Eve Ainsworth – Sebek
Millió téma van a világon, ami visszatérő, és amiket az írók megpróbálnak más és más nézőpontból megközelíteni. A zaklatások, a boldogság kérdése, a szerelem – és ilyen téma az öngyilkosság, a depresszió is. Számtalan orvos, honlap foglalkozik ezzel, vannak ingyen hívható telefonszámok, lelkisegélyek. Pszichológusok specializálódnak erre a témakörre, szakkönyvek és szépirodalmi regények írói kutatják, boncolgatják, mi van a felszín alatt, valamint léteznek olyan közösségi portálok, fórumok, melyek érintettek gondolataival, írásaival van tele. Mindezek ellenére valahogy nem olyan egyszerű segítséget kérni. Ugye?
Történetünk főszereplője Gabi Matthews. Tipikus fiús lány, szeret gördeszkázni, távol állnak tőle a kozmetikai cikkek, és nem szeret lelkizni. Noha az apjával jól kijön, édesanyjától egy hatalmas szakadék választja el, ami minden beszélgetés alkalmával csak nő. Barátai támogatják és megértik, és olyan kapcsolatuk van vele, hogy bármit megtennének érte illetve fordítva.
„Bizonyos emberek egyszerűen nem jönnek ki egymással, és kész. Van, amit nem lehet erőltetni. Ha erőltetjük, ha túlerőltetjük, egyikünkben elpattan valami.”
Szeretetre vágyik, ami nála a fizikai jelenlétet jelenti, nem a telefonba beszélő hangot. Az apja, akivel megértik és szeretik egymást, állandóan dolgozik, amikor pedig nem, akkor a közte és az anyja közötti nézeteltéréseket próbálja elsimítani. Alice Matthews tizenhét évesen esett teherbe, korán kellett beleszoknia az anyaságba, és ez egyfajta ridegséget szül a két nő között. Távolságtartóak, idegenek egymással szemben, mindemellett saját anya – illetve lánygyermekideáljukat próbálják a másikra erőltetni. Gabi nagyapja hat éves korában lép be a főszereplő életébe. Bár nem egy mintanagyapa, de mindig van ideje az unokájára, meghallgatja, érdeklődik azok iránt, amikről a lány mesél neki, és ezzel vele alakul ki a legerősebb, legbensőségesebb kapcsolat, amit egyikük hibái sem gyengíthetnek meg.
Gabi a nagypapája halála mindenkitől elzárkózik. A jó pillanatok utáni mélypontok erősebbek, hatalmasabbak, elnyomják a pozitív gondolatait és őt magát. A lány pedig falcolással próbálja megszüntetni vagy legalábbis csökkenteni ezt a nyomást. Bár minden alkalommal elszégyelli magát, végül újra és újra kézbe veszi a borotvapengét, a depresszióból való kiút pedig, amit keres, hol látható számára, hol nem.
„– Bárcsak olyan erős lennék, mint te! – mondta.
– Ne butáskodj! – kuncogtam, és megszorítottam a kezét.
– Te acélból vagy legbelül – kuncogott vissza.
– Csak beszélj velem! Bármikor. Mindig segítek – mondtam. – Mindig ott leszek neked!”
Eve Ainsworth pontosan olyannak írja le a világot egy szuicid hajlamú tinédzser szemszögéből, amilyen az valójában – mint a könyv utószavában kiderül, tapasztalatok alapján. Maga a regény olyan, mint egy már összerakott puzzle – az érzések, az adott helyzetben a megfelelő szavak, a reakciók mind kapcsolódnak egymáshoz. És bár ezek csak a jéghegy csúcsát alkotják, sikerült úgy megfogalmaznia a gondolatokat, magának az állapotnak a labirintusszerű mivoltát, ahogy csak kevesen tudják. Persze ennél többről van szó. A szülők és a gyerekek közti fal, kapcsolatok keresése a külvilággal, a szülőség, a hibák és a múlt megbocsátása, és a keresztek. Mert igen, mindenkinek megvan a maga keresztje, Gabi barátainak és a családjának is. Szorongás, a társadalomba való beilleszkedés, a családon belüli nézeteltérések – a főszereplőn keresztül ezeket is láthatjuk, ahogy azt is, milyen nehéz kezelni, megoldani ezeket a problémákat és miket válthatnak ki a körülöttünk lévőkből. Hogyan kezeljük az alkoholizmust, mi a teendő, ha valaki, aki fontos nekünk, eltaszít minket magától? Mintha az önbántalmazás ebben a regényben szintén csak a jéghegy csúcsa lenne.
És hogy kinek ajánlott? Ahogy a borító hátulján a leírás mondja, tizenhárom éven felülieknek. Mindenkinek. Minden szülőnek, akár megérti a gyermekét, akár nem. Mindenkinek, aki depressziós, szorong, egyedül érzi magát, nem tudja, hogy beszéljen a körülötte lévőkkel. Mindenkinek, aki úgy érzi, nem bírja el a nyomást, okozza azt bármi.
Légy bárki, boldog vagy boldogtalan, cipelj keresztet a hátadon vagy járj emelt fővel – olvasd el.
http://www.ahmagazin.com/konyvek/laurie-halse-anderson-hadd-mondjam-el/