BE INSPIRED – A természet és a történetmesélés kapcsolata a NatGeo felfedezőinek szemén keresztül
Aki olvas, biztos elgondolkozott már azon, miért is teszi – én legalábbis sokszor megpróbáltam választ találni erre a kérdésre. Mi az oka annak, hogy a fantázia világa, legyen szó nonfictionről, sci-firől, fantasyról, esetleg young adultról, ennyire vonz? Mondhatnám, hogy a papíralapú könyvek illata, vagy a rájuk nyomtatott történet ígérete, de szerintem sokkal több. Gondolj csak bele! Olvasol, és lehetőséged van világot látni, felhúzni egy pár hétmérföldes csizmát, miközben a komfortzónádon belül maradsz!
Pawel Tkaczyk, lengyel festő és szobrász nem mással kezdte a National Geographic május 12-edikei sajtótájékoztatóját, mint néhány olyan anekdotával, melyek megerősítenek minket abban, hogy a történeteknek hatalmuk van. Sokszor egy tárgy, egy műalkotás is a mögötte álló történetnek köszönheti értékét, nem pedig a szépségének. Kilométereket vezetünk, országokat szelünk át, hogy láthassunk egy-egy eredeti festményt vagy szobrot – mindezt a múltjáért, a történelem egy darabjáért.
Körül vagyunk véve velük, erre pedig mi lenne jobb példa, mint az eseményen megjelent felfedezők történetei. Daniel Raven-Ellison, gorillafotós, földrajztanár, Dr. Lucy Hawkes, fiziológiai ökológus, az Exeter Egyetem professzora, Laurel Chor, újságíró, fotós és filmkészítő, valamint Milosz Giersz, régész, a Varsói Egyetem Régészeti Tanszékének professzora. Négy ember, a világ minden tájáról, más és más érdeklődési körökkel, foglalkozásokkal, tudományágakkal. Egy dolog mégis közös bennük: hivatásuknak szerves része a történetmesélés, még ha ez elsőre nem is látszik.

Mire elég száz másodperc?
“Hogy néz ki igazából az Egyesült Királyság? Hadd invitáljalak meg téged egy 100 másodperces sétára az országon keresztül! Minden másodperc felfedi egy-egy százalékát a vidéknek, így megmutatva, hogy néznek ki azok felülről.”
Daniel Raven-Ellison szereti kihívások elé állítani magát. Éppen ezért döntötte el, hogy 100 000 kilométert gyalogol, keresztül az Egyesült Királyság Nemzeti Parkjain, járt és járatlan útjain, szántóföldeken, síkságokon, bárányok, tehenek mellett elhaladva. Amellett, hogy ezalatt mindvégig mérte, milyen érzések kerítik hatalmába, hétszáz másik embert is meghívott, hogy együtt alakítsanak ki hétezer egyfajta túraútvonalat, amelyen keresztül bejárható a szigetország. Mit mond ez el az országról? Nemcsak azt, hogy a fejlett társadalom ellenére csak öt százalékát teszik ki a városok és falvak a szigetnek, de azt is, mennyi minden vár odakint az emberre, ha összeszedi a holmiját és maga mögött hagyja az otthonát. Daniel, mint említettem egy készülékkel rögzítette, hányszor és milyen mértékben érez izgalmat, boldogságot, felszabadultságot utazása közben. Miért?
Meg akartam mutatni az embereknek, hogy még egy tölgyfa látványa is feldobhat. Meg akartam mutatni, mennyire hozzájárul a természet a mentális egészségünkhöz.
Földön, vízen, levegőben

Dr. Lucy Hawkes odavan a vándorló állatfajokért – vagy atléta állatokért, ahogy ő nevezi őket. Csapatával és különböző technológiai eszközök segítségével követik figyelemmel a ritka halfajok, madarak és emlősök utazásait, így járul hozzá a veszélyeztetett fajok életének biztonságosabbá tételéhez. Védi azokat a helyeket, ahol egy-egy faj szaporodni szokott, tanulmányozza szokásaikat. Legutóbb az óriáscápáknak és a Thunnus maccoyii, avagy a déli nagy tonhalaknak, valamint a sarki cséreknek szentelt figyelmet. Előbbinek szaporodási szokásait, helyeit igyekezett megtalálni egy, a példány uszonyára rögzített géppel, ami rögzítette, mit lát a cápa, valamint ki követi azt. Utóbbi kettőnek a vándorlási útvonalait vizsgálta.
Hihetetlen volt ott tartani a kezeim között, és belegondolni, mekkora út vár rá.
A déli nagy tonhal uszonyára olyan készülék volt erősítve, ami a fény mennyiségét, a hőmérsékletet illetve a szintkülönbséget is mérte. Az eszköz egy ponton elveszett, Lucyék nem kapták meg a szokásos S.O.S jelzést, így megkeresni sem tudták. Néhány hónap múlva valaki elpostázta nekik, így képesek voltak lementeni az adatokat. Az eredmények egy ponton furcsák voltak, azt hitték, meghibásodott a készülék. Az átlagosan tíz fok körüli hőmérséklet harmincöt fokra emelkedett, a fénymennyiség csekély volt – még a legtrópusibb helyeken sem ilyen meleg a víz. Mint kiderült, a megfigyelt példányt egy kardszárnyú delfin, vagy angol neve után gyilkos bálna nyelte le, ami csak ezzel a halfajjal táplálkozik. Persze Nemo által már tudjuk, hogy minden élőlénynek megvan a maga története, az viszont, hogy ezt figyelemmel is tudjuk követni, valamint, hogy egy diagramm alapján ennyi minden elmondható, még mindig hihetetlen.
A múlt meséi

Dr. Milosz Giersz amellett, hogy régészetet tanít a Varsói egyetemen, maga is részt vesz ásatásokon. Eddig két nagyobb projektben vett részt Peru északnyugati részén: A Cuermas-völgyi és a Huarmey-kastély projekten. Ezutóbbi egy, az ásatás idején felvett videóban mesélt, mielőtt átváltott volna a National Geographic által megvágott videóra. A környék kedvelt helye a régészeknek, nem Giersz csapata volt az első, aki varázslatos dolgokra bukkant a föld alatt. Társaival együtt a férfi egy kriptát talált, benne ötvennyolc nő holttestével – többek között királynők, királylányok maradványait, valamint isteneknek bemutatott áldozatokat. Ezen kívül több arany- illetve ezüstérmét, ékszereket is találtak. A kriptából egy másik terem is nyílt, benne egy ötvenkilencedik nő holttestével, körülötte az ékszerei és mindennap használt eszközei, valamint ruháinak maradványai, amik a helyi kultúrában értékesebbek, mint a drágakövek. Ezen felfedezések alapján nevezték el Huarmey királynőjének. A terembe egy alagúton át lehetett eljutni, melyet még a temetés után is használatba vettek a helyiek, egészen addig, amíg az épületet maga alá nem temette a több réteg kő és por.
A helyiek még a halála után is lejártak iszogatni hozzá – mondta Giersz ezzel kapcsolatban. Alkoholt akkoriban csak az előkelők ihattak, ezzel is jelezve helyüket a társadalomban.
Öt évvel a felfedezés után, 2017-ben Oscar Nilsson a leletek alapján rekonstruálta a királynő arcát. Elég Trójára, Rómára vagy az első civilizációkra gondolni ahhoz, hogy emlékezzünk rá, mennyi mindent megtudhatunk egy-egy régészeti leletből. Ruhacafatok, csontok, koponyák, megmaradt használati tárgyak, jobbik esetben épületek mesélnek a régi időkről, amelyekre a mai világ épült.
A felfedezés az udvarodban kezdődik
Laurel két napot töltött Ázsia esőerdejeiben, ahol elefántokat figyelt meg, jobban mondva azok gyülekezését, a kicsik ismerkedését társaikkal és a környezettel. Sajnálatos módon csak két napot tölthetett a közelükben – a területet rögtön utána evakuálták. Arra viszont elég volt ez a két nap, hogy az újságíró következtetéseket vonjon le és adatokat gyűjtsön össze. Harmincháromezer. Ennyi elefánt veszti életét évente az agyaraik miatt, mely szerves része a helyi kereskedelemnek, ez pedig meglepő módon a világ többi részén is láncreakciót indít el.

Előadásának ez viszont csak a bevezetője – nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy Ázsia gyógyszeriparáról beszéljen. Kering az a szóbeszéd, hogy a kínai gyógyszerek állatok részeiből készülnek – ez nem teljesen és nem mindig igaz. Laurel utazásai során és otthona környékén is megfigyelte a gyógyszertárakat, mellettük pedig magát a kereskedelmet és a köztük megbújó szégyenfoltokat. Beszélt a vadászatokról, amik nagyon ritkán kapcsolódnak a gyógyszerek elkészítéséhez, őshonos állatokról, melyek leginkább most, a pandémia alatt jönnek elő.
A lényeg végig a felfedezés volt. Kisvárosban, vidéken, távol a civilizációtól vagy annak a kellős közepén; új dolgok mindenhol várnak. Miről mesél a környezeted? Mit látnak az állatok, a fák? Még a saját udvarodon vagy a közeli parkban is találhatsz dolgokat, amik addig rejtve maradtak előtted.
Felfedezők a négy fal között
Az előadások között a megjelenteknek természetesen lehetett kérdéseket feltenni. A legfontosabb kérdés mindig ugyanaz volt: mit adott 2021 eddig a felfedezőknek? Na és 2020?
Daniel azt válaszolta, az Egyesült Államokban jelenlévő helyzet ahelyett, hogy elbátortalanította, letörte volna az embereket, inkább motiválta őket – mi sem jobb példa erre, mint a hétszáz ember, aki részt vett a #UKin100Seconds kihíváson? Laurel és Lucy arra használták fel azt az időszakot, amikor lezárták a városokat és csak fontos dolgok miatt lehetett kimenni az utcára, hogy átgondolják kapcsolatukat a természettel, a társadalommal és önmagukkal. Milosz a munkájára koncentrált, fotókat válogatott, írt, átnézte az addigi anyagokat. Biztos nekik is nehéz időszak volt, de mind találtak valamit, amit felfedezhetnek a környezetükben, az életükben, a lelkükben.
Bilbo, a kaland odakint van!
A Covid-19 megváltoztatta a világot. Még az életvidám, optimista, izgő-mozgó emberek is nehezen birkóznak meg azzal, hogy a régi rendszert – gazdaságot, társadalmat – hirtelen kifordították és a feje tetejére állították. Erő és tartás kell ahhoz, hogy valaki ugyanaz az ember maradjon, hogy ne hagyjon rajta különösebb nyomot az elmúlt év. Nehéz pozitívan nézni a helyzetünkre, legyünk bárhol – nehéz kimenni és felfedezni. De megéri. Segíteni fog, segít túlélni és megélni. Kutass, hogy élményeket gyűjts! Kutass, hogy többet tudj a világról. Fedezd fel a Földet a NAT GEO-val! Menj ki és nézz körül! Mit látsz?