Könyvek

Meghan March – Véletlen szeretők

Az Álomgyár kiadó jóvoltából az elsők között vehettem kezeimbe Meghan March Véletlen szeretők című újdonságát. Az írónőt korábbról a Vágy trilógia kapcsán ismerhettük meg, azóta pedig számos romantikus regénye jelent meg Magyarországon. A Véletlen szeretők nyitotta az őszi könyves szezont, így rögtön lecsaptunk rá.

A sztori szerint Ryker Grant két éve ácsingózik Justine Porter után. Ebben az időszakban heti rendszerességgel próbálta randira hívni, ám a lány minden egyes alkalommal kikosarazta őt. Nem adja fel, így még az egyetem harmadik félévében is folytatja a kajtatást. A bökkenő csak annyi, hogy Justine nem akar kapcsolatot. A jogi kar egyik legokosabb diákja ugyanis kizárólag a tanulásra akar koncentrálni, hiszen minden áron meg akarja szerezni a diplomáját. Álma, hogy a jogsegélyszolgálatnál segítsen hasonlóan nehéz sorsú embereken.

Sajnos a harmadik félévre azonban az egyetem megszorításokra kényszerül, így az összes diáktól megvonják az ösztöndíjat. Vajon milyen esélye lehet egy szegény lánynak a továbbiakban? Egy igencsak durva helyzetbe kerülvén úgy dönt, megpróbálkozik a sztriptíztáncosok iparában. Persze nem veszik fel, így ismét nem tudja, hogyan tovább. Ekkor adódik a lehetőség, hogy Ryker tanáraként pénzt keressen. Persze a fiúnak is feltűnik Justine új stílusa, de nem tartja jelentőségteljesnek.

A kötet nagy része az ő egymásra találásukról szól. Ryker mindent megtesz, hogy megnyerje magának a lányt, ám Justine csak őrlődik a fiú és a lelkiismerete között. Néhol ez már zavaró volt, de szerencsére az írónő sem vitte túlzásba a drámázást. Szépen sorjában oldották meg a gondjaikat, a végén pedig egy ütősebb momentummal zárta le Meghan a Véletlen szeretőket.

Mind Ryker, mind pedig Justine belopta magát a szívembe. A fiú a kitartásával nyert meg, hiszen akkor sem adta fel, amikor megtudta, mit tett a lány a pénz érdekében. Justine viszont annak ellenére, hogy túl sokat agyalt, egy szerethető és intelligens karakter, amely már csak azért is felüdülés, mert ritkán olvashatunk jogász hallgatókról szőtt történeteket. Ketten együtt pedig igazán üdítőek voltak. A drámai pillanatok mellett számos humoros párbeszédet olvashattunk, amelyek megmosolyogtattak és elgondolkodtattak.

Rajtuk kívül ott volt még Merica, a lány legjobb barátnője, Ian, aki pedig a fiú mellett állt ott mindig, illetve Ryker apja, aki mellesleg a legfelsőbb bíróság tagja is volt egyben. Igazán jó volt végre egy olyan kötetet a kezeim közé venni, amelyben nem gonosz szülők gyermekei a főhősök, hanem egy viszonylag normális és mindent odaadó apaképet kaphattunk Meghan March jóvoltából. Grant bíró összes jelenetét imádtam, hiszen nem csak egy komoly ember volt, hanem otthon például meglepően laza és kedves, főként Justine-nal.

“Megbotlik, és majdnem teljesen elveszíti az egyensúlyát. Mindkét kezemet a csípője köré fonom és megtartom. 
– Foglak. 
Hunyorog és egyre dühösebben néz. 
– Szándékosan csináltad. 
– Szándékosan kerültem az utadba, hogy rád tehessem a kezem? A fenébe! Igazad van.”

Egy helyen viszont hibádzott a könyv. Az utolsó pár fejezet kissé összecsapottnak és értelmetlennek bizonyult. Korábbi dolgokra utaltak vissza, amelyeknek így semmibe veszett az értelmük. Talán érdemes lett volna plusz 30-40 oldalt szánni a végjátékra, akkor talán nem lett volna hiányérzetem a könyvvel kapcsolatban.

Ettől függetlenül őszintén mondom, hogy bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kis romantikára vágyik. Egy könnyed kuckózós, vagy utazós olvasmánynak tökéletese beillik. Emellett tény, hogy az erotika sem maradt ki belőle, de nem ezen volt a hangsúly. A legtöbb ilyen jelenetet szinte át is ugrottuk, nem részletezte nekünk az írónő. De azért nem kell félni, nem egy prűd alkotást olvashatunk, ha kezünkbe vesszük a Véletlen szeretők kötetet. A regény vége pedig számos meglepetést tartogat az olvasó számára!

Ha megfogott titeket a történet, akkor látogassatok el az Álomgyár könyvesboltjaiba, vagy a kiadó honlapjára, ahol jelenleg 15% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg Meghan March újdonságát.

A recenziós példányt pedig nagyon köszönjük a kiadónak!

Hozzászólások