Az esküvőszervezés legfontosabb lépései

Az esküvők télen-nyáron egymást érik, de egy ilyen esemény megszervezése bizony nem egyszerű feladat. Számos dologra kell ugyanis figyelni, hogy valóban tökéletes alkalom legyen két ember életének összekötéséből. Éppen ezért most összegyűjtöttük az esküvőszervezés legfontosabb lépéseit, amikre érdemes odafigyelni.

Vendéglista összeírása

Az esküvő szervezésben az első lépés, hogy meghatározzuk a vendéglistát, vagyis hogy hány főre kell tervezni a helyszínt, étkezést, stb. Ehhez a legegyszerűbb, ha a vőlegény és a mennyasszony is vesz egy-egy papírt, amire felvezetik azok neveit, akiket szeretnének ott látni a jeles eseményen. Itt érdemes megfontolni, hogy az egyházi szertartásra és a lakodalomra mindenkit meghívnánk-e, illetve megeshet az is, hogy egyes vendégek esetében is kompromisszumot kell kötni.

Amennyiben megvan minden név, mindkét oldalról, akkor jöhet a számolgatás, a válogatás, alkudozás, hogy végül kialakulhasson a végleges lista, amihez aztán igazíthatjuk a további terveink.

Árajánlatok kérése

A vendégek számához mérten már kérhetünk majd árajánlatot is, amit egyébként érdemes több szolgáltatótól is. Ennek segítségével könnyebben összeállítható majd egy esküvői költségvetés is. Árajánlat terén a legfontosabb szolgáltatók közül az alábbiakat érdemes megkeresni:

  • helyszínek
  • catering cégek, éttermek, cukrászdák
  • szertartásvezetők, ceremóniamesterek és vőfélyek
  • fodrászok, sminkesek, körmösök
  • fotósok, videósok
  • zenekarok, DJ-k, vagy a legjobb mulatós zenész
  • dekoratőrök, virágkötők
  • ékszerészek, ötvösök
  • járműveket bérbeadó szolgáltatók

A szolgáltatókon kívül a mennyasszonyi ruha és a vőlegény öltönyének költségeit is latba kell venni, nem beszélve az olyan kiegészítőkről mint a fátyol, cipők, amik a költségvetésbe számítanak bele.

Költségvetés összeállítása

A vendéglistával, illetve az árajánlatokkal a kezünkben már jöhet is a következő lépés, amely nem más, mint az esküvő költségvetésének összeállítása. Ehhez persze először is nem árt tudni mekkora keret áll rendelkezésünkre, hiszen ezt túllépni nem jó érzés, vagy egyeseknek nem is lehetséges. Ezért mindenképpen legyünk tisztában azzal, hogy mi az aminél többet nem tudunk, vagy akarunk költeni az esküvőre.

Ezen a téren sokat számíthat, hogy végül is hány főre, milyen ételeket, italokat szeretnénk kínálni. Amennyiben a keretben maradás a cél, akkor lehet, hogy fájó szívvel de le kell húzni pár vendéget a listáról, vagy egyszerűbb ételeket kell választanunk.

Esküvő dátuma

Miután megvannak az árajánlatok, a költségvetés meghatározásra került, és végleges a vendéglista, aktuálissá válhat az esküvő napja és időpontja. Ezen a téren nem árt, ha kijelölünk néhány lehetséges napot, melyek az árajánlatkérésben is szerepelhetnek. Erre azért érdemes figyelni, mert így nem érhet majd meglepetésként minket, ha esetleg későn kezdjük el szervezni az esküvőt, de a megkeresett szolgáltatók már nem tudják vállalni az esküvőt.

Helyszín kiválasztása

Az esküvő dátumának kitűzése után a következő a helyszín kiválasztása. Ez a szertartás és a lakodalom helyszínére egyaránt vonatkozik. Nagyon fontos, hogy ezeket igyekezzünk együtt kiválasztani és lefoglalni, hogy biztosak lehessünk benne, hogy az esküvő tervezett napja és időpontja megfelel az anyakönyvvezetőnek, és minden helyszín üzemeltetőjének is.

Dátumok és időpontok egyeztetése

Az esküvő dátum és a helyszínek kiválasztását követően a kiválasztott szolgáltatókkal is fel kell venni a kapcsolatot, hogy meggyőződjünk arról valóban tudják-e vállalni az ajánlatban való teljesítést. Ez az étkeztetésre, a fotósra, a zenészre mind-mind igaz, tehát itt már több szálon kell futni az eseményeknek, hogy minden gördülékenyen menjen. Szolgáltatók terén azért arra érdemes figyelni, hogy minden szolgáltató számlaképes legyen, hiszen ez számunkra is jól jöhet ha valami félresikerülne.

Összegezve:

Egy esküvő megszervezése tehát tényleg nem egyszerű feladat, hiszen számos dologra kell odafigyelni és számos kompromisszumot meg kellhet kötni, de ha ezeken átverekedjük magunkat önerőből, vagy akár esküvőszervező segítségével, akkor a nagy nap tényleg tökéletes lehet.

Hozzászólások