Peter May – Vesztegzár
A Vesztegzár című kötet első sorban a címe miatt fogott meg. A Peter May által írt regény egy halálos vírusról szól, amely ebben a helyzetben nagyon is aktuális. A thriller 2005-ben íródott, de egészen mostanáig csak kézirat formájában volt meg, hiszen a legtöbb kiadó úgy érezte, hogy a történet nem túl realisztikus. 15 évet kellett várni arra, hogy nyomdába kerüljön, hiszen 2020-ban nagyon is valóságossá vált a sztori. Ezek alapján úgy érzem, hogy több hasonló iromány is ki fog kerülni az elkövetkezendő időszakban.
A 21. Század Kiadó kapva kapott az alkalmon és piacra dobta az irományt. A thriller korábban még csak durva kitalációnak tűnt, 2020-ra viszont igaz lett, amit ő írt . Vajon Peter May előre látta a jövőnket? Nem hiszem, de az biztos, hogy érdekes volt olvasni egy olyan kötetet, amely tizenöt évvel ezelőtt íródott, egy olyan témáról, amely manapság szinte természetessé vált. Az alkotó megálmodott egy nagyon hasonló pandémiát, mint amelyet most mi is átélünk. Drámai, de mégis hatásos. Peter 15 évet várt, hogy valaki érdemesnek tartsa a könyvet, hogy kiadja. Soha ne mond, hogy soha.
„A világ azon országai tehát amelyek, megengedhették maguknak, több mint három és fél milliárd euró értékben rendeltek a gyógyszerből. Nagy-Britannia egymaga majdnem tizenötmillió kúrára valót vásárolt, a lakosság egynegyedének kezelésére elegendő mennyiséget.”
A történet Londont mutatja be egy olyan korszakban, amikor a várost és a világot egy halálos vírus miatt zárnak le. Jack MacNeil utolsó napját tölti a helyi rendőrségen, ugyanis a karrierje és a házassága is romokban hever. Rossz hír számára, hogy már a rokonai is megfertőzödtek. Az elvált nyomozó mellett a másik fő karakterünk egy fiatal lány, aki törvényszékiként dolgozik szintén azon a rendőrségen, ahol a férfi. Egy nyomozás során egy építési területen csontokat találnak, amely nem hagyja nyugodni a két szereplőt. Ennek idejében a halálos vírus folyamatosan szedi az áldozatait London és persze világszerte.
„- Egek ura! – kiálott fel önkéntelenül a doktornő, amikor megpillantotta a szőnyegen heverő testet. Azonnal odatérdelt mellé, hogy kitapintsa a pulzusát. Aztán szomorúan felemelte a tekintetét.– Már kihűlt.”

