Zene

A 2020-as nyár legnagyobb slágerei

Hamarosan véget ér az idei év nyári szezonja, így ideje feleleveníteni, hogy milyen forró slágerekkel gyarapodtunk 2020-ban. Ebben a vírusos helyzetben is sikerült a sztároknak sok-sok remek dallal kedveskedni nekünk, rajongóknak. Hogy melyek voltak a legemlékezetesebbek és a legjobbak? Most eláruljuk nektek.

Nemhiába, az egyik legnagyobb felhajtást Jason Derulo – Savage Love című dala okozta, ami a TikTok alkalmazáson vírusként terjedt a felhasználók körében. Jason ezt ki is használta, ugyanis nem egy feldolgozást készített saját dalához. A Savage Love egyébként egy fülbemászó és ütemes szám lett, emiatt pedig nem is meglepő, hogy ekkora sikernek örvend.

Még májusban adta ki Doja Cat a Say So című zenéjének átdolgozását, amiben Nicki Minaj is közreműködött. Csak úgy, mint Jason Derulo fentebb említett dala, ez is felrobbantotta az internetet és ezáltal egy igazán friss és nyári hangulatot idéztek elő. A Say So rengetegszer szólt a rádiókban, a zenei tv műsorokban és közkedvelt volt a TikTok-on is.

Lady Gaga új CHROMATICA című albuma nagy sikernek örvendett és az Ariana Grande közreműködésével készült Rain On Me kislemeze sokak kedvencévé vált. A rajongók megőrültek, amikor közhírré tették, hogy közös munkálatokba kezdtek és miután megjelnt a dal igen szép eredményt is értek el vele. Nemrég kiderült, hogy Lady Gaga szintén fellép a 2020-as MTV Video Music Awards-on olyan előadók mellett, mint a BTS, Doja Cat, The Weeknd, Roddy Ricch vagy Maluma.

Nyáron szintén sokszor csendült fel Megan Thee Stallion dala a Savage Remix, amin Beyoncé is közreműködött. A két hustoni énekesnő egy igen erős zenét dobott össze, aminek az összes bevételét a Bread Of Life Houston’s COVID-19 áldozatainak szánták. Beyoncé egyébként július 31-én osztotta meg az új vizuális albumát, a ‘Black Is King’-et, amely teljes egészében a Disney+ csatornán keresztül látható. Emellett pedig ugyan azon a napon megjelent az ALREADY-hez tartozó videóklipje.

Ava Max is egész nyáron hallható volt mindenhol és a TikTok alkalmazás felhasználói szintén felkapták, ezáltal rengeteg videó készült az énekesnő Kings & Queens számára. A már négy hónapos zenéhez augusztus elején egy remixet is alkottak, amiben Lauv és Saweetie is közreműködött. Ava debütáló albuma a Heaven & Hell szeptember 18-án fog megjelenni.

A BLACKPINK hatalmasat aratott, amikor június végén kiadta a How You Like That című dalát. A dél-koreai lánybanda mindig is nagy sikernek örvendett mind hazájukban, mind a nemzetközi rajongók körében. Hamarosan pedig érkezik a következő számuk Selena Gomez közreműködésével, amelyet még szeptemberben egy újabb alkotás követ, majd végül október 2-án megjelenik legelső teljes albumuk, ami a THE ALBUM címet kapta.

Nektek mi a kedvenc nyári dalotok?

Júniusi kpop megjelenések #1

Hozzászólások