Könyvek

Jennie Fields – Sorshasadás

Szerelem volt első látásra, mikor megpillantottam a Sorshasadás borítóját. Jennie Fields regénye ugyanis a kiadóhoz méltón egy szép, egyszerűnek tűnő fedlapot kapott. Ez azonban csak a látszat, ugyanis megbolondították az egészet képletekkel, matematikai  számításokkal, amely igazán különlegessé teszi az egészet fényjátékával. De mire is ez a sok számítás?

A történet egy már harmincas éveiben járó nőről szól, aki egykor Fermi mellett dolgozott atomfizikusként. Rosalind munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amerikaiak ledobhassák azokat a híres atombombákat Hirosimára és Nagaszakira, amikor pedig ez megtörtént, a lány depresszióba süllyedt. Mérges volt nemcsak magára, de mindenki másra is, aki elhitette velük, hogy csupán csak megfélemlítésre fogják használni. Ez, és az egykori szeretőjével történő szakítás a padlóra küldi, és Rosalind-nak el kell hagynia a tudományos pályát és vissza kell térnie a női munkákhoz. A háború végével ugyanis visszajöttek a férfiak, akik újból átvették a vezető szerepeket a munka világában, az asszonyok pedig újra a háztartással kell hogy foglalkozzanak.

Valamivel több, mint három évvel később Rosalind életében újra felbukkan volt barátja, Weaver. A férfi mindenáron találkozni akar a nővel, aki egykor oly kedves volt neki, Rosalind azonban állja a sarat és nem hajlandó találkozni vele. Egészen addig, amíg fel nem tűnik az FBI egyik embere és arra kéri, kémkedjen egykori kedvese után. A kérdés csupán csak az, hogy miért?

Az FBI állítása szerint – többek között – Weaver volt az oroszok besúgója, aki miatt elkészült az ő bombájuk is, így hát Rosalind kénytelen újra felvenni a kapcsolatot a férfival. Legnagyobb meglepetésemre azonban Rosalind ahelyett, hogy elküldte volna a búsba, esetleg tartva a távolságot, újra barátságot köt vele, fogja magát és ismét fellángolnak benne az érzelmek, majd egymás ágyában kötnek ki. Vajon így kiszolgáltatja Weaver titkait az FBI-nak?

Rosalind, Weaver és Charlie története nagyon megnyert magának. Izgalmas volt és váratlan. Ráadásul egyből a kötet eleje felé éreztem azt a mivan? érzést, mert nem hittem volna, hogy annyi fájdalom után olyan gyorsan visszaengedi magához Rosalind Weavert. Egyből az jutott eszembe, ha engem hagynak egyik napról a másikra bármiféle előjel és magyarázat nélkül faképnél, ember legyen a talpán, ha újra a közelembe mer jönni az illető. Aztán pedig elég sokáig azon elmélkedtem, hogy ha ez a lány részéről tényleg igaz szerelem, mégsem akkora hülyeség.

Pont ezért ért váratlanul, hogy lassan bár, de az FBI ügynök után is elkezdett érzéseket táplálni. Lehet egyszerre két embert szeretni? Ráadásul ami nagyobb kérdés, el tudjuk árulni azt akit szeretünk, egy nagyobb jó érdekében?

Jennie Fields nagyszerű karaktereket alkotott meg.

Izgalmas kérdések ezek, a Sorshasadás pedig ezt taglalja igen érzékletesen. Rosalind karaktere ugyanis zseniálisan lett összerakva, így megismerhettük nem csak a romantikus és szerelmes oldalát, hanem a lelkiismeretes, határozott, szilárd és kemény oldalát is, aki szeretné a nagyobb jót. Emiatt volt benne egyfajta kettősség, nagyon sokáig őrlődött, mi lenne a helyes, ami abszolút érthető és szerethető is volt egyben.

Fields ráadásul azt is elérte, hogy egy olyan negatív karaktert hozott létre, akit egyszerre szeretnek és gyűlölnek az olvasók. Weaver ugyanis bár az első pillanattól kezdve ellenszenves volt azért, mert elhagyta a főszereplőt, ugyanakkor olyan gyengédséggel és kedvességgel fordult utána Rosalind-hoz, hogy egyértelműen összezavarja a fejünket, hogy akkor most mégis mi a fene folyik itt? Hogy lehet ő a rosszfiú?

És emiatt a fura szituáció miatt nem tudjuk, hogy szurkoljunk-e a hadisérült FBI ügynöknek, Charlie Szydlonak. Charlie sok szörnyűségen ment át és ezt a múltját is olyan alaposan kidolgozta az írónő, hogy akarva akaratlanul is szeretnénk neki a boldog végkifejletet. De vajon megkaphatja azok után, hogy ő maga taszítja volt szeretője karjaiba a lányt, akiért hosszú idő után újra megdobban a szíve? Erre szerettem volna végig a leginkább a választ.

Mindhárman olyan emberek, akik komoly sérüléseket szereztek a háború alatt. Ki ilyen, ki olyan módon. Valamelyikük csak hibázott egyet, míg a másik a döntései áldozata lett, a harmadik pedig maga az áldozat, aki nemcsak a testén, de a lelkén is viseli a harci sebeket. Ezektől válik igazán meghatóvá az egész, hiszen mindegyikkel együtt tudunk érezni.

Nagyon tetszett ahogyan bemutatta, hogyan fejlődik az ember a múltban történtek hatására.

A Sorshasadás különlegessége az volt számomra, hogy egyszerre olvashattuk Rosalind és Szydlo ügynök szemszögét, ami által mindkettejük érzéseibe bepillantást nyerhettünk. Így ismerhetjük meg a férfi múltját is, ahol egy japán fogolytáborba kerül és olyan szörnyűségeket kellett túlélnie, amiket nem kívánok senkinek. Habár elég komoly és megrendítő emlékek, nagyon tetszettek és nagyon sajnáltam, hogy ebből nem kaphattunk többet, akárcsak Rosalind fizikus mivoltjából sem.

Ennek ellenére bőven tartalmazott izgalmat a történet, hiszen amíg Rosalind Weaver után nyomoz, addig a nőt sem hagyják békén a szovjetek. De vajon miért utaznak a nőre? Hát, megtudhatjátok ha elolvassátok, mert az biztos, hogy nem fogjátok megunni!

Azt mondanám, hogy a Sorshasadás mint kémregény kissé gyenge, ugyanakkor egy nagyon élvezhető történelmi fikció, amely bőven dúskál a romantikában, és egy olyan fontos dologra is kitér, mint az anyaság és a nők szerepe. Ebben az időben ugyanis elvárták a “gyengébbik nemtől”, hogy házasodjon meg, szüljön gyermeket és vezesse a háztartást. De vajon valóban csak erre való egy nő?

A recenziós példányért köszönet a General Press Kiadónak!

Sarah Crossan – Darázsfészek

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?