Néhány könyv, ami mélyen megráz

Sokan szeretünk olvasni, ám nem mindig találjuk meg magunknak a megfelelő könyvet. Sokféle típus van, amiket jól esik olvasni. Vicces, történelmi, fantasy, sci-fi… Ma néhány olyan regényt hozok el nektek, amik biztosan megérintenek titeket, esetleg felzaklatnak. Lesz itt realisztikus, thriller, de még sci-fi is! De egy valami közös: ezen könyvek mellett képtelenség érzések nélkül elmenni!

Kate Morton: Felszáll a köd

Első körben kicsit visszamegyünk az időben, az 1920-as évekbe. Egy arisztokrata család életébe tekinthetünk bele. Ám mégis egy rejtély, egy sötét felhő lengi be az életüket, hiszen egy estélyen egy fiatal, tehetséges költő vetett véget az életének, s az esetnek csak két szemtanúja volt.
1999-ben az esetről filmet szeretnének forgatni, ezért felkeresi az utolsó élő személyt, akinek köze volt az esethez. A 98 éves Grace Bradley meséli el a saját és a ház életét, egészen addig a napig. Érzelmek és régmúlt kínok kavalkádjába esünk bele, ahol az egyetlen gyötrelem nem csupán a költő öngyilkossága. Itt a szerelem és a család is fontos, a hűség nem olyan, amit csak úgy sutba dobnak. Biztosítom, többször görcsösen lehet markolni a lapokat, amiért átérezzük Grace kétségeit és kínjait.
Ha érzelmeket keresel, nem csak romantikát, és kedveled a ’20-as éveket, akkor ezt a regényt imádni fogod! Rejtélyes és érzelme egyszerre.

Erica James: Mondd el a csillagoknak!

A Mondd el a csillagoknak! egy igazán szívbemarkoló történet. Mondhatni keretes mű, hiszen szimplán az eleje és a vége játszódik a könyv jelenében, a legtöbb oldalt viszont a múlt teszi ki. A főszereplő nő, Lydia Velencében éli felnőtt életét, amikor egy alak a régi időkből feleleveníti mind azokat, amiket gyerekként átélt. A hölgy elmeséli az életét, hogy megérthessük, mi fűzi őt ilyen erősen ahhoz a férfihoz. Tragikus eseményeknek lehetünk tanúi, s ami a legborzasztóbb, hogy bele is gondolhatunk, mind ez megtörténhet. Az írónő a puszta valóságot veszi táptalajul, és minden természetfeletti elem nélkül is képes tragikumot teremteni.
Igazi érzelmes regényről van szó. Ha egy olyan szerelmi történetet keresel, ami igaz és valós minden erőltetés nélkül, akkor megtaláltad a neked való regényt! Hiszen hiába romantikus könyv, mégsem két ember kapcsolata áll a középpontban.

Jay Asher: Tizenhárom okom volt…

Jay Asher könyve nem csak az egyik főszereplő életét változtatta meg, hanem az olvasókét is. Az alap ötlet már éppen elég tragikus, miszerint egy fiatal lány véget vetett életének. Ám a továbbiak még több érzelmet okádnak elénk, amikkel nekünk úgyszintén meg kell birkóznunk. Hannah hangját még halála után is lehet hallani, hiszen felvette kazettára azt a 13 okot, amiért úgy döntött, hogy egyszerűbb holtan. A hangfájlokat mindenkinek meg kell hallgatnia, akik benne vannak ebben a 13-ban. Köztük van Clay is, E/3-ban az ő történetét szintén megismerhetjük, mégis a regény nagyobb része Hannah szemszögéből bontakozik ki. Ez egy érdekes megoldás a mesélésre és már ez  megragadja az emberek figyelmét. Nem beszélve arról a rengeteg tragikumról, amiken Hannah-nak át kellett vergődnie.
Személy szerint én kétszer olvastam és nem bántam meg. Papírzsepiket ajánlott előkészíteni, ha belevágtok.

Murakami Rjú: Casting

A Castinggal egy új irányba terelem a témát, mivel ez a regény nem annyira épít az érzelmekre és a romantikára, inkább a pszicho-thriller irányába hajlik. De tragikus életutakkal itt is találkozhatunk. Egyáltalán nem hosszú regény, könnyedén lehet vele haladni, már ha nem vesszük számba, hogy mennyi olyan történés van benne, ami ha nem hat meg, nagyon mélyen megráz.
A regény kezdete alapján még vígjáték is kerekedhetne ebből a sztoriból, ám sokkal tragikusabb lesz a helyzet, mint amire számíthatnánk. Tipikusan azzal a helyzettel állunk szemben, amikor semmi sem fekete-fehér, jó vagy rossz. Sokkal mélyebben belehatolunk az emberi elmébe, megláthatjuk, hogy hol és hogyan torzulhat el egy lélek.
Thriller imádóknak tudnám ajánlani, nem azoknak, akik valami romantikus történetre várnak. Az nem ez!

John Ajvide Lindqvist: Hívj be!

Egy vámpíros könyv? Na ne! – mondhatná mindenki, biztosra is veszem, hogy a legtöbbünknek ezek a könyökén jönnek ki a Twilight és társai után. De ez más. A Hívj be! egyik főszereplője hiába vérszívó, az egész történet mégis rettentő reálisan van ábrázolva. Még a vámpír-vírus biológiai hátterével is találkozhatunk, ahol leírják hogyan nézhet ez ki. Nem beszélve a szereplők drámai életéről.
A cselekmény több szálon fut, néhol értelmetlenül unalmasnak tűnik, ám csak ki kell várni a végét.
1981-ben játszódik a történet egy nyomasztó, svéd kisvárosban. Halálesetek történnek, de a 12 éves Oskar figyelmét nem csak ezek keltik fel, hanem az új lakó is… Elsőre nagyon közhelyesnek tűnhet a történet, de nem várt fordulatokkal is találkozhatunk.
Erős idegzetűeknek ajánlom.

Emmi Itäranta: A teamesternő könyve

A kilátástalan jövőben járunk, szóval akár sci-finek is bélyegezhetném a regényt. A benne felvetett problémák viszont valósak. A víz egyre kevesebb, mindenki egyre betegebb, s ki tudja mi vár rád, ha egy vízforrást titkolsz a hatalmak előtt! A főszereplő mégis megteszi. Noria a végletekig kitart, nem nyugszik bele a helyzetébe, amíg csak megteheti. Küzdd és tervei vannak.
A regény igazából egy dokumentáció a történésekről egy lány szemszögéből. Így nem csoda, hogyha teljesen együtt tudunk érezni a helyzettel mi nők, ami rettentően kétségbeejtő és nyomasztó. Ráadásul a titkokból nem lesz kevesebb a könyv végére sem, s ekkor jöhetünk rá, hogy ez nem egy tipikus történet.
Erről a regényről már írtam egy kritikát, amit itt olvashattok el.

 

David Mitchell: Felhőatlasz

Nem véletlenül ezt a könyvet hagytam a legvégére. Elég vastag egy példány, így hát nem csak egy történetet foglal magába. Ennek ellenére akármennyi idő is telt el egy-egy életút között, van, ami összeköti a szereplőket. A fő koncepció tehát a reinkarnáció. A régmúlttól kezdve a jelenen át a távoli és a még távolibb jövőbe nyerhetünk betekintést. Mindegyik időben egyre komolyabb problémákkal és történésekkel kell farkasszemet néznünk. Itt is találunk öngyilkosságot, gyilkosságot és ármányt. Néhány szál kiszámíthatatlan és váratlan fordulatokat hoz fel. Tehát nem egyszer fakadhatunk sírva rajta, több szereplővel egyaránt azonosulhatunk.
A regényből egy fantasztikus film is készült, én mégis a regényt ajánlanám. A többi adaptációt szintén lehet szidni a pontatlanság miatt, itt viszont egy-két szálat teljesen megváltoztattak, ami érthető. A film így is borzasztóan hosszú lett, néhol viszont kevésbé tud így megrázni, mint a regény.
Remélem megtaláljátok a nektek tetsző könyvet. S talán fura ilyet írni, de tiszta szívemből kívánom, hogy sírjatok rajtuk egy kicsit és mindenképpen gondolkozzatok el!

Olvastátok már valamelyik regényt a listáról? Ha igen, ti mit gondoltok róluk? Esetleg hozzátennétek még néhány regényt az itt feljegyzettekhez?

Hozzászólások

Kaprinyák Dóra

Teával üzemelő firkászati keresztmetszet, az esztétizmus kézfogója. Pingvinadmirális a könyverődben.

Change Language To: Hungarian