Sorozatok

Emily Dickinson sorozatában bizonyíthat Hailee Steinfeld

A 22 éves Hailee Steinfeld színészi karrierje egyre jobban ível felfelé. Tavaly májusban reppentek fel a hírek, miszerint a művésznő az Apple TV+ új sorozatában bizonyíthat. A Dickinson című 11 részes alkotás ráadásul nem is akárkinek az életéről fog szólni.

Emily Dickinson a könyves világban senki számára nem ismeretlen. Az amerikai költő 1830-ban született és 1886-ban halt meg. A magábaforduló, környezetétől elzárttan élő művész az utolsó adatok szerint 1789 verset írt, de ezek közül csak néhány jelent meg amíg életben volt, azok is névtelenül, vagy az ő tudta nélkül.

Ha valaki a sorozatokért van oda, ő is találkozhatott már a nevével, hiszen többek között a Gilmore Girls-ben is számos alkalommal emlegették. Az Oscar- és Golden Globe-díjra jelölt Hailee alakítja majd a költőt. A széria az 1800-as évekbe repít bennünket vissza, ahol megismerkedhetünk a híres alkotó életével, családjával, társadalmával egy modern hangulatú vígjáték keretein belül.

A forgatások tavaly szeptemberben kezdődtek és egészen ez év január 30-ig forgott a tizenegy részes első szezon. Márciusban már kaptunk hozzá betekintőket, de érdemleges előzetessel csak most rukkolt elő a streaming szolgáltató. Az első részről annyit tudunk, hogy valószínűleg még ősszel kiadják.

Hozzászólások