Sorozatok

Érkezik Akin Akinözü új sorozata a Tuzak

A 32 éves török színész, Akin Akinözü új sorozatban lesz látható. Október 19-én kezdődik a Tuzak, amelynek témája ismét a bosszú lesz, ez pedig nem idegen Akin számára. Eddigi legismertebb műsora, a Hercai – A bosszú csapdájában nagy népszerűségnek örvendett, így várhatóan a legújabb sorozata sem lesz másképp. Az előzetes mindenesetre izgalmasra sikeredett. 

Három testvér bosszúja

A Tuzak, három testvér: Umut, Mahir és Umay történetét meséli el, akiknek elvették a gyerekkorukat.  Igyekeznek egyesíteni az erejüket, de rájönnek, korántsem olyan a kapcsolat köztük, mint hitték. Umut ezért megesküdik, hogy bosszút áll egy gazdag és hatalmas családon, amely megváltoztatta az ő sorsát, valamint megbosszulja azokat, akik megbántották. Évek óta kidolgozott, pusztító bosszútervvel szemben az ellenség okos és erős lányába botlik.

A főbb szerepekben Bensu Soral-t láthatjuk, aki olyan sorozatokban volt már, mint az Içerde vagy a Vicdan. Párját, Akin Akinözü-t, A bosszú csapdájából és az Édes rémes szerelemből ismerhetik a nézők. Szerepet kapott még Riza Kocaoglu (Perzselő szenvedélyek) és Ilayda Çevik (Szerelem van a levegőben) is.

A sorozatot az az Aytac Cicek rendezte, akinek nevéhez fűződik például az Álmodozó vagy a A csodadoktor.

A Tuzak-ot a TV8 fogja sugározni, október 17-től.

Hozzászólások