Könyvek

Mariana Zapata – The Wall of Winnipeg and Me

Az év első köteteként a Könyvmolyképző kínálatából válogattam. Mariana Zapata The Wall of Winnipeg and Me című regénye egy hatszáz oldalas olvasmány, amely letaglózott, kikapcsolt és megsiratott. Régen vettem a kezeim közé ilyen egyedi és könnyed kiadást, amely bár romantikus volt, nem az erotikáról és a folyamatos ágyban hempergésről szólt.

A sztori Vanessáról és Aidenről szól. A lány két éve dolgozik a híres sztárfocista asszisztenseként, akitől hosszú idő után úgy dönt, hogy megválik. Mielőtt felmondott volna, természetesen körülbelül hatszázszor átgondolta, hogy anyagilag biztosan megengedheti-e magának, hogy egy ilyen jó helyet otthagyjon, végül mégis amellett döntött, hogy ideje tovább állnia. 26 évesen szeretne végre a saját lábára állni és beindítani a vállalkozását. Művészként úgy gondolja, hogy rengeteg lehetősége lesz a jövőben, viszont ezt egy főállás mellett már nem tudja megoldani, illetve nem is akarja.

Aidenről nagyon sokáig csak keveset tudunk meg. Egy rendkívül csendes és visszahúzódó 30 éves, 130 kilós izomemberről van szó, aki látszólag kicsit sem kedveli Vanessát. Egyáltalán nem bunkó vele, nem szólogat be neki, de mást sem igazán mond. A hasonló könyvek esetében már azt hittem, hogy ismét egy tipikus kötetet kapok majd, amiben semmi meglepő nem lesz, ám ez kicsit sem így volt.

A legnagyobb gond ezzel az újsütetű barátsággal Aiden és közöttem az volt, hogy roppant bonyolult alapokra épült.

Nem szeretnék nagyon sok spoilert ellőni, hiszen attól függetlenül, hogy Mariana Zapata regénye nem volt egy megszokott történet, túl sok meglepetés sem ért. Inkább azt mondanám, hogy az alapsztoritól eltekintve egy nagyon életszerű dolgot kaptunk. Talán még a történet sem annyira kirívó, ha Amerikáról beszélünk, de inkább olvassátok el, ha tehetitek.

Ami a karaktereket illeti. A főszereplő lány egy roppantul kedvelhető fiatal, akitől végre nem állt fel a szőr a hátamon. Nem volt se túl nyálas, se túl hisztis, se túl gyenge. Sőt, régen láttam ennyire erős, érzelmes, mégis megmondó csajt. Van ugyanis bár sokat eltűrt, sokszor inkább visszahúzódott és nem szeretett volna veszekedésbe keveredni, ha igaza volt, akkor kiállt magáért. A múltja ellenére nem kellett félteni őt és erre idővel egyre jobban rá is jött. Aiden szintén nagyon szerethető volt, hiszen nem az a tipikus “megmentem a lányt” hős, hanem egy sokkal egyszerűbb, mégis bonyolultabb focista. Megjegyezném azért, hogy kicsit sem tipikus sportemberről beszélünk, aki egész álló nap csajozik, nagy a szája és eszetlen, hiszen már elmúlt harminc és amúgy is teljesen más dolog foglalkoztatja, mint a legtöbb férfit. Főként a munkája, a futball.

Na jó, lehet, hogy a szükségesnél is agresszívabban emeltem fel a középső ujjamat, de hát a telefont csak nem vághattam földhöz.
– Mekkora egy kibaszott seggfej… – Ezen a ponton felnéztem, és megláttam Zacet, amint éppen eltakarta a szemét.
Éreztem.
Lassan megfordultam a széken. Aiden ott állt a konyhában, felhúzott szemöldökkel.

A mellékszereplők közül megismerhettük Aiden lakótársát, Zac-ket, akivel Vanessa az évek során rendkívül jól összebarátkozott. Nagyon jól kijöttek, folyamatosan tartották a kapcsolatot, tulajdonképpen miatta szeretett ott lenni a lány és Aiden mellett dolgozni. Van legjobb barátnője Diana kevesebbszer jelent meg, de nem is bántam. Nem mondom, hogy nem szerethető, de nem volt túl egyedi, nem kapott annyi lehetőséget bizonyítani. Bár kíváncsi lettem volna egy Diana és Zac párosra, az egyszer biztos.

Összességében tehát egy rendkívül élvezhető, kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas kötetet olvashattam. Mind Aiden, mind Vanessa egy nagyon szerethető karakter volt, a történet pedig bár nem egy Büszkeség és balítélet, de nem a megszokott nyálas romantikus regény. Hatszáz oldalról van szó, de egy percig sem untam, olyannyira, hogy a második több mint háromszáz oldalt le sem tettem. Szinte az egész könyvet egyben végeztem ki. Gondolhatjátok, hogy az nálam mit is jelent pontosan! Mariana Zapata regényét ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy hétvégi olvasmányt magának a hosszú téli estékre.

Josie Silver – Egy decemberi nap

Hozzászólások