R. J. Palacio – Az igazi csoda

Millió könyv szól a társadalomról, a felnőttek világáról és a maga módján bonyolult gyerekkorról. Az sem ritka, hogy a másság szóba kerüljön, vonatkozzon ez valakinek a külsejére vagy a személyiségére. Ahogy én észrevettem, mindenki azt hangoztatja, nem baj, ha különbözöl az átlagtól, hiszen ha mindenki egyforma lenne, az emberiség unalmassá válna. Ez mostanra egyetemes igazsággá vált látszólag, de mindig szembejönnek olyan cikkek, hírek, amik megcáfolják, és annyi év elteltével még mindig egy – vagy több – fokkal nehezebb élni az életed, ha más vagy, bár én ezt inkább a társadalom számlájára írnám. Ha nem létezne az a kifejezés, hogy más – legalábbis ilyen értelemben nem -, ha az ember nem érezné úgy, hogy valami nem oké, ha az elfogadás és az empátia alapvető dolog lenne, annyi probléma megszűnne! Ugyanakkor ez az élet, és ha nem így lenne, nem született volna meg Auggie története, ami külföldön és Magyarországon is belopta magát az emberek szívébe. Pedig nem először találkozunk empátiáról és elfogadásról szóló regénnyel. Mindenhol előkerül, még ha nem is fő témaként, mindig aktuális, gondolat-provokatív.

“Nem elég barátságosnak lenni.
Barátnak kell lenni.”

August Pullman ugyanolyan kisfiú, mint bárki más. Szereti a Star Wars-ot, vannak olyan tantárgyak, melyekben jó és amikben nem remekel, jó a humora, imádja a családját és szeret barátkozni. Csak éppen az arca nem olyan, mint a többi gyereké. Auggie arcdeformitással született, így életének első szakaszát, tíz évet azzal töltött, hogy sorra esett át különfajta műtéteken. Történetünk kezdetén az ötödik osztályt kezdi, azonban szülei biztatására már a többi korabelivel körülvéve, maga mögött hagyva a magántanulói státuszt, beiratkozva egy állami iskolában. Aki már került új osztályba, tudja, milyen frusztráló, embertpróbáló feladat beilleszkedni, megtalálni azokat az embereket, akikkel szót értesz úgy, hogy közben nem tagadod meg azt, aki vagy. Auggienak ez kicsit nehezebb, éppen ezért az iskola igazgatója behívja még évkezdés előtt, hogy néhány leendő osztálytársával együtt körbevezessék.

“– Mióta kitettem a képed – nézett az alkotásomra –, furdal a kíváncsiság, hogy miért pont kacsaként ábrázoltad magad.
– Ezt hogy érti? Ez volt a feladat.
– Igen, de miért pont kacsa? Helytálló a következtetés, hogy arról a… öö… kiskacsáról van szó, aki hattyúvá változott?
– Nem – ráztam a fejem nevetve. – Csak szerintem úgy nézek ki, mint egy kacsa.
– Áhá! – nyílt tágra Mr. Popsin szeme. – Tényleg? Hú! Én meg szimbólumok és metaforák után kutattam. Erre kiderül, hogy egy kacsa olykor tényleg csak egy kacsa!”

Halloween-parti, közös tanulás, téli szünet, a világgal szemben való helytállás. Mindezt nemcsak a fiú szemszögéből, hanem a körülötte lévők által többféleképpen is átélhetjük. Legjobb barátja, Jack Will, a testvére, Via, sőt, az édesanyja is elmondja, amit akar, miközben igazából mindenki csak próbálja átélni a napokat. Talán pont emiatt más az ő történetük, mint a többi. Ugyanazt az egy eseményt, időszakot, mondatot “hallhatjuk” több szereplő fülével, az ő gondolataikkal kiegészülve. Megtudhatjuk, hogyan éli meg Via a kamaszkort, a szerelmet, a barátai elvesztését, miközben meg akarja védeni a kisöccsét, és még csak pár szereplőt soroltam csak fel. Az igazi csoda Amerikában már sorozatként van jelen, aminek eddig öt része van a hazánkban megjelent eredeti regénnyel együtt, amelyekben a többi karakter is elmeséli a saját történetét.

“August a Nap. Én, anya és apa a bolygók vagyunk, akik a Nap körül keringenek. A családunk többi része meg a barátaink az aszteroidák, akik a Nap körül keringő bolygók körül keringenek. Az egyetlen égitest, ami nem August körül forog, az Daisy. De csak azért, meg apró kutyaszemével ugyanolyannak látja August arcát, mint bárkiét. Daisynek minden arc egyforma: lapos és sápadt, mint a Hold.”

Könnyen, gyorsan lehet haladni vele, humoros, szívszorító és ugyanakkor megmosolyogtató könyv, aminek szerintem nincs is konkrét célközönsége – talán az érzékeny lelkűek, mint amilyen én is vagyok. Egyszerű: ha ember vagy, olvasd el. Nem kell túlbonyolítani.

Forrás: Moly

Hozzászólások