Wes Anderson, a szerzői filmek sztárja
Valószínűleg a mozibajárók nagy része már találkozott Wes Anderson nevével, de talán még azok közül is viszonylag sokan, akik sosem láttak tőle semmit. Az 54 éves rendező kétségkívül meghatározó tagja a generációjának, egy olyan filmes, akinek első ránézésre megismerjük a munkáját. Esztétikus képi világ, kimért, tökéletesen megkomponált párbeszéd, dinamika és szimmetria. Nem véletlen, hogy a rendező stílusáért a közösségi médiában is rajonganak, és rengeteg embernek szolgál inspirációként. Wes Anderson legutóbbi filmje, az Asteroid City itthon június 8-án került a mozikba, ennek apropóján pedig ebben a cikkben terítékre kerül az ikonikus amerikai rendező több mint 25 éves pályafutása.
Petárda és a kezdetek
Wes Anderson legelső filmje, a Petárda 1996-ban készült el, a rendező egy korábbi rövidfilmje alapján. Ekkor még főiskolai barátjával, Owen Wilsonnal, és utóbbi öccsével, Luke Wilsonnal dolgoztak együtt – az együttműködés egyébként jó néhány későbbi filmben is megmaradt. Az alapvetően bűnügyi jellegű film témáját és megvalósítását tekintve sem volt kifejezetten “Wes Anderson-os”, a kritikusok azonban ettől függetlenül alapvetően pozitívan értékelték.
A Petárdát aztán valami egészen más követte. Az 1998-as Okostojás főhőse egy különc középiskolás fiú, Max, akinek középiskolája, a Rushmore az élete, annak ellenére, hogy az alapvetően tehetséges fiatal kifejezetten gyenge tanuló. Ez a film már sokkal inkább magában hordozta a későbbiekben is meghatározó, és még inkább kibontakozó jegyeket. Kifejezetten okos és frappáns filmről van szó, remek dinamikával, párbeszéddel és zenével. Külön kiemelendő, hogy ezzel a filmmel kezdődött meg Anderson és Bill Murray együttműködése: a színészlegenda ezentúl a rendező filmjeinek állandó szereplőjévé vált. Ez a film már nemcsak a kritikusokat, hanem a közönséget is megnyerte, és leginkább ez indította be a rendező pályáját.
A kétezres évek
A kétezres évek filmjeivel alakult ki igazán a „Wes Anderson-stílus”. A filmek mindegyikének központjában különc, de a maguk módján szerethető figurák álltak, akik keresik a helyüket a világban. Olyan remek filmek készültek el, mint a 2001-es Tenenbaum, a háziátok, ahol egy különös család életébe nyerhetünk bepillantást, amikor hosszú évek után újra megjelenik a még különösebb családfő. Mint ahogy ez a többi filmre is jellemző, a Tenenbaumot is áthatja egyfajta melankólia. Wes Anderson talán sose csinált filmet igazán boldog emberekről, és még boldog befejezések sincsenek, de talán épp ez benne a jó. Ezek a szereplők, annak ellenére, hogy erőteljesen stilizált figurák, mégis sokkal összetettebbek és közelebb állnak a valósághoz a megszokottnál.
A filmet a 2004-es Édes vízi élet követte, ami egy fiktív tengerkutató, Steve Zissou történetét meséli el, aki bosszúvágytól fűtve egy jaguárcápára vadászik a tengeren. Természetesen menet közben kiderül, hogy minden sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Többek közt mindent felforgat Steve állítólagos fiának felbukkanása is. A film egyfajta tisztelgés is a tengerkutató filmes, Jacques-Yves Cousteau előtt, valamint Bill Murray és Wes Anderson együttműködésének koronaékszere, hiszen ezúttal Murray a főszerepben mutathatta meg a tehetségét.
Nem sokkal később érkezett az Utazás Darjeelingbe (2007), ami helyszínét tekintve ugyan különleges volt, az alapvető történet azonban maradt a megszokott. Ezúttal három testvér kapcsolatát láthatjuk, akik egy „spirituális utazáson” igyekeznek megbékélni édesapjuk halálával, egymással és saját magukkal is. A személyes jelleg és a makulátlan esztétika természetesen itt is összetéveszthetetlenül jelen van.
Animáció
Wes Anderson eddigi pályája során két animációs filmet készített. Az egyik A fantasztikus Róka úr (2009), Roald Dahl meséje alapján, a másik pedig a japán világban játszódó Kutyák szigete. Mindkét film stop motion-animációval készült, és nem előzmény nélkül. A rendező a 2004-es Édes vízi életben már kísérletezett számítógépes animációval, igaz, ott még nem ennek jutott a főszerep. Különösen A fantasztikus Róka úr gyerekek és felnőttek körében is hihetetlenül népszerű, még majdnem 15 év után is.
A Grand Budapest Hotel
A film, ami Wes Andersont igazán közismertté és közkedveltté tette, az kétségkívül a 2014-es A Grand Budapest Hotel volt, ami a 2012-es, szintén sikeres Holdfény királyság után következett. A cím ne tévesszen meg senkit, a szó szoros értelmében a Grand Budapest Hotelnek semmi köze nincs Budapesthez. Csupán annyi, hogy a történet egy képzeletbeli közép-európai helyszínen játszódik, a világháborúk közti időszakban. A filmben már a szokottnál is tudatosabb a szimmetria, a színhasználat, minden kameramozdulat tökéletesen van megtervezve. Látványos a Wes Anderson-filmekben többször is előforduló maketthasználat is. A filmet a kritikusok és a közönség egyaránt elismerték, kilenc jelölésből négy Oscar-díjat is kapott.
Hírnév és az utóbbi évek filmjei
A Grand Budapest Hotel sikere után aztán a rendező sokkal grandiózusabb projektek felé fordult. Elég csak a már említett Kutyák szigetére gondolni, ami sokkal elvontabb, mint egy csapat különös figura többé-kevésbé hétköznapi élete. A Francia Kiadás már ránézésre is sokkal „művészibb” volt, ha más nem, akkor a montázs-jellege miatt. Természetesen a Wes Anderson filmek az idő előrehaladtával igazi sztárparádévá váltak, ahol még a legkisebb mellékszerep is valamelyik neves színésznek jut. Különösen A Francia Kiadás kapcsán sokan vádolták a rendezőt öncélúsággal, ami a szerzői filmeseknél gyakran előfordul, és való igaz, hogy az utóbbi filmek tényleg egyre elvontabbá válnak. Ennek ellenére továbbra is elmondható, hogy Wes Andersonnak összességében nincs „rossz filmje”. A közönség és a kritikusok reakciója eddig még sosem volt kifejezetten negatív.
Filmek, amiket nem lehet eltéveszteni
Wes Anderson gyakorlatilag a tömegek művészfilmje. Ez persze egy kicsit paradox kijelentés, de ha jobban megnézzük, meglepően találó. Egyértelműen szerzői filmesről van szó, aki hihetetlenül tudatosan építi fel a filmjeit, hatalmas háttértudással. Egy Wes Anderson film ugyanúgy élvezhető azoknak, akik otthon vannak a filmművészetben, mint azoknak, akik csak kikapcsolódásra vágynak. A rendező mindenkinek kínál valamit. A filmjeinek olyan jellegzetes vonásai vannak, amik még egy laikusnak is kiszúrják a szemét, de egy hozzáértő is elismerően bólint.
Emellett pedig teljesen egyértelmű, hogy Wes Anderson mára „branddé” vált. Már a közösségi médiában is igazi trend lett abból, hogy hasonló vizuális megoldásokat alkalmazva készítenek képeket vagy kisfilmeket a felhasználók. Ezenkívül ez az a stílus, amit simán be lehet ütni a mesterséges intelligenciába bármilyen kombinációban, és ámulni a végeredményen. Ennek az oka pedig az, hogy amellett, hogy a stílus könnyen felismerhető, hihetetlen jól is néz ki. Wes Anderson szimmetriájára és színhasználatára tényleg jó ránézni, és a dialógusait is jó hallgatni.
Ennek fényében már nem is olyan meglepő, hogy ő az egyik, ha nem a legikonikusabb filmes manapság, hiszen ki más lehetne? Filmes berkekben aligha akad rendező, aki jobb helyre pozicionálta magát, mint a már életében legendássá váló Wes Anderson.