Miyazaki Hayao és a shintoizmus – avagy a film a lélek tükre

Noha a Távol-keleti kultúra szerelmesein kívül nem sok embernek mond valamit Miyazaki Hayao neve, a filmjei Magyarországon is ismertek. Chihiro Szellemországban, A vadon hercegnője, A vándorló palota, esetleg Totoro – A varázserdő titka. Oscar-díjat kapott vagy arra jelölt remekművek, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy a Japán kultúra meghódítsa a nyugati társadalmat. Ezeknek és a Ghibli Studio többi alkotásának is valamilyen módon szerves része a készítők világnézete, jelen esetben vallása.

Bár a szigetországban az emberek több vallás hívői is lehetnek, vagy dönthetnek úgy, hogy egyiket sem gyakorolják, spirituálisak vagy nonspirituálisak, a társadalom többsége elsősorban shintoistának vallja magát. A Shintonak nincsen írott alapja vagy messiása, ellenben több mint nyolcmillió istent – japánul kamit – tartanak számon. Ez jobban belegondolva nem meglepő, hiszen úgy tartják, mindennek van egy védőszentje. Minden hegynek, folyónak, tónak van egy szelleme, ezáltal az ország tele van szentélykapukkal, úgynevezett torikkal, ahol az emberek imádkozhatnak. A vallás lényege a tisztelet, a harmónia – tisztelj mindent és mindenkit. Ilyen egyszerű.

Miyazaki szereti műveibe beleszőni többek között az ókori Japánt, a tradíciókat. Hol szembetűnőbben, hol a részletek közt megbújva jeleníti meg a kultúra egyes elemeit, a helyiek nézeteit. Néha a film csak a természetvédelem köré épül, mint A vadon hercegnőjénél vagy a Nausicaä – A szél harcosainál, máshol egy-egy jelenet vagy mondat erejéig bukkan fel, elvontan, mint A vándorló palota esetében, ahol a főhős elhagyja szülővárosát, és a pusztában, a civilizációtól távol talál rá a boldogságra.

Eredet és tisztelet

A 2001-es Chihiro Szellemországban egy, az élők számára láthatatlan fürdőházban és annak környékén játszódik. Főszereplőnk, Chihiro egy költözés közepén van, amikor apja, a rövidítőutak pártolója által egy alagútra, azon túl pedig egy elhagyatott kisvárosra bukkan. Hamarosan találnak egy éttermet, ahol bár egy teremtett lelket sem látni, ételekkel megrakott asztalokat találnak. Szülei azonnal enni kezdenek, mondván, majd kifizetik, ha megérkezett a tulaj, a lány azonban inkább sétálni indul, hogy felfedezze a környéket.

Mire visszaér, családtagjai malacokká változnak, a kocsihoz vezető ösvényt pedig ellepi a víz. Kénytelen elzarándokolni a már említett fürdőház vezetőjéhez, Yubabához, a boszorkányhoz, hogy aztán munkát kérjen tőle. Feladata, hogy valahogy visszaváltoztassa szüleit és visszatérjen az emberek világába. Ebben segítségére van Haku, a helyi varázslóinas, Rin, az egyik dolgozó, valamint Zeniba, Yubaba ikertestvére.

A tisztelet illetve annak hiánya a fő mozgatórugója a történetnek – Chihiro, bár ő sem lát senkit először, tiszteli a helyet annyira, hogy ne egyen az ételekből, így tarthatja meg testét. Később neki köszönhetően tisztul meg egy, az emberek által beszennyezett folyó istensége, és a dolgozókat halomszámra evő arcnélküliben is udvariassága által lel támogató társra.

Másik fontos aspektusa a filmnek az eredet, a hovatartozás fontossága. Yubaba csak abban az esetben hajlandó alkalmazni Chihiro-t, ha neve egy részét neki adja – így lesz a lányból Sen. Haku által megtudjuk, hogy a többi dolgozót is így tartja a hatása alatt a boszorkány – elfelejtik nevüket, személyiségüket, így nem tudnak felszabadulni az átok alól. Haku ellopja Chihiro holmijait, melyekre rá van írva a neve, így a lány emlékezhet arra, honnan jött és mi a küldetése. Később vissza tud emlékezni Haku eredeti nevére is, így felszabadítva őt a bűbáj alól.

Természetesen több témát is felölel a mű – a múlttal való kapcsolatot, a régi és a modern Japán jelenlétét, a fogyasztói társadalom uralmát és a felnövés folyamatát is. Rengeteg mindent képes tanítani a nézőknek, kortól függetlenül, miközben egy remek filmélményt is nyújt.

Aranyközépút az iparosodás idején

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki elgondolkodik azon, hol siklott félre a társadalom és a természet egyensúlya. Hiszen a cégek évek óta különböző módszerekkel próbálnak átállni környezetbarát árukra, legyen szó bármilyen iparágról. Máshonnan nyerjük már az áramot, az autók elektromos energiával működnek benzin helyett, a csomagolások újra felhasznosítható anyagokból készülnek, amik miatt nem kell erdőket kivágni és számolgatni, hány ezer év múlva bomlik le a a csokipapír, amit valaki más csak eldobott a főtéren.

A vadon hercegnője 1997-ben lett bemutatva először a világnak, a történet pedig még messzebbre, a tizennegyedik-tizenötödik századi Japánban játszódik, az első iparosodás kezdetére. Főhősünk, Ashitaka egy valaha hírhedt nép hercege, akinek faluját egy démon támadja meg. A fiú nagy nehezen legyőzi, azonban jobb kezét megátkozza a fenevad. Az átok lassan felemészti, ezért el kell hagynia otthonát, és egyedül meghalnia egy elhagyatott helyen.

Utazása során találkozik Sannal, a farkasok hercegnőjével, majd Eboshi úrnővel, a nyugaton elhelyezkedő vasváros vezetőjével. E kettő  időtlen idők óta hadban áll, San igyekszik megakadályozni, hogy az emberek kivágják a fákat, Eboshi pedig meg akarja védeni embereit az erdőben élő farkasoktól, vadkanoktól és természetfeletti lényektől.

Ashitaka az az ember, aki mindkettejük indítékait megérti, bár nem fogadja el teljesen. Tiszteli az erdő istenét és meg akarja védeni a természetet az emberektől. Ugyanakkor megérti, hogy a civilizáció is helyet követel magának, és mindkét félnek áldozatokat kell hoznia. A film alatt végig az egyensúlyra törekszik, és inkább a többi karakter cselekedeteivel nem ért egyet, mintsem azok szándékaival. Sikerül pártatlannak maradnia, még annak ellenére is, hogy a jobb karja által van egy kapocs közte és Eboshi között.

A mű témája teljes mértékben a környezetvédelem, de felbukkannak kisebb témák, mint a nemi egyenlőség vagy a mozgáskorlátozottság. Mindenkiben benne van a jó és a rossz egyaránt, törekszünk a békére, de erőszakosak is vagyunk. A kérdés csak az, ki hogyan kontrolálja ezeket, ki mennyire törekszik az egyensúlyra? Miyazaki Hayao egy régebbi interjúban említette, hogy leginkább depresszióval küzdő fiataloknak, kisgyerekeknek készítette a filmet – nemcsak hogy tanítja őket az emberi lélek rejtelmeiről, de azért is, hogy hitet adjon nekik.

Rendbe lehet hozni azt, amit tönkretettünk?

Ahogy figyelemmel követjük, milyen következményei vannak a klímaváltozásnak, elgondolkodhatunk: hol fogunk kikötni, mi lesz ennek a vége?

A Nausicaä a távoli disztópikus jövőbe repít el minket, ezer évvel a Hétnapos Háború, egy biofegyverekkel megvívott apokaliptikus harc utánra. Az emberiség nagy része elpusztult, alig néhány nemzet maradt életben. Az erdők és rétek helyét a Pusztulás tengere, egy mérgező dzsungel vette át, ami lassan felemészti a földfelszínt. A növények mérges gázokat eregetnek, amik azonnal megölik azt, aki belélegzi őket. A megmaradt királyságok közt továbbra is csaták dúlnak, egy azonban kilóg közülük. Tolmekia királysága életre akarja kelteni az utolsó épségben maradt óriásharcost, a legerősebb biofegyvert, amit a háborúban használtak.

Főhősnőnk, Nausicaä a Szél völgyének hercegnője, akit érdekel a Pusztulás tengere. Meg akarja érteni, mitől olyan amilyen, és módot akar találni rá, hogy a dzsungel és az emberiség szimbiózisban élhessenek együtt a világon. Békére törekszik, elutasítja, hogy bármit is erőszakkal érjen el. Nem harcol sem szavakkal, sem fegyverekkel. Arra is rájön, hogy ha a dzsungel növényei tiszta vizet, földet és levegőt kapnak, akkor ártalmatlanok – csak az embereken múlik, meg tudják-e tisztítani a Pusztulás tengerét anélkül, hogy eltörölnék azt a föld színéről.

Ha elvonatkoztatunk a film környezetvédelem-centrikusságán, amikkel Miyazaki megelőzte a többi filmet ebben a témában, akkor is könnyen észrevehetőek a Shinto elemek. Nausicaä tiszteli az életet, jelenjen meg az bármilyen formában is. Több jelenet is megerősíti a nézőt abban, hogy bár az időnként elszabaduló óriásrovarok, az ohmuk veszélyesek és cseppet sem tűnnek barátságosnak, ha kedvességgel, hátsó szándékok nélkül közelítjük meg őket, ha segítünk nekik, akkor nem bántanak.

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten

Minden nehéz hangvételű mű mellé kell egy könnyed, ami csak szórakoztatásra van és nem arra, hogy átadjon egy üzenetet. A Totoro egy egyszerű, fantasy-elemekkel tarkított film, mely a Kusakabe család vidékre költözése utáni néhány hónapot dolgozza fel. A történet leginkább a tízéves Satsukira és négyéves húgára, Meire fókuszál. Előbbi beiratkozik a helyi iskolába, utóbbi otthon játszik vagy a szomszéd nénivel beszélget.

Viszonylag hamar megszokják régi, első látásra kísérteties házat. Egy nap Mei a fák között bóklászva találkozik Totoroval, az erdő mesterével, és rövidesen össze is barátkozik vele. Csakhogy Kusakabe asszony, akit a közeli kórházban ápolnak, egyre rosszabbul lesz, Mei pedig a maga négyéves tapasztalataival mindent megtesz, hogy meggyógyítsa.

 A film során alig egy-két negatív fordulattal találkozhat a néző, egyébként a történet maga olyan, hogy bármikor megnézheted, ha egy kis békére vágysz és csak élvezni akarod a Ghibli nyújtotta lehetőséget. A Shinto-elemek is eképpen vannak adagolva. Kusakabe úr rögtön elhiszi, hogy Totoro létezik, sőt, tudja, hogy ő az erdő védőszentje és azonnal lerója a tiszteletét. Senki sem tartja Mei élménybeszámolóit holmi meséknek, amiket a kicsik játék közben találnak ki. A vidékiek és a természet harmóniája nincsen a néző arcába tolva, igazából úgy tűnik, semmi mondanivalója nincs a műnek, csak akkor, ha az ember szánt szándékkal analizálni akarja, vagy ha konkrét dolgok után kutat benne.

Ezáltal Miyazaki képes úgy megtanítani a gyerekeknek a tiszteletet, hogy észre sem veszik. Egyszerűen csak tudják, hogy ha ugyanúgy udvariasak az emberekkel, mint a képernyőn rohangáló karakterek, akkor ugyanazt a bánásmódot kapják vissza.

Rengetegen nőttek fel Miyazaki Hayao filmjein, köztük jómagam is. Remek mód arra, hogy általuk megismerjük a Távol-keleti kultúrát, sőt, hogy megtanuljuk, hogyan kell viselkedni. A legtöbb Ghibli gyártotta animációs film éppen ezért rendelkezik magyar szinkronnal, valamint emiatt vált részévé a nyugati kultúrának a legtöbb Miyazaki mű.

Nézz animét II. : Mushi-shi avagy a modern japán folklór

Hozzászólások