Könyvek

Új horrorregény érkezik a Maxim Kiadónál!

A kiadó még régebben jelentette be, hogy elhozza nekünk Krystal Sutherland House of Hollow című ifjúsági regényét, ám sajnos aztán megrekedt a kiadás és csak most, hosszabb idő eltelte után indult újra a folyamat. Most viszont olyannyira, hogy már nemcsak borítót és megjelenési dátumot kaptunk, de akár már elő is rendelhetjük a kötetet!

A Hollow nővérek nagyon fura szerzeteknek számítanak városukban. Még gyermekkorukban elrabolták őket a skót utcáról és csak egy hónap múlva kerültek elő mindenféle emlék nélkül. Ami még ennél is különösebb, hogy a külsejük is megváltozott; nemcsak az addig kék szemük feketedett be teljesen, de fekete hajuk is tejfehérré vált. Ráadásul ahogy idősödnek egyre-másra történnek körülöttük a furcsábbnál furcsább esetek, az emberek pedig egy idő után elkezdenek rettegni tőlük.

A tizenhét éves Iris testvére Grey egy nap teljesen köddé válik és így rá és másik nővérére, Vivre hárul a feladat, hogy felkutassák a nyomát. Rövidesen kiderül számukra azonban, hogy nem ők az egyetlenek, akik meg akarják találni a testvérüket. A kutatás közben sorra történnek velük a megmagyarázhatatlan események és lassacskán ráébrednek, hogy a világ, ahonnan gyerekkorukban visszatértek még nem mondott le róluk és visszaszólítja őket magához.

A történet tehát nagyon izgalmasnak tűnik, a fülszöveg alapján egyszerre keveredik a kötetben a természetfeletti és a horror, egy igazán izgalmas elegyet alkotva. A borító pedig, az eredetihez hasonlóan gyönyörűre sikerült, a kiadásra sem lehet panaszunk.

A kiadó oldaláról, ráadásul akár már elő is rendelhetjük 30% kedvezménnyel!

Várható megjelenési ideje: 2023. szeptember 28.

Krystal Sutherland – Hollow lányok

Iris ​Hollow és két idősebb testvére kétségtelenül furák. Gyerekként egy skót utcáról tűntek el, és csak egy hónap múlva tértek vissza emlékek nélkül, úgy, hogy fogalmuk sem volt hol jártak, vagy mi is történt velük. Még ennél is megdöbbentőbb, hogy külsőleg is megváltoztak: kék szemük feketére sötétült, régebben fekete hajuk tejfehérré vált. Ahogy egyre idősebbek lesznek furcsa, hátborzongató történések járnak a nyomukban. Az emberek felkavaróan megrészegítőnek találják külsejüket, kibírhatatlanul gyönyörűnek látja őket mindenki, miközben kiszámíthatatlanul veszélyesek.
A tizenhét éves Iris mindent megtesz azért, hogy sikerüljön beilleszkednie a hétköznapi emberek közé, és elvégeznie időben a középiskolát, amit két híres, ragyogó, világjáró idősebb testvérének, Grey-nek és Vivinek sosem sikerült. De Grey hirtelen eltűnik a föld színéről, és bizarr nyomokat hagy hátra húgainak, így Vivi és Iris a keresésére indulnak. Azonban ezzel nincsenek egyedül. Ahogy egyre több természetfeletti dologra bukkannak nővérük nyomában, Iris hamarosan ráébred, hogy a múltjukról szóló történetek nem valódiak, és hogy a világ, ahonnan visszatértek láthatóan sérülésmentesen tíz évvel ezelőtt, újra visszaszólítja őket.

Hozzászólások