Clive Barker – A hírvivő

Ha azt a szót hallom, horror, másokkal ellentétben – akik Stephen Kinget emlegetik – nekem Clive Barker művei jutnak eszembe. Talán hallottál a Korbácsról, amiben mondhatni elszabadul a pokol. Esetleg volt szerencséd az Éjféli etetéshez, amiből rendkívül jó film is készült. Netalán láttál már olyan filmeket, amiknek a forgatókönyvét ő írta, mint a Hellraiser vagy a Nightbreed, még ha nem is tudsz róla, hogy ezek a művek többek között az ő nevéhez is kapcsolódnak. Visszafogott, angol író, aki maga is meglepődött, amikor “a horror atyja” a műfaj jövőjének nevezte őt. Márpedig ha valaki olvasta az írásait, tudja, hogy ez a titulus nem áll messze a valóságtól. A Korbács mellett A tudás könyvei sorozat első kötete, A hírvivő is tanúsítja ezt.

Jaff és rémálomserege a regény borítóján. Félsz?
Erős kezdés, és a magyar szerkesztés ellenére erős befejezés jellemzi a cselekményt.

Hiába adta ki két kötetben az eredetileg egy könyvet a kiadó, ez a tény nem változott. Jaff, aki sosem élt igazán, új munkahelyén, egy nebraskai postahivatal alagsorában a sok eltévedt levél között találja meg az élet értelmét. Különböző szavakkal, más és más kontextusokban egyesek egy vallásról beszélnek, a Shoalról. Már csak egy ember maradt közülük, aki nem sokkal később beszél Jaff-nek a Tudásról és a Quidity-ről, a tóról, ahová mindenki ellátogat háromszor; először a születésükkor, majd igaz szerelmük mellett elaludva, végül a haláluk előtt. Nem sokkal később Fletcher, a világ szeme elől elvonult, drogos tudós segítségével létrehozza a Nunciót, másik nevén a hírvivőt, mely arra készteti a sejtet, hogy túllépjen önmagán, felgyorsítja az evolúciós fejlődést. Kezdetét veszi a két fél közti harc.

“Semmi nincs odakint, ami nem idebent kezdődik. Semmi se valódi, amit meg nem álmodunk előtte.”

Évekkel később Palomo Grove-ban, egy békés kaliforniai kisvárosban négy lányt mintha az ördög szállná meg, arra sarkallva őket, hogy essenek teherbe. Egyikük végül számos nemi betegséggel és egy idegösszeomlással elmegyógyintézetbe kerül, a második megfojtja gyermekét majd magával is végez, a harmadik fiával elköltözik, a negyedik pedig ikreknek ad életet. Évekkel később Howie hazatér szülővárosába, hogy többet tudjon meg anyja múltjáról. Itt találkozik Jo-Beth-tel, az egyik ikerrel, és bár elrendelt sorsuk, hogy folytassák apáik csatáját, a szívüknek még ők sem tudnak parancsolni.

Noha a darabok elsőre nem passzolnak, A hírvivő félelmetességben túlmegy a Korbácson is, hiába állítja az olvasók egy része ennek az ellenkezőjét.

Clive Barker nem az életre szóló traumára vagy a pillanatnyi rettegésre fókuszál, sokkal inkább arra az érzésre, hogy “legyen már vége ennek a rémálomnak”. Elrugaszkodik attól az elvtől, hogy az a legfélelmetesebb, amit nem látunk, és ehelyett sokkal valóságosabb gonoszokat mutat be nekünk. Jaff a megtestesült gonosz, aki a sötétségben él és nem szab határt aljas tetteinek, míg Fletcher az abszolút jót szándékozik megtestesíteni. Előbbi az emberek félelméből, utóbbi az álmaikból meríti erejét. De ez nem jelenti azt, hogy csak az egyikük ellenség. Ha mindent összevetünk, Fletcher, aki ábrándokat gyűjt, hogy erőhöz jusson, ugyanolyan gonosz, ugyanolyan negatív karakter, mint ellenfele. Ha nincsenek határaik, ha bármit megtesznek céljuk eléréséért, a végén ugyanannyira tart az olvasó mindkettőjüktől, nem beszélve Jaff rémületszörnyeire, amik leginkább rovarok képében támadnak a főhősökre, mindig éppenhogy lemaradva tőlük. És ha ez nem lenne elég, a félelem mindenkit megváltoztat, addig a pontig, amikor már a saját édesanyádban sem bízhatsz.

De nem a horror az egyetlen említésre méltó elem a regényben.

Remek, jól szerkesztett cselekmény? Pipa. Váratlan fordulatok? Pipa. Rendkívül jól kialakított karakterek? Pipa. És itt nemcsak a főszereplőkről beszélek, hanem Barker azon mellékszereplőiről is, akik csekélyke ideig szerepelnek illetve maradnak életben, mégis hatalmas hatással vannak az események folyására. A legjobb példa erre Buddy Vance, az egykori világhírű komédiás, aki hedonista életét élve a halálon és az attól való félelmén gondolkodik, amíg fel nem szabadítja az évtizedek óta lepecsételt börtönből a két gonoszt, és erőt nem ad az egyiküknek ahhoz, hogy a felszínre jusson és csatlósokat gyűjtsön. Ugyanilyen nagy jelentőséggel bír Grillo, egy pletykalap egyik, a munkájától undorodó szerkesztője és Tesla, az ő jobbkeze.

Még ha nehezen is ragad magával a történet, a végén akkor sem fogsz tudni szabadulni tőle. Egyszerűen veled marad, okkal vagy anélkül. Mindenképp ajánlom azoknak, akik hozzám hasonlóan kicsit idegenkednek a műfajtól. Nem traumatizál, nem okoz lidérces rémálmokat, inkább megkedvelteti veled a horrort, és előkészíti a terepet a következő Barker regénynek.

Forrás: Moly

American Horror Story igaz történetei

Hozzászólások