5 Ghibli film, ami meghódította a világot

Japán technológiája, gasztrológiája és művészete világszerte elismert, a szigetország rajongóinak pedig elsők között egészen biztos, hogy a filmiparban elért sikerek jutnak eszükbe. Pontosabban a Ghibli Studio, mely olyan híres embereket alkalmaznak, mint Miyazaki Hayao forgatókönyvíró és rendező vagy Joe Hisaishi zeneszerző. Az 1985-ben alapított stúdió már első filmjeivel díjakat zsebelt be, és egészen 2014-ig nem is volt megállás, amikor a vezetőség hiátust jelentett be Miyazaki Hayao nyugdíjba vonulását követően. Mai cikkünkben a legnépszerűbb műveiket gyűjtöttük össze, melyek, ha nem is zsebeltek be díjakat, de meghódították a Földet.

1. Chihiro Szellemországban

A stúdió talán legelismertebb filmje, melyben egy kislány és szülei költözés során egy szellemvárosba tévednek. Miután anyja és apja disznóvá változnak, Chihironak dolgoznia kell, hogy visszaváltoztathassa őket. Miközben próbálja megállni a helyét Yubaba, a boszorkány isteneknek és más varázslényeknek számára fenntartott fürdőházában, a lány támogatókat szerez Haku, az egykori folyóisten, Lin, a fürdőház egyik dolgozója és Zeniba, egy másik boszorkány személyében. Kalandjaik egészen az Oscar-díjkiosztó gáláig repítette a készítőket, ahol a Chihiro Szellemországbant a legjobb animációs filmnek kiáltották ki. De ezen kívül a Berlinale-en megszerezte az Arany Medve, vagyis a legjobb filmért járó díjat. IMDb-n mindezidáig 8.6-os értékelést kapott, és ma már aligha van olyan nappali, melynek valamelyik polcán ott ne pihenne a DVD-je.

2. Szentjánosbogarak sírja

Az 1988-ban megjelent háborús dráma egy testvérpár történetét meséli el. Seita és Setsuko apja egy hadihajón dolgozik, amikor a gyerekek édesanyja életét veszti az országot sújtó bombázást követő tűzvészben. A nagynénjükhöz kerülnek, azonban az elszegényedett társadalom nem tud gondoskodni róluk. A második világháború sötét időszakában csak a szentjánosbogarak adnak elég fényt. Alighanem a legtragikusabb animációs film, ami a gyermeki ártatlanságot szembeállítja a világégés borzalmaival. Olyan mű ez, melyet képtelenség száraz szemmel végigülni.

3. A vadon hercegnője

“A fák sírnak, amikor meghalnak, de te ezt nem hallod.”

A film, amely már 1997-ben a környezetvédelem igéjét hírdette. Ashitaka, a száműzött Enishi-nép hercege halálos átkot kap, amikor a faluját védi egy felbőszült nem evilági vadkannal. A hagyományok szerint le kell vágnia a haját, elmennie, és soha nem térhet haza. Vándorlása során a természet és az emberiség csatájának kellős közepébe csöppen, ahol a vastermelők igyekszenek megküzdeni az erdő szellemeivel és az élükön álló, farkasok nevelte Szan hercegnővel. Ashitaka mindkét féllel szimpatizál, és általa láthatóvá válik minden szereplő célja és indítéka – nem vagyunk egyformák.

4. A vándorló palota

Az a film, amely Diana Wynne Jones azonos című regényének alapjaira épült. Miyazaki ezáltal zsebelhette be a legjobb forgatóönyvíró Arany Osella-díját, Joe Hisaishi a Los Angeles-i Filmkritikusok Díját a filmzenéért, és a San Diego-i Kritikusok a legjobb animációs filmnek kiáltották ki. Sophie békésen éli napjait édesapja kalapboltjában, alig mozdul ki a városba. Egy alkalommal azonban találkozik Howlal, a híres varázslóval, akinek a pletykák szerint nincs szíve. Kapcsolatukat a szintén hírhedt Puszták Boszorkánya félreérti, és még aznap átokkal sújtja a lányt: öregasszonnyá változtatja. Addig nem változhat vissza, amíg bele nem szeret valakibe. A hozzá közel állók reakciójától félve Sophie a pusztába menekül, ahol belebotlik Howl-ba és az ő vándorló palotájába. Az események pedig csak pörögnek és pörögnek. Egy biztos, bár a varázsló máshogy gondolja, de itt is a belbecs a fontos, nem a külcsín.

5. A könyvek hercege

A film, amelyet minden, az önbizalmával hadilábon álló, menthetetlenül romantikus könyvmolynak, írónak és írópalántának ajánlott megnéznie. A tizennégy éves Shizuku a nyári szünet kezdetekor eldönti, hogy a vakáció alatt húsz könyvet fog elolvasni. Ahogy nézelődik a könyvtárban, észreveszi, hogy az általa kikölcsönzött könyveket mind kivette pont előtte egy Awasama Seiji nevű fiú. Miközben felváltva álmodozik és igyekszik megírni élete első könyvét, a lány megtapasztalja, milyen az első szerelem, és hogy néha választani kell emberek és valóra váltandó álmok között.

“Meg kell találnod magadban a drágakövet, hogy időt nem sajnálva fényesre csiszold!”

Források: 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Hozzászólások