Sorozatok

Érkezik a Sandman sorozat második évada!

Az eredeti képregény egyik szülőatyja, a maga is nemrég születésnapját ünneplő Neil Gaiman jelentette be a hírt!

Ugyan még az első évadot se láthattuk, de már előre jól mutatja mit és milyen színvonalat várhatunk, ha a Netflix már a vetítés előtt berendelte a második évad forgatókönyvét. Magát az első szezont tizenegy részesre tervezték, és a Prelűdök és noktürnök című kötetet dolgozza fel, illetve ahogy maga Gaiman fogalmazott: „meg még egyet s mást”.

Ezek után csak még kíváncsibbak lettünk, hogy hogy mutathat a tévékben ez az ikonikus képregénysorozat, ám sajnos nemhogy a magyar, de még az amerikai premier dátumát sem tudhatjuk. Az egészről csupán annyi információ szivárgott ki, hogy Neil Gaiman mellett olyan nevek dolgoznak még a forgatókönyvön, mint Allan Heinberg, aki a Wonder Woman-en dolgozott korábban, illetve David Goyer, aki rendezett már Terminátor-filmet, illetve írója volt a nagysikerű Da Vinci démonjainak is. Ilyen írógárda mellett nem is várhatunk mást, csak tökéletes munkát, ami odaszögez minket a képernyő elé.

Ti várjátok már a sorozatot? Esetleg olvastátok a képregényeket is? Írjátok meg nekünk kommentben!

Hozzászólások