Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)
Magyarként mindannyian tudjuk, hogy a mi filmjeink a közelébe sem érnek a hollywoodból befolyó alkotásoknak. Nagyon sokáig, még a gyerekkorunkból emlékezve is tudjuk, hogy a magyar filmgyártás egy katasztrófa, a vígjátékaink gyengék, de mintha komolyabb témák felé nem is mernénk nyúlni. Az utóbbi pár évben azonban valami megváltozott. A Liza, a rókatündér és a Testről és lélekről már hatalmas előrelépést jelentett. Nem csoda hát, hogy az előzetes megnézése után fenntartásokkal ültem be a Remélem legközelebb sikerül meghalnod című magyar drámára. És mennyire örülök, hogy beültem!
Valljuk be, a trailer nem igazán mondja el, hogy miről szól a film. Bullying ellenes kampányfilmre és hatásvadász jelenetekre számítottam, túltolt, irreális érzelmi szálakra, a megszokott Amerika majmolásra, és arra a fantasztikus jelenségre, amit csak úgy hívok, hogy a-felnőttek-már-rég-felnőttek-és-nem-tudják-mi-folyik-ma-a-gimnáziumokban-illetve-hogyan-gondolkodik-és-érez-egy-tizenéves (ez mellesleg nem csak a magyar filmek sajátossága). Ehelyett kellemes meglepetés ért és mindjárt kifejtem miért.
A történet főszereplője Eszter (Herr Szilvia), akinek már a lila hajából láthatjuk, hogy nem az átlagos gimisek közé tartozik, hanem egy másik csoportban képviselteti magát, az anime és mangarajongók körében. Mindannyian emlékszünk rájuk a gimnáziumból, vagy kiközösítettük őket, vagy esetleg pont közéjük tartoztunk. De azt tudjuk, hogy ők mind kicsit különcök, ahogy Eszter is inkább külső szemlélője a dolgoknak. Ez akkor változik meg, amikor az angoltanáruk otthagyja a sulit és Esztert ez mélyen megérinti. Azonban egy email miatt szokássá válik köztük a chatelés és együtt ismerkedhetünk meg Eszterrel az internetes zaklatás fogalmával.
A másfél órás film fokozatosan építi a feszültséget, mindannyian meredten ültünk és vártuk a csattanót. Idő közben mégis tudtunk nevetni, mert a poénok egyáltalán nem erőltetettek. Kicsit olyan, mintha a jelenetek csak véletlenül lettek volna viccesek, nem pedig direkt és ez adja meg a film ezen részének igazi sikerét. Akik éppen gimnazisták, vagy nem rég voltak azok, könnyedén a sulijukra, a tinédzser társadalomra ismerhetnek a képernyőn megjelenő emberekben. Felismerünk minden szituációt, akár szomorú, akár vicces. Ez a legnagyobb erőssége ennek a másfél órának, hogy minden karakter, minden környezet és minden cselekmény reális. Ettől lesz olyan szívszaggató.
A Remélem legközelebb sikerül meghalnodban Schwechtje Mihály nem ragaszkodik a klisékhez, a kiközösítettek vissza mernek szólni a népszerű lányoknak, a béna fiú a menő srácok látszólagos barátja és nem ártatlan. A tinik közötti párbeszédek, az internet használata mintha tényleg ma történne, a helyszínek pedig ritkán próbálnak szebbek lenni, mint amilyenek Magyarországon lehetnek.
Egyértelműen meglepő volt számomra ez a film, de kellemes meglepetés mondanám. Ahogy egyre közelebb járunk a végéhez, ahogy egyre jobban rálátást nyerünk a dolgokra és egyre inkább várjuk a cím jelentését, a feszültségünk növekszik. Hiába nevetünk, hiába érzünk együtt, minden pillanatban ott motoszkál az a kellemetlen érzés, ami nem hagy minket nyugodni. Tényleg azért üt hatalmasat a vége, mert a reális világépítés miatt közel érezzük magunkhoz és mindannyian tudjuk, hogy igen, ilyen a valóság. Szinte nem is kell bemutatni…
Mindenkinek tudom ajánlani ezt a filmet. Azoknak, akik a vicces alkotásokat szeretik, mert nekik ez egy jó kezdés lesz, hogy belemerüljenek a drámákba. Akikhez közel állnak az érzelmekkel és komoly témákkal foglalkozó alkotások, nekik egyértelműen tetszeni fog. Ha még mindig fenntartásaid vannak a magyar filmekkel kapcsolatban, akkor pedig csak bátorítani tudlak, hogy adj egy esélyt ennek a filmnek.