Egy díjnyertes novelláskötet Svédország legismertebb SFF szerzőjétől
Az Agave Kiadó úgy döntött, hogy itt az ideje bemutatni a magyar közönségnek az olyan külföldi szerzők műveit, akik nem feltétlen regényformátumban gondolkodnak. Ilyenek Ted Chaing (például a Érkezés és más novellák), illetve Ken Liu kötetei is. Utóbbitól a Láthatatlan bolygókat mi is elolvastuk, és egy korábbi cikkben ki is fejtettük, mennyire elnyerte a tetszésünket. Most pedig egy olyan novelláskötettel lepetek meg minket július 23-án, melyről úgy nyilatkozott Ursula K. Le Guin, hogy csendes, okos és leírhatatlanul fura történeteteknek, valami humoros és rejtélyesen gyengéd. Ez pedig nem más, mint Karin Tidbeck alkotása, a Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétrő.
És hogy milyen újdonságokkal készülnek még etéren a közeljövőben?
„2020-ban további kötetek várhatóak különböző területeken alkotó íróktól, érkezik többek közt Carmen Maria Machado műfaji mérföldkőnek számító, díjesővel jutalmazott és National Book Awardra is jelölt gyűjteménye, A női test és más összetevők, valamint a sci-fi rajongók körében nagy népszerűségnek örvendő, emberjogi aktivistaként és internetes hírességként is ismert Cory Doctorow politikai töltetű, sokszor a Black Mirror szellemisége előtt tisztelgő kötete, a Radicalized.” – írta közleményében a kiadó.
Karin Tidbeck – Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről
“Szürreális és mélyen igaz történetek a képzelet határáról, ahol először minden idegennek tűnik, de végül magadra ismersz: a legmélyebb félelmedre, a legmerészebb vágyadra.”- Moskát Anita, az Irha és bőr és a Horgonyhely c. regények szerzője
Egy gyermek egy konzervdobozba születik. Egy telefonközpontos a pokolban találja magát. Három nő valahol az időn túl lebeg. Meseszerű lények kísértenek csendes kis falvakat. Karin Tidbeck, a svéd szerző szürreális világaiban minden lehetséges. A július 23-án megjelenő Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről című kötetben található történetek nemcsak a hazájában, hanem világszerte meghódították a szépirodalmi sci-fi, a spekulatív fikció és az alternatív fantasy olvasóit, és olyan nagy írókat tudhatnak a rajongóiknak, mint Ann és Jeff VanderMeer, China Miéville vagy a néhai Ursula K. Le Guin.