5 sztár, akinek második nyelve az angol
Ne hidd, hogy csak Neked jelent kihívást az angoltanulás! Van néhány sztár, akinek nem anyanyelve az angol, mégis anyanyelvi szintű tudásra tett szert belőle! A következő hírességet példájából olvasva Te is nagyobb kedvvel tanulsz majd angolul!
1. Angolul felnőttkorban: Penelope Cruz
Gondoltad volna, hogy Penelope Cruz 20 évesen még alig tudott pár kifejezést angolul? Ekkor költözött az USA-ba, hiszen szülőhazája Spanyolország. Miután megkapta az első szerződését, nekilátott az angol tanulásnak, s 2009-ben a Vicky Cristina Barcelona című moziban alakított angol nyelvű mellékszerepéért kapott Oscar díjat. Ma anyanyelvi szinten, amerikai akcentussal beszéli az angolt.
2. Színészet és politika angolul: Arnold Schwarzenegger
Hasonlóan az előző sztárhoz, Arnold Schwarzenegger sem igazán beszélt angolul egészen a 20-es éveiig. Mikor 21 évesen Ausztriából az USA-ba költözött, a súlyemelés mellett angol órákra is beiratkozott. Hamarosan nemcsak színészi karrierje indult be, de a politikában is érvényesült, 2003 és 2011 között Kalifornia kormányzójaként. A mai napig hallható enyhe osztrák akcentusa, de tökéletesen beszél angolul.
3. A nyelvzseni: Shakira
Az énekesnő Kolumbiában nőtt fel, így spanyol az anyanyelve. Angolul az USA-beli énekes karrierje kezdetén tanult meg. Nem elégedett meg csupán a kiejtéssel, tökéletesen át akarta látni az angol nyelvet, így nyelvtanát is. Ráadásul az angolon túl portugálul is arabul is megtanult. Csodás hangja mellett igazi nyelvi tehetség!
4. Angol tanulás kreatívan: Jackie Chan
Jackie Chan Egyesült Államokba érkezése előtt Kínában volt mozisztár, hiszen anyanyelve is a kínai. Legkorábbi filmjeiben hangját még szinkronizálták. Eközben persze igyekezett megtanulni angolul, méghozzá elsősorban a zene és a dalszövegek segítségével. Ma már folyékonyan beszéli az angolt.
5. Angolul orosz anyanyelvvel: Mila Kunis
Mila Kunis ukrán származású, anyanyelve az orosz. 8 éves volt, mikor családjával az USA-ba költöztek Rögtön alkalmazkodnia kellett az angol nyelvű oktatáshoz az iskolában. A jelek szerint ez jól ment, hiszen bekerült az iskolai színjátszókörbe is. Ezután jöttek a reklám- sorozat- és filmszerepek. Ma angolul és oroszul is tökéletesen beszél.
A fenti cikkben 5 olyan sztárt mutattunk be, akik gyermekkoruk késői szakaszában vagy fiatal felnőttként tanulták meg az angol nyelvet. Nemcsak tökéletes nyelvtudásra, ha világszintű hírnévre is szert tettek angol nyelvű szerepeikkel vagy dalaikkal. Bár ők anyanyelvi környezetben tanultak, számodra is vannak lehetőségek, hogy magas szintre juss el. Ilyen például az angol nyelvtanulás otthonról nyelviskola segítségével! Ne habozz, vágj bele rögtön!