Könyvek

A jövő látomásai regényekben

Az érdeklődési körünk sokfelé ágazhat, ha könyvekről van szó. Ha akarunk informálódhatunk a múltról, tárgyilagosan és regényesen is, hiszen az internet tudástára végtelen. Még egyszerűbb a dolgunk, ha a jelenben akarunk élni és erről is akarunk olvasni a könyvekben. Ám a legnagyobb szabadságot és fejtörést a jövő jelenti. Ez lehet pozitív de negatív kép, mindenesetre az írók fantáziáját beindítja, ha erről van szó. Elhoztunk nektek néhány könyvet, amik részletesen bemutatják a saját verziójukat azzal kapcsolatban, hogy mi vár ránk pár(száz) év múlva.

Metro 2033

Első regényünk nem valami szép jövőképet mutat nekünk. Már a címében megjelöli a két legfontosabb tényezőt, az időpontot és a helyszínt, ahol az egész történet játszódik. A moszkvai metróban Artyom életének egy fontos szakaszát követjük végig. Miután becsapódott az atombomba és az egész környéket ellepi a radioaktív sugárzás, az emberek csak ezekben a sötét alagutakban lehetnek biztonságban. De még ez sem biztos. A metróállomások önálló, apró városállamokként működnek, az igazi érték a töltény. Az alagút egyik végéről pedig rémisztő lények ostromolják a metró lakóit. Az élet nem könnyű, az értékrendje mindenkinek felborult. Artyomnak pedig mennie kell. A feladata elszólítja lakhelyéről, így felfedezheti a moszkvai metró más megállóit is.
Dmitry Glukhovsky tehetséges író. A realizmusban nagyot alakított honfitársai elkeserítő és nyomott hangulatát erre a remek sci-fire is rá tudta húzni. Jól bánik a szavakkal, a teremtett hangulatok pedig egyenesen beszívják az olvasót. Nem esti mesének ajánlom.
A könyvnek több részes folytatása van és számítógépes játék is készült belőle.

 

 

Ready Player One

Ernest Cline regénye hamar felfutott és bestseller lett, nem véletlenül. A történet a már talán nem is annyira távoli jövőben, 2044-ben játszódik, amikor a világ egyáltalán nem olyan szép hely. Ezzel szemben az OASIS, egy új féle MMO (online játszható sokszereplős játék) viszont sokkal élvezhetőbb a valóságnál.
Sok utalást kaphatunk a mai popkultúra népszerű darabjaira. Ezt pedig egy olyan találó köntösbe bújtatják, amiben a mai kockák megtalálhatják a reményüket. Ugyanis az OASIS megalkotója örökös nélkül hal meg és egy utolsó gigantikus kihívásra invitálja a játékosokat. A szerencsés nyertes örökli James Halliday összes vagyonát. Sokan szállnak harcba a mesés kincsért, köztük a 18 éves, árva Parzival is. Széleskörű tudását most jól ki tudja használni, hogy övé legyen a jutalom, ám minden jóban van valami rossz (és fordítva), sokan törnek az életére a sikerei után.
Ernest Cline remekül felépített történetéből 2017 végére film is készül.

 

A teamesternő könyve

Emmi Itäranta könyve néhány száz évet ugrik előre a jövőben, a mai Finnország területére. A jövő ebben a verzióban sem túl fényes. Alapul az egyik legjellegzetesebb mai problémát ragadja meg, még pedig a víz kérdését. Ebben a világban ugyanis drága a rendes ivóvíz, egyre kevesebb van belőle és minden újonnan felfedezett forrást be kell jelenteni, hiszen a csalás és titkolózás akár halálbüntetést is vonhat maga után. Noria mégis úgy dönt, hogy megtartja a hagyományt és a titkot, amit az apja bízott rá. Ez egy olyan titkos forrás, ami évek óta ezen teamesterekből álló család birtokában áll. Noria ő szemszögéből követhetjük végig a történetet, ahogy minden vágya felkutatni az állam nálánál is nagyobb rejtélyét és igazságot hozni a falujába.
Az írónő stílusa nagyon megragadó, pár szóval el tudja érni, hogy a szívünk összefacsarodjon és hogy le se akarjuk tenni a regényt, amíg a végére nem érünk. A történetnek folytatást ígértek.

 

Rika agyában

A jövő itt kecsegtető azok számára, akik örök életet akarnak. Az agy (a lélek) megúszhatja a végső halált, cserébe egy akváriumban lebeghet. Ám ez nem csak jutalom, büntetés is lehet. Egyben bizarr temető és őrök nélküli börtön, ahol az agyak egymás mellett sorakoznak és mögöttük kivetítőn lehet nézni a gondolataikat.
A történet beindulását egy olyan áttörés jelenti, aminek nem szabad kitudódnia. Todari felfedezi az agyában azt az ajtót, amin keresztül a lelke mások tudatába utazhat át. Derealo a szabadlábra kerülése érdekében Todari nyomába ered, mígnem lánya, Rika agyában találkoznak össze. Ők ketten kénytelenek összefogni Rika agyában lévő sötétség ellen, miközben a lány öngyilkosságra készül.
A regény igazi különlegessége Levent Mete, aki pszichológusi pályája mellett írta meg a Rika agyában-t. A szakmai hozzáértésének köszönhetően ügyes szimbólumokba önti mindazt, ami egy fiatal lány eszében megfordulhat. Nem száraz szöveget olvasunk pszichikai diagnózisokról és kezelésmódokról, hanem egy könnyed, már-már szépirodalmi regényt. Ez viszont ne tévesszen meg bennünket, a történések és a mondanivaló mind súlyos, és érdemes vele foglalkozni.

 

Felhőatlasz

Az utolsó regény kicsit kilóg a sorból, a felépítése miatt. Nem csak a távoli és még távolabbi jövőbe tekinthetünk be, de a múltba is. Az első jövőkép egy cyberpunk koreába kalauzol el bennünket. Az összes aljamunkát robotok, drónok végzik, akik teljesen emberinek tűnnek, mégsem azok. Felveti a kérdést, hogy helyes e az ő érzéseikkel törődni, lehetséges e elvárni tőlük az öntudatra ébredést. Az egyik ilyen robot kalandos útját követhetjük végig.
A következő jövőkép már azt mutatja, ahogy az ember visszafejlődött, és törzsekhez hasonló kolóniákban él. A múltra tudatlanul tekintenek vissza. Mégis néha fejlett lények látogatják őket egy távoli bolygóról, ami pusztulásnak indult és velünk szoktak kereskedni, közben felmérni a bolygót mint lehetséges új lakóhelyet. Történetük brutális.
A regényből film is készült, ami nyilván nem tudja feldolgozni a történet egészét, viszont még így is érdemes megnézni és elolvasni a könyvet.

 

 

 

Ti melyik könyvet írnátok még a listához?

képek forrása: wikipedia.hu, moly.hu, kultnaplo.blogspot.hu,

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.