Könyvek

Kavaguchi Toshikazu – Mielőtt az emlékeid elhalványulnak

Ha tehetnéd, utaznál az időben? Még akkor is, ha bizonyos szabályok övezik körül ezt a lehetőséget? Nem sok időutazós történet létezik a médiában – nekem személy szerint csupán a Vissza a jövőbe (1985) jut eszembe. Kavaguchi Toshikazu Mielőtt a kávé kihűl című kortárs regénye először 2018-ban került a magyar könyvpiacra, majd nem sokkal később követte annak folytatása, a Történetek a kávézóból. 2023-ban pedig a Funinculi Funincula rajongóinak kezébe kerülhetett a harmadik kötet, a Mielőtt az emlékeid elhalványulnak is.

A körülmények majdnem ugyanazok: adott egy japán kávézó, ahol ha egy bizonyos székre leülsz és a Tokita család egyik női tagja kávét tölt ki neked, lehetőséged van az időben utazni, akár előre akár hátra. Noha ezúttal nem Tokióba, hanem Hakodatéba kerül az olvasó, a szabályok ugyanazok.

  1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhatsz, akik már jártak a kávézóban.
  2. Bármit is csinálsz míg „odaát” vagy, a jelent nem változtathatod meg.
  3. A kérdéses széken ül valaki. Mindenképpen meg kell várnod, amíg ő elhagyja a széket.
  4. Nem ülhetsz át máshova, nem cserélhetsz széket.
  5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávédat, és akkor végződik, amikor kihűl.

Donna Donna, a második varázskávézó

A legtöbb érdeklődőt ezek általában elriasztják. Mi értelme visszamenni az időben, ha nem változtathatunk semmin? Azonban vannak, akik ennek ellenére is vissza akarnak menni. Egy utolsó találkozás, beszélgetés, tanács. A Donna Donna kávézó ezeknek a vendégeknek a történeteit meséli el. Ezúttal az utazók egy árva lány, egy komédiás, egy testvér és egy szerelmes fiatal férfi. Mind más céllal vezérelve ül le arra a székre. Elérik-e azt és visszatérnek-e egyáltalán a saját idejükbe, csak a sors a megmondhatója.

Az ideiglenes főszereplők segítségére van a kávézó személyzete és annak törzsvendégei is. Tokita Juriko, mint egy tündérkeresztanya, ezúttal Amerikából irányítja a szálakat jólidőzített képeslapjaival és megjegyzéseivel. Tokita Kadzu, akinek immár nincs meg az időutazáshoz szükséges erő, a háttérből segíti nemcsak a vendégeket, de saját kollégáit is. Lánya, Tokita Szacsi folytatja édesanyja munkáját a kávézóban, emellett pedig hétéves elméjével olyan bölcsességeket szúr közbe időnként, amik a zabolázatlan időt is megszelidítik.

Noha a történetek és a szereplők maguk jól kidolgozottak ahhoz képest, hogy rövidek és lényegre törőek, az írásmód ezúttal rendkívül ismétlődő. Mintha a narrátor nem lenne biztos abban, hogy amit el akar mesélni, tényleg eléri az olvasót. Magyarázkodó, túlmesélő. A karakterek élményei és érzései legtöbbször tökéletesen érthetőek az alapján, hogy hogyan cselekednek, mit mondanak. Míg ez az első két kötetnél hozzátett a novellákhoz és a könyvek egyéni hangulatához, addig a Mielőtt az emlékeid elhalványulnak elbeszélésmódja elvett belőle. Hiába voltak a fordulatok hirtelenek, az időutazások szívszaggatóak és a karakterek szimpatikusak minden emberi hibájukkal együtt.

További történetek

Japánban pedig már megjelent a sorozat negyedik kötete is, ami remélhetőleg befedi az apró sebet, amit az elődje okozott az író rajongóinak. Ezen kívül egy Instagram posztban a szerző megerősítette, hogy már a hatodik könyvön dolgozik, és hogy továbbra is mindent bele fog adni.

Aki a narráció mellett el tud tekinteni, annak ajánlott az új Toshikazu regény. A történetek hasonlóan vannak felépítve és hiába új a helyszín és újak a kávézó alkalmazottjai, elég magyarázatot kapunk róluk ahhoz, hogy ne zavarodjunk össze. Elsőre úgy tűnhet, hogy az olvasó tudja, mi fog történni, azonban mindig bekerül a képbe egy olyan információ, ami megcáfolja az addigra felépített teóriát. Ezáltal a Mielőtt az emlékeid elhalványulnak a detektívek számára is élvezetes olvasmány, nem beszélve azokról, akik a japán kultúráról vagy a kávéházak esztétikájáról szeretnének olvasni.

Tahereh Mafi – Ne érints

Hozzászólások