bicskája ebbe is beletört, hiába próbálkozott Alison DiLaurentis (Sasha Pieterse) karakterének bevonásával. A PLL után játszódik a történet, Alison elfogad egy tanári állást Beacon Heights városában. Mona (Janel Parrish) – ugyancsak a Pretty Little Liars karaktere – is itt dolgozik. Egy elit iskola diákjai, amilyen tökéletesek tűnnek, olyan sötét titkokat őriznek. Amikor gyilkosság történik, kiderül, hogy semmi sem az aminek látszik. Alison és Mona azonnal nyomozni kezdenek, miközben három fiatalnak együtt kell működniük -e, hogy a titkai ne lássanak napvilágot.

Ava Jalali szerepét Sofia Carson kapta, aki jelenleg a Táncra fel! című sorozatban látható. A Freeform nem kért a The Perfectionists-ból, ezért egy évad után véget is ért.

Hard Sun

A Kemény nap bűnügyi krimi, 2018-ban kezdődött és ugyanebben az évben véget is ért. Neil Cross szeretett volna a sorozatból további epizódokat, ám ezek nem kerültek leforgatásra, egy évad után törölték a Hard Sun-t.

Londonban dolgozó Charlie Hicks (Jim Sturgess) nyomozó, új partnert kap. Elaine Renko-val (Agyness Deyn) nem igazán találják meg a hangot, de amikor egy ügy kapcsán tudomásukra jut, hogy öt éven belül a világnak vége, újra kell gondolniuk a kapcsolatukat és a világhoz való viszonyukat. Egy elgondolkodtató sorozat, érdekes témákat feszeget, ám ideje korán vége lett, mielőtt beindulhatott volna a történet.

Smaragdváros

Dorothy Gale (Adria Arjona) egy tornádó miatt hirtelen Kansas államból Óz messzi földjén találja magát. Az érkezése nem várt eseményeket indít el, miközben a lány meg akarja találni Ózt a nagy varázslót, aki segíthet abban, hogy hazakerüljön. A lánynak azonban küldetések sorát kell teljesítenie, Smaragdvárosban azonban boszorkányok és más lények is élnek.

Az NBC egy évad után azonban nem rendelt be több részt a sorozatból, így az Emerald City 2017-ben befejeződött.

Nektek volt olyan sorozat, amelyet még szívesen néztetek volna tovább? 

Hozzászólások