Sorozatok

NBC upfronts & újoncok

Vasárnap megkezdődött az idei upfronts, ahol egy hétig minden nap egy-egy csatorna vonul fel és jelenti be az újoncait, illetve oszt meg friss híreket a jelenlegi szériái kapcsán. Erre a napra tartogatta az NBC az egyik legsikeresebb sorozatának, a This Is Us-nak a három évados berendelését. Persze nem lepődött meg rajta senki, ám azon viszont igen, hogy azonnal három szezont kért be belőle. Tudniillik eredetileg hat évadosra tervezték, így valószínűleg emiatt is történt ez a nagyszabású berendelés.

További hírnek tekinthető, hogy a csatorna az első, aki újra akarja írni a történelmet és az epizódszámait megváltoztatni 10, 13, 18 és 22 részesekre. Bár ez a legtöbb esetben nem lenne újdonság a többihez mérten, náluk viszont ez egész érdekesen alakulhatna. Valószínűleg a sorozataik sikerének hanyatlása miatt is történik ez a döntés, hiszen már náluk sem megy annyira a szekér, mint korábban. Ennek apropójából azt is elárulták, hogy a This Is Us 4-5-6. évada is 18 részes lesz.

A Manifest és a Will és Grace midseasonba kerül, így rövidebb szezonokat kapnak. Ennek kapcsán a jó hír viszont az, hogy egybe mennének le az epizódok, szünet nélkül.

Az alábbi sorozatok viszont biztosan nem folytatódnak, hiszen korábban már kaszára került sor velük kapcsolatban. Ez a Reverie, az I Feel Bad, a Midnight, Texas, a Marlon és a Trial & Error. Berendelést kapott viszont a már említett Manifest, a New Amsterdam, a The Blacklist, a Law & Order: Special Victims Unit, a Brooklyn Nine-Nine, a Chicago Fire, a Chicago Med, a Chicago PD, a Superstore, a The Good Place, a Blindspot (az utolsó évadát kezdi meg ősszel), a World of Dance, a Will & Grace, a Good Girls és természetesen a This Is Us.

A csatorna továbbá nyolc újonc széria elindulását jelentette be, ezt szedtem össze nektek most egy csokorba.

Bluff City Law

Színészek: Jimmy Smits (Outlaw), Barry Sloane (Revenge), Michael Luwoye, Caitlin McGee, Maame Yaa Boafo, Jayne Atkinson
Premier: 2019. ősz, hétfő

Történet: A sztori egy ügyvédről szól, aki apja elit jogi cégében dolgozott, azonban rossz kapcsolatuk miatt távozni kényszerül. Évekkel később a felesége halálát követően az apa megkéri a lányát, hogy ismét dolgozzanak együtt. A hölgy erre igent mond, hiszen tudja, hogy csak mellette van esélye valamit is elérni. A kérdés csak, hogy mennyire képesek kijönni egymással?

Sunnyside

Színészek: Kal Penn (Designated Survivor), Diana Maria Riva (Man with a Plan), Samba Schutte, Poppy Liu, Joel Kim Booster, Tudor Petrut, Kiran Deol, Moses Storm
Premier: 2019. ősz, csütörtök

Történet: New York-i komédia a városi tanács egykori legfiatalabb tagjáról. A férfi a politikai elittel vett részt celebes esélyeken, a csillogás azonban megváltoztatta őt, és egy részeges férfinak köszönhetően karrierje kettétört. Beköltözik tertvéréhez, ahol pár amerikai álmot kereső bevándorló felfogadja őt, hogy segítsen nekik állampolgárrá válni, ezáltal segíthet az embereken, amit korábban is annyira szeretett volna.

Perfect Harmony

Színészek: Bradley Whitford (The Good Guys), Anna Camp (The Mindy Project), Spencer Allport, Will Greenberg (Wrecked), Geno Segers (Banshee), Rizwan Manji (Outsourced), Tymberlee Hill (Marry Me)
Premier: 2019. ősz, csütörtök

Történet: A komédia főszereplője egy korábbi egyetemi zenetanár, aki egyszer betér egy kisvárosi templom kórusának próbájára, ahol a legtöbb énekes tehetsége igencsak megkérdőjelezhető. A férfi úgy dönt, hogy segít nekik, hogy felfedezhessék az igazi önmagukat és megtalálják a boldogságot.

Council of Dads

Színészek: Sarah Wayne Callies (The Walking Dead)Clive Standen (Vikings), Michael O’Neill (Rectify), Steven Silver, Emjay Anthony, Thalia Tran, J. August Richards (Angel), Tom Everett Scott (I’m Sorry), Blue Chapman
Premier: 2020. midseason

Történet: Bruce Feiler emlékiratai alapján egy szerető, négygyermekes apáról szóló sztroi. A férfi élete felborul, amikor egy halálos betegséggel diagnosztizálják. Halandóságával szembenézve barátaitól szervez pótapa társaságot. Az “Apák tanácsa” bele is megy abba, hogy támogassák a családot az életben, ha az édesapa már nem lehet velük.

Lincoln

Színészek: Russell Hornsby (Grimm), Arielle Kebbel (The Vampire Diaries)Ramses Jimenez, Tate Ellington (The Brave), Brooke Lyons (Life Sentence), Michael Imperioli (Alex Inc.), Brían F. O’Byrne (Flashforward)
Premier: 2020. midseason

Történet: A sorozat Jeffrey Deaver Lincoln Rhyme-regényei alapján készült. Egy volt nyomozóról szól, aki egy sorozatgyilkosra való vadászat során megsérül. Amikor a gyilkos ismét a képbe kerül, kénytelen újfent nyomozsába kezdeni, amiben egy fiatal járőr segít neki, akivel közelebbi kapcsolatot alakít ki.

Zoey’s Extraordinary Playlist

Színészek: Jane Levy (Castle Rock), Skylar Astin, Alex Newell, Peter Gallagher (The OC), Mary Steenburgen (The Last Man on Earth)John Clarence
Premier: 2020. midseason

Történet: Dráma egy okos, de kissé merev programozó lányról, aki egy eseményt követően elkezdi hallani az emberek legbelső gondolatait, nem is akárhogyan. A dallamos, musicalbetétként is szolgáló “gondolatok” csak és kizárólag számára szólalnak meg. A nő először azt hiszi, hogy megőrült, de idővel rájön, hogy ez nem egy átok, hanem egy adomány számára, amivel segíthet a környezetében élő embereken.

The Kenan Show

Színészek: Kenan Thompson (Saturday Night Live), Punam Patel (Special), Dani Lockett, Andy Garcia, Dannah Lockett
Premier: 2020. midseason

Történet: Komédia egy megözvegyült édesapáról, aki próbálja a tőle telhető legjobban felnevelni a gyermekeit, közben pedig a munkahelyén is jól teljesíteni. Képbe kerül az apósa, aki a lehető legfurcsább módon próbál neki segíteni.

Indebted

Színészek: Adam Pally (Making History), Abby Elliott (Odd Mon Out), Jessy Hodges (Hindsight), Fran Drescher (The Nanny), Amer Chadha-Patel, Steven Weber
Premier: 2020. midseason

Történet: Két fiatal szülőről szóló komédia, akik már túl vannak a kakis pelusos és nem alvós időszakon. Ekkor toppannak be a férj szülei, hiszen most róluk kell gondoskodniuk, ugyanis teljesen eladósodtak. Az idősebb pár teljesen máshogy közelít az együttéléshez, mint azt ők először hitték, így egy idő után már az lesz a kérdés, hogy ki nevel kicsodát?

Forrás: https://www.sorozatjunkie.hu/
https://www.spoilertv.com/

Hozzászólások