Lauren Kate – Fallen – Kitaszítva
Miért van az, hogy mindenki a másságról és az elfogadásról, az egyenlőségről és a törődésről papol, a szavaik mégis üresek, a tetteik pedig pont az ellenkezőjét mondják? Miért van az, hogy egyesek természetesnek vesznek dolgokat, míg mások eltaszítják maguktól azt, aki egy kicsit is különbözik tőlük? És legfőképp miért van az, hogy ha az ember segítségért kiált, sosem hallja meg senki?
Olyan kérdések ezek, amikre sajnos több milliárd év után sem találja senki sem a választ, pedig rögtön ezerszer könnyebb lenne a világ. Nem csak a Földet, egymást is pusztítjuk, néhányan úgy, hogy észre sem veszik, vagy szórakozásnak fogják fel.
“– A bizalom még a legjobb esetben is óvatlanság. A legrosszabb esetben öngyilkosság.”
Luce Price segélykiáltásait félreértelmezik a körülötte lévők, és mondván, ők jót akarnak, a lányt egy bentlakásos javítóintézetbe küldik elmebetegek és kétes alakok közé. Tilos a mobiltelefon, lépéseiket kamerák rögzítik, a szülőkkel pedig csak meghatározott napokon találkozhatnak. Mint egy börtön.
Noha Luce hamar talál barátokat és az intézmény is elviselhető, a lány tudja, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Árnyak susognak a fülébe, rémálmai vannak, lidérces emlékei pedig nem akarnak eltűnni. Mosolyt erőltet az arcára, de ez csak maszk. Ebben a sötét, kételyekkel teli helyzetben ismerkedik meg Daniel Grigorival.
“– Nem vagy felszínes, mi? – kérdezte Penn. – Akkor most rögtön állíts össze egy nem-felszínes listát arról, hogy miért érdekel Daniel. De az indokok közt nem szerepelhet a „neki van a legszebb szürke szemecskéje” és az „ó, ahogy az izmai feszülnek a napfényben”.”
A fiú helyes és titokzatos, és Luce úgy érzi, találkoztak már valahol. Azonban Daniel kerüli, hol kedves vele, hol nem, és az egész inkább hasonlít egy kótyagos macska-egér játékra, mintsem szerelemre. Akaratlanul is vonzzák egymást, azonban minden alkalommal, amikor Grigorival közelebb kerülnek egymáshoz, az árnyak előjönnek, erősödnek, és a lánynak fogalma sincs, mit kellene tennie. Hallgasson a szívére, és ne törődjön semmivel, vagy húzódjon vissza a biztonságba és tartsa távol magát a másiktól? Barátai két táborra szakadnak, de a végén mégiscsak rajta múlik, mit tesz.
“– Ha egynél többször mész valakivel egy helyre, – mormogta Daniel szinte csak magának – akkor azt hiszem, az már nem csak a tiéd.”
A Fallen nem egy világmegváltó, motivációs üzeneteket közvetítő könyv. De magával ragad, szórakoztat, lebilincsel. Éppen ezért leginkább a Vörös pöttyös könyvek szerelmeseinek ajánlott, valamint azoknak, akik szeretnének kikapcsolni egy kicsit, és valami olyat akarnak olvasni, ami nem változtatja meg a gondolkodásmódjukat, nem irányítja őket. Nem egyedi, a legtöbb fordulat előre kiszámítható, de még így is tartogat meglepetéseket.