humoros Kolibri Könyvek

Rosemarie Eichinger – Esznek-e a halottak epertortát?

By

Mi jön a halál után? Látnak minket azok, akik nincsenek már velünk? Tényleg egy jobb helyen vannak már, ahogy azt a gyász alatt minket támogatók mondják? Ezek olyan kérdések, amiket mindannyian fel akarunk tenni, ám aki tudja rájuk a választ, nem mondhatja el. Minden kultúra és vallás máshogy vélekedik a túlvilágról. Pokol és Mennyország. Lélekvándorlás. Elízium és Tartarosz.

Emma apja sírásó. Mindent tud a halottakról – milyen mély lehet egy sír, hogy történik egy hamvasztás, mennyi idő alatt bomlik le egy holttest, mitől függ a gödör mélysége, és így tovább. Emma minden szabadidejét a temetőben tölti. Mindenkit ismer, és könyvet ír róluk, akár egy krónikás. Emma jobban kijön a halottakkal, mint az élőkkel, mert azok nem tartják furának. Emmának a gyász egy megfoghatatlan dolog, hiába halt meg az édesanyja.

„Az élet megy tovább akkor is, ha valakink meghal. Valahogy megy tovább.”

Peter gyászol. Nem úgy, mint az apja, aki a munkába temetkezik, vagy az anyja, aki a fiú ikertestvérének ágyán alszik el zokogva minden éjszaka, de gyászol. Kimarad az iskolából, nem néz a tükörbe, mindenben összehasonlítja magát Martinnal és estig a sírja előtt ül. Nem egyszerű továbblépni és igazán élni, ha minden visszatükröződő felületen azt látod viszont, aki mellett leéltél tizenkét évet és akivel kitaláltátok egymás gondolatait.

Mikor Emma ráveszi magát, hogy odasétáljon a fiúhoz, mindkettőjük előtt egy új ajtó nyílik meg. Miután kiküszöbölik az olyan problémákat, mint Peter makacs szótlansága és Emma hozzá nem értése az emberekkel való kommunikációhoz, fokozatosan ismerik meg egymást a fejfák rengetegében. Beszélgetéseikből többek között kiderül az is, hogy a fura csaj a suliból jó értelemben fura, hogy személytől függetlenül órákon keresztül egy sír előtt gubbasztani mindenképp normális, hogy van-e szaga alulról annak a bizonyos ibolyának, és hogy esznek-e a halottak epertortát.

„– Los Días de los Muertos. Mond ez neked valamit?
– Életemben nem hallottam.
– A halottak napjai. A mexikóiak úgy tartják, hogy a halottak november első két napján meglátogatják a családjukat. Ezért ilyenkor rikító sárga körömvirágot szórnak a halottaik sírjától a házuk kapujáig, hogy a halottak odataláljanak. A házakat feldíszítik, és napokig főznek rájuk.
– Kikre?
– A halottakra, te süket! Az egész ország ünnepel. Csontvázakat csinálnak papírmaséból, halálfejeket cukormázból vagy csokiból. Arrafelé, aki meghal, attól még családtag marad. Nem szakadnak el tőlük csak azért, mert meghaltak. Érted?”

Rosemarie Eichinger Ava Delairához hasonlóan igencsak egyedien és különlegesen dolgozza fel a halált. Első könyve gyerekeknek szól, kiskamaszoknak, és a cselekmény is az ő ízlésükhöz, és ahhoz mérten van felépítve, hogy mennyit és milyen módon tudnak feldolgozni a témából. A halál minden korosztálynak egyet jelent, azonban a továbblépés, az elvesztés megélése más. A szerzőnek mégis sikerült megtalálnia az egyensúlyt a humor és a komolyság között úgy, hogy nemcsak a célközönségnek, de az idősebbeknek is élvezhető legyen. Aranyos, vicces, ugyanakkor megható történet – erős kombó.

Kinek ajánlott? Gyászolóknak és a háttérből támogatóknak. Hozzátartozóknak és megfigyelőknek. Élőknek és holtaknak. Mindenkinek. Mert talán ez az a könyv, ami olyan bölcsen válaszolja meg a kérdéseinket, ahogy csak egy gyermek tudja.

Forrás: Moly

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: