GABO Könyvek young adult

Cara Delevingne – Mirror mirror

By

A világhírű modell, Cara Delevingne színészi karrierje egyre ível felfelé. A kezdetekben felbukkant az Anna Karenina film feldolgozásában, majd John Green könyvének filmadaptációjában. Tavaly pedig a Valerian és az ezer bolygó városában láthattuk főszereplőként a vásznakon. Ám úgy látszik ez nem elég neki, ugyanis úgy döntött, kipróbálja magát íróként is, és első regényét a GABO kiadó már be is mutatta az idei Könyvfesztiválon.

Cara Delevingne-ról tudjuk, hogy nem a visszafogottságáról híres, ami a szívén az a száján, ennek ellenére neki is megkellett küzdenie a társadalmi elvárásokkal, ugyanis 2015-ben felvállalta biszexualitását, ami már önmagában is nagy szó volt akkoriban. Nem meglepő, hogy Cara nem teketóriázott, könyvében az izgalom és az emberi kapcsolatok erőssége és gyengesége mellett helyett kapott a homoszexualitás, ami valljuk be, valamilyen szinten még mindig kényes téma az emberek között. Red és társai történetét a Mirror mirror nevű bandából mégis olyan köntösbe csomagolja, hogy az olvasók nem tudják letenni ezt az igen komoly mondanivalóval rendelkező regényt.

A Mirror mirror című könyv Red, ​Leo, Rose és Naomi történetét meséli el Red szemszögéből, aki Naomi eltűnését és annak körülményeit ismerteti velünk. Visszaemlékezéseiből hamar kiderül, hogy ebben a műben bár a lány felderítése, majd a bűntény megoldása a cél, mégsem ez van a középpontban. Leginkább a fiatal dobos életét követhetjük nyomon, amint megküzd a mindennapok kihívásaival.

Red nagyon sokáig küzdött önmaga elfogadásával, aminek következménye először az lett, hogy szörnyen meghízott, hiszen az ételbe fojtotta keserűségét és bizonytalanságát. Majd mikor rájött, mennyire nem tetszik önmagának, elkezdte megvonni magától a táplálékot, amitől drasztikusan lefogyott. Szülei segítségére nem számíthatott, édesanyja eltaszította magától és alkoholista lett az évek során, aminek következményeképp édesapja más nők társaságát kezdte keresni, ezért szinte sosem volt otthon. Egyetlen vigasza a családban kishuga, Gracie volt, aki feltétel nélkül elfogadta és szerette testvérét.

De a történetben nem csak Red családjában vannak problémák. Leo a legzűrösebb környékről származik és bátyja éppen börtönben ül, Rose elvesztette édesanyját, nevelőanyja pedig akár a nővére is lehetne és a múltja olyan titkokat rejt, amit Reden kívül senki sem ismer. Naomi mindezek után pedig egyszercsak eltűnik. A Mirror mirror, ami a mentsvárat és a kiutat jelentette a négytagú zenészbandának, mindezek után elkezd szétesni.

Mivel Naominál gyakoriak voltak az eltűnések, kezdetben senki sem vette komolyan, pár nap után mindig előkerült. Ám miután hetek teltek el, az emberek megijedtek, a rendőrség mellett pedig Red, Rose és Leo is nyomozásba kezd. Naomi jelei, amiket hátrahagyott barátainak és azok megtalálása, picit emlékeztet a Papirvárosok c. könyvre, melynek adaptációjában az írónő is szerepelt, de ennek ellenére izgatottan vártam a fejleményeket. Viszont nem minden megy zökkenőmentesen a barátok között. Miután kiderül, hogy Leo testvérét szabadlábra helyezik, a fiú elkezd távolodni a barátaitól és újra követni kezdi fivérét, zűrös ügyekbe keveredve. Rose pedig egyre furcsábban kezd viselkedni velük, kihagyja a próbákat és lerázza bandatársait. Red aggódni kezd értük. Nem elég, hogy a családja romokban hever, Naomi pedig eltűnt, de még a barátai se foglalkoznak vele, akikre az elmúlt időszakban mindig számíthatott. Vajon sikerül mindent helyrehoznia? Megmentheti a barátaival levő kapcsolatait? Kideríti mi történt Naomival?

Nagyon tetszett az, ahogy Delevingne beleszőtte a történetbe a közösségi médiát. A srácok Twittereznek, Instagrammoznak, honlapot vezetnek a bandájuknak, hogy ne csak a városban ismerjék őket; és olyan appokat ismertetnek meg velünk, amikről még nem is hallottam, de a sztori közben rájuk kerestem az App Store-ban. Ezek használata bár természetes a könyvekben, de az író még képekkel is megtoldotta a regényt, illetve megmutatta azt, hogy milyen ereje van annak a mai világban, ha valaki felindulásból akár egyetlen rosszul és keményen megfogalmazott mondatot ír ki a falára. Bár valamilyen szinten tisztában vagyunk a világháló erejével, viszont kevesen gondolnak bele, hogy akár egy ember életét mennyire tönkre lehet tenni egyetlen egy negatív mondattal, amire akár ezrek reagálhatnak. Pláne, hogyha az illetőről kiderül, esetleg köztudott, hogy meleg.

Ashira – az eltűnt bandatag féltestvére – szempontjából azért jó oldalát is megismerhetjük a közösségi médiának és az internetnek. A lány egy technikai zseni és az ő segítségével Red tovább tud nyomozni Naomi után, és együtt olyan dolgokra jönnek rá, ami teljesen felborzolja az olvasó idegeit és arra készteti, hogy csak úgy falja a lapokat.

De a közösségi média hatásai mellett az emberi kapcsolatok is nagy hangsúlyt kapnak. Rose és Red mutatja be nekünk azt, hogy nem mindegy kivel hogyan kommunikálunk és viselkedünk, ugyanis vannak olyan szituációk, mikor egy-egy félreérthető mondat vagy mozdulat miatt barátságok mehetnek tönkre. A regény megmutatja, hogy milyen érzékeny és kegyetlen lehet egy fiatal, pusztán egy félreértés miatt. Hogy mennyire kiszámíthatatlanok vagyunk és milyen nagy jelentősége a kommunikáció formájának is.

A regény borítója teljes mértékben megragadja az olvasó tekintetét. Sárga fedlapjával vonza a tekintetet, a rajta végigfutó szöveg pedig nagyon ötletesen kapott helyet a tetején. Remekül passzol magához a sztorihoz!

A regény a történetből adódóan borús hangvételű és nem kifejezetten pörgős, viszont végig fenntartja az olvasó figyelmét, így egyszerűen és gyorsan lehet vele haladni.

Személy szerint én kíváncsi voltam arra, hogy mit alkotott ebben a műfajban a modell-színésznő, és azt kell hogy mondjam, nagyon tetszett! Volt benne minden, ami egy ilyen komoly témával rendelkező regényhez szükséges. Megannyi gondolatébresztő, akciódús jelenet, a romantika és szerelem érzése olyan mennyiségben, hogy ne legyen kellemetlen, és tanulság. Tanulság arról, hogy ne ítéljük el embertársainkat, csakmert más identitással rendelkeznek. Arról, hogy fogadjuk el egymást úgy, ahogy vagyunk, hiszen mind különöbözünk egymástól.

Kiera Cass – A szirén

Comments

comments

You may also like

Change Language To: Hungarian

%d blogger ezt szereti: