A Skyrim világa

A SKYRIM az „Elder Scrolls” játéksorozat legújabb része. Egy 2011-ben kiadott akció RPG-játék, aminek még ma is erős támogatottsága van. 2016-ban a Bethesda Game Studios úgy döntött, hogy újra kiadja a játék grafikailag felújított változatát, hogy ismét belemerüljünk Tamriel lenyűgöző világába. A játék ezelőtt sem szűkölködött már látványos képekben, például ha a játékos az égre tekintett, de ebbe az új köntösbe bújtatva, és az új generációs konzolok erejével mindenképpen jobb a játékélmény.

A játék elején egy érdekes történet közepébe csöppenünk, amit a lefejezésünkkel akarnak rövidre zárni. Ám ekkor megjelenik egy enonokkal ezelőtt kihalt faj példánya, egy sárkány, ami eltereli rólunk a figyelmet, és mi sikeresen megszökünk egy barátunk segítségével. Innentől azonban a játék elengedi a kezünket, és a saját, csendes-hős utunkat járjuk.

Skyrim hatalmas földjén van is mit tenni. Hiába a hatalmas térkép, a játék készítői minden egyes sarkában elrejtettek egy felfedezni való barlangot, egy lerohanható várat, vagy egy kisgyereket, akinek vissza kell hozni az apja álltal rá hagyott kését, amit véletlenül elejtett amikor a katakombák mélyén játszott az élőhalottakkal. Skyrimban mindenkinek és mindennek van neve, és története, ezáltal a játék élővé, és változatossá válik. Mindig lesz valamit csinálni, mindig lesz egy elvégzendő feladat, legyen az virágszedés, vagy sárkányölés. Rengeteg csoportnak lehetünk tagjai, egyik leghíresebb (irónikus módon) a „Dark Brotherhood” bérgyilkosok titkos szervezete. Ezek a küldetések is mind egyedülállóak, és tovább színesítik a játékélményt.

A két legfontosabb dolog a játékban a fő küldetés, ami a sárkányok legyőzése, és egy nem annyira elhanyagolható mellékküldetés, a területen dúló civilháború megnyerése. Az előbbi kifejezetten nekünk való, mivel mi vagyunk a „Dragonborn”, azaz Sárkányszülött, és a sárkányok levadászása a vérünkben van. Képességünk, hogy a sárkányok lelkét elszívva, magunkat erősítsük, ami a játékban mindenféle plusz képességeket jelent, amiket sárkány nyelven „Thum”- nak, angolul „Shout”-nak magyarul pedig simán kiáltásnak fordíthatunk. A civilháborút természetesen az a fél nyeri meg, akihez mi, a legendás hős hozzáadja erejét.
Amit külön érdemes kiemelni, az az, hogy amíg más játékok, mint mondjuk a Fable, vagy az Fallout „karmával” vagy „beállítottsággal” jutalmaz, és meghatározza mennyire vagyunk gonoszak vagy jók, addig ebben a játékban csupán a magunk erkölcsi határainak felelünk.

A Skyrim világa tehát iszonyú mély. Ha egy történet különösen tetszik, mélyen beleáshatjuk magunkat, mert sok olvasható könyv van a játékban, és az NPC-k is előszeretettel mesélnek nekünk egy-egy helyről, vagy eseményről. Ha tehát egy új városba érkezünk, mindent megtudhatunk róla, ha végigkérdezzük a lakosokat.

Persze nem csak fantasy történelemóra a játék, fejlődni, szintetlépni, és új képességeket szerezni ugyanúgy kell benne, mint minden más rendes RPG játékban. Itt jön be a játék egyik gyengébb pontja. Ez a folyamat nagyon lassú, és macerás. Ha valamit sokat használ az ember, az a dolog fog fejlődni, például az egykezes fegyver, vagy a nehéz páncél használata. Azonban ha szeretnénk fejlettebb fémekkel kovácskodni, akkor az ezekkel nehezen kiharcolt  pontokat, a kovácsolás fejlesztésére kell elpazarolni.
Gyenge pontja a játéknak még a repetatív beszélgetések az NPC-kkel. Velük beszélgetni egy érzelmi hullámvasút. Először érdekes, majd unalmassá válik, majd nevetségessé, majd végül vagy ignoráljuk, vagy megöljük őket.

De szerencsére a Skyrimban minden bajra van orvosság. Ha erről a játékról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a közösségről, ami a mai napig aktívan támogatja, és fejleszti a játékot mindenféle moddal. A Nexus mods és a Steam workshop modjainak tárházával nem csak az idegesítő NPC-ket és az unalmas fejlődést lehet megjavítani, hanem millió egy más dolgot is lehet csinálni. Például az egyik mod lehetővé teszi, hogy Thomas a kis gőzmozdony ellen harcoljunk. Vagy my little pony fejfedőkkel rohanjunk a csatába. Ezen kívül természetesen szebb grafika, új küldetések, fegyverek, varázslatok, és követők válhatnak a játékunk részévé, és mindez csupán pár kattintásra van. Ma csak a Nexus mods több mint 15000 modot számlál, és ez a szám minden nap nő. Ezek a modok teljesen ingyenesek, egyszerűen installálhatóak, és követhetőek bármilyen felhasználó számára. Azonban ezzel is vigyázni kell, nem szabad túl sokat letölteni, mert gondokat okozhat a játékban, főleg egy gyengébb teljesítményű számítógépnél.

A Skyrim amennyire nagy, olyan mély játék is. Nem szűkölködik akcióban, döntéshozatalokban, és izgalmas karakterekben sem. Az ezer-egy kisebb nagyobb történettelel meghintett hatalmas világ minden zugában új kalandokra lelhetünk. Ha valaki csak egy kicsit is szereti az akcióRPG játékokat, akkor ezt mindenképpen csak ajánlani tudjuk.

forrás
forrás
forrás
Sasvári Tamás

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian