Kultúra

Kihirdették a 100 szóban Budapest győztesét!

Idén immáron hetedik alkalommal hirdették meg a 100 szóban Budapest pályázatot, melynek célja az volt, hogy hétköznapi emberek meséljék el Budapesthez kapcsolódó történeteiket, élményeiket 100 szóban. Pár napja pedig megtörtént az eredményhirdetés is. Kíváncsiak vagytok kik lettek a díjazottak? Olvassatok tovább és kiderül!

A pályázatra idén is mindennapi, a főváros utcáin megtörtént eseményeket vártak a szervezők, akiknek nem titkolt célja volt, hogy kicsit népszerűsítsék Budapestet és megmutassák, hogy csodák bárhol történhetnek. Az egyetlen kikötés csak az volt, hogy az írás valamilyen formában a városhoz kapcsolódjon.

Az idei évben rekordszámú, 2500 pályamű érkezett be véleményezésre, így aztán nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hogy kiválassza a legjobbat. A véleményező pozíciót egyébként olyan nevek foglalták el, mint Boncsér Sára színésznő, Závada Péter költő vagy Szabó Benedek zenész. Hosszas rágódás után végül megszületett a döntés.

A zsűri idén Janecskó Katalin Fekete opálüveg című írását ítélte a legjobbnak.
Forrás: Fidelio.hu

A mű több másikkal együtt óriásplakátokon is megtekinthető a Városháza Parkban, sőt a legjobb 100 művet akár egy POKET-kötetben is elolvashatjuk, melyeket a kiállításon kihelyezett automatákból szerezhetünk be.  A november 18-i megnyitón Nyáry Krisztián tartott virtuális sétát, mely a 100 szóban Budapest Facebook-oldalán vissza is nézhető. Így, akik esetleg nem tudják személyesen megnézni a kiállítást, azok bármikor megtekinthetik, akár a fentebb említett oldalon, akár az Énbudapestem Facebook-oldalon, ahol még ráadásként egy podcast beszélgetést is meghallgathatnak Nyáry Krisztiánnal és Závada Péterrel.

 

40 év után került vissza az ellopott könyv

Hozzászólások