Hova tűnt a horrorból a félelem?

Lassan itt a nyár vége, és ha másért ez nem jó, legalább a filmipar  felébred téli álmából. Azonban következik az év azon szakasza, ahol a kínálatban felbukkannak már a horror filmek. Az idei év különlegesnek ígérkezik, egy korábbi cikkemben már írtam erről, hogy Stephen King két írása, a Setét torony és az Az vászonra kerül. Emellett a nemrég véget ért Comic-con tartogatott pár érdekes trailert horrorfilmekről és sorozatokról. Személyes véleményem szerint kevés az igazán értékelhető alkotás ebben a műfajban, mert valljuk be, manapság már bármit megtalálhatunk és emiatt a tűréshatárunk is változott. Ma már nem elég néhány jól megcsinált jelmez, maszk, a helyszínek már annyira tipikussá váltak, több kategória kialakult a footage jellegű „valósnak” tűnő horrorokon, a megtörtént eseteket feldolgozókon át, egészen a zombis horrorokig. Fáj bevallani, de kifogytunk az ötletekből. Két okból nézünk ilyen filmeket: azért mert valami mainstream alkotásról beszélünk, esetleg rebootoltak egy régit, vagy mert a történet alapján úgy ítéljük meg, hogy ezt még nem láttuk.

Fontos különbséget tenni horror és thriller között. A horror általában fiktív történet, mérhetetlen mészárlás, vér és szadizmus van benne, az iszonyatkeltés a célja. A thriller ennek az ellentettje, pszichológiailag hat rád, elhiteti veled, hogy ez megtörténhet, kevésbé véres és épp ezért hatásos, hiszen rettegést vált ki belőled. Ez a két műfaj mostanában túl sokat keveredik, legtöbbször a leírásban egymás mellett szerepelnek, még akkor is, ha csak az egyik igaz rá.
Vicces ezt leírni, de Jumpscare movie-nak kellene ezeket hívni. A Jumpscare eleinte játékokban fordult elő, nyilván stílusukat tekintve nem volt nehéz átemelni a filmiparba is. Onnan lehet őket „felismerni”, hogy sokáig eltolt jelenetet láthatunk, feszültséget keltő aláfestő zenével, majd hirtelen bevágnak valami „ijesztő” dolgot.

Egy podcast-es csapat egyik tagja hozta ezt fel, hogy ha egy horror-játékot lenémítva játszunk, nem tudunk ezektől megijedni. Ebből látszik, hogy mennyire szánalmas módja ez az ijesztgetésnek.
Legtöbbször nincs elfogadható történet. Persze, van aki odavan az értelmetlen hentelésért, de azoknak ajánlani tudom a legközelebbi vágóhidat.
Sablonokra épül: kísértett járta házba költözött család/fiatalok, majd szép lassan megszállja őket/megöli őket valami. Erdőben eltévedt fiatalok, ugyanez. Valamilyen lény kerget fürdőruhás vagy pucér lányokat.
Kínosnak érzem ezeket leírni, de ebbe ment át ez az ipar, minél értelmetlenebb, minél eladhatóbb dolgokat forgathassanak. Ott volt a Lights out. A film az alapötletre cáfol rá a végén, amit az elején leszögezett, hogy a kísértet csak a sötétben tud felbukkanni. De érkezik a kötelező folytatás az Annabelle-re, a Fűrészre, de még az Amityville is kap egy újabb filmet, aminek a története megtörtént események alapján készült, de szerintem felesleges, mert nem lehet több bőrt lehúzni erről a történetről.
Van amikor azonban még egy igaz eseményeken alapuló jelzővel felcímkézett film is tud kitalált lenni, mert például a Bay-nél egy kis kutatómunkával kideríthető, hogy fiktív történetről van szó, van alapja, de nem úgy történt, ahogy láthattuk.
Még ennyi rossz példa után is lehet kivételeket találni. The autopsy of Jane Doe egy itthon be nem mutatott 2016-os film, melynek a középpontjában egy személyazonosság nélküli hulla és az azt boncoló két patológus áll – és ebből nem lesz valami kellemes a végkifejlet. Ott van még az Ismerős törlése, amiben fiatalok Skype-on egy barátjuk halálának évfordulóján beszélgetni kezdenek, majd a halott lány kamera nélkül csatlakozik a chat-be. Az eleinte még izgalmas szituációt felváltja, hogy a lány tudja mindegyikük titkát, illetve később átvált igazságszolgáltató mészárlóba. De régebbiek közül a Dolog vagy a Trick or treat is ennek a műfajnak a gyöngyszemei közé sorolhatóak.
Idén mint említettem mindenképp az Azra és a Setét toronyra leszek kíváncsi. Utóbbi azért érdekes még, mert a rendezővel nem rég készítettek egy interjút, melyben elárulta, hogy 90 perces lesz a film. Azzal indokolta, hogy szeretné a nézőkre hagyni a folytatás lehetőségét, ebben a másfél órában pedig karaktereket szeretne építeni és természetesen egy alapkonfliktust felépíteni, melynek köze lesz a könyvekhez, de a folytatásokban szeretné a könyv világát jobban kiterjeszteni. Nekem ez a megoldás az eddigi legszimpatikusabb ötletnek tűnik, sok rajongóval ellentétben szerintem ez az elképzelés áll a legközelebb egy jó könyvadaptáció alapjához.
Stephen King könyveiből készült filmekkel egy nagy probléma van, hogy eddig talán a Ragyogás az, ami méltó a szerző nevével felcimkézett végkifejletre. Egyszerűen nincs az a film, amelyben tökéletesen visszalehetne adni az író stílusát. Ezért lehet nagy durranás vagy halott dolog ennek a könyvsorozatnak a feldolgozása, mert a rajongók pontosan attól félnek, hogy egy újabb remek irományból készül majd egy csapnivaló alkotás.
Végül pedig egy kedvenc videósom, a Retroshock-ból Kenny gondolatait osztanám meg veletek, videója formájában:

Forrás: http://www.indiewire.com/2013/03/5-things-you-might-not-know-about-tim-burtons-beetlejuice-100152/
http://popcornhorror.com/jan-17-horror-articles/
http://orig12.deviantart.net/e6c6/f/2007/283/c/f/sssttt___by_buaiansayapanomali.jpg

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian