Virginia Woolf – Mrs. Dalloway
Virginia Woolf regényei méltán szerepelnek az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán, hiszen egy igen érzékeny, tehetséges írónőről van szó, de a Mrs. Dalloway több szempontból is kiemelkedik többi műve közül.
Első ránézésre, ha mindössze a lecsupaszított cselekményt vesszük figyelembe, a könyv nem szól sok mindenről. Egy júniusi nap történéseit mutatja be, melyek egy látszólag banális esemény, egy estély, és persze Clarissa Dalloway alakja köré szerveződnek. Ő képezi az egész regény központját, minden szereplő, aki feltűnik, kötődik hozzá valamilyen módon, legyen az családtag vagy régi ismerős. Egyedül Septimus, a háborús veterán képez kivételt, aki bár nem tartozik Clarissa ismeretségi körébe, sokkal mélyebb szálak fűzik hozzá. Ők ketten képezik Woolf két ellentétes alteregóját: Clarissa az estélyeket adó, ragyogó házigazda, míg Septimus a meggyötört művész.
Ha az ember milliószor csinál valamit, attól az a dolog csak gazdagabb lesz, jelentőségteljesebb; hiába mondják, hogy a felszíne megkopik. A múlt: gazdagít, nemkülönben a tapasztalatok; valamint az is, hogy van egy-két ember, aki számít, aki fontos nekünk, s kialakul bennünk az a képesség, amely fiatalkorunkban nem volt meg: hogy elhagyjunk ezt-azt, azt tegyük, amihez kedvünk van: hogy fütyüljünk arra, mit mond a világ, jártunk-keltünkben ne várjunk túl sokat…
A regény lapjain végigkövethetjük a szereplőket London utcáin, amint ügyes-bajos dolgaikat intézik. Virágot vesznek, orvoshoz mennek és kedélyesen csevegnek. Ám az igazi történet a szereplők tudatában zajlik. James Joyce Ulysses című regényéhez hasonlóan egy tudatregényről van szó, melynek röviden az a lényege, hogy az aktív cselekmény helyett a belső világra és a gondolatokra helyezi a hangsúlyt. Ezt már csak azért is fontos kiemelni, mert hiába vannak párbeszédek a regényben, az igazán fontos dolgokat nem mondják ki, elhallgatják egymás elől. Amikor Clarissa találkozik a sok éve nem látott régi szerelmével, Peterrel, aki nem rég jött haza Indiából, a lehető leghétköznapibb dolgokról beszélgetnek, miközben valójában azon rágódik, hogy vajon jól döntött-e, amikor hozzáment az ígéretes politikushoz, Richard Dalloway-hez. És ahogy nyomon követjük tűnődéseit, szinte észrevétlenül nézőpontot váltunk és a következő bekezdésben már Peter gondolatait olvashatjuk, aki nem tudja eldönteni, hogy vajon még mindig szereti-e Clarissát.
Persze a gondolatokat rengeteg emlék szövi át. Folyamatosan visszakalandozunk a múltba, mely felvillantja a szereplők történetét, fény derül régi kapcsolatokra, titkokra, de ezzel mindössze csak bepillantást nyerünk az életükbe, nem ismerjük meg őket teljesen. Woolf jól érzékelteti, hogy mennyire összetett az emberi lélek, mennyire különbözőnek lát minket a környezetünk, és hogy egy történetnek bizony több oldala is van. Clarissát például teljesen máshogy látja a virágárus és a lánya nevelőnője. Hiába van az egyes szereplőknek merőben más elképzelésük arról, hogy ki is valójában Clarissa, tudjuk jól, hogy valójában egyik kép sem igaz, ahogy egyik sem hamis. Egyszerűen az érem másik oldala.
Ahogy egy nő veti le sima, nappali vászonruháját, fehér kötényét, hogy kékbe öltözzön, gyöngyöket rakjon fel, úgy vetkőzött-öltözött a nap is; kendő le, tüll fel, estére készült, s ahogy egy nő örömmel sóhajt fel, ha szoknyáját földre engedheti, így vetette le magáról, boldogan, a nap is a port, forróságot, színeket.
A regény kérdéseket vet fel és gondolkodásra késztet, hiszen nem ad egyértelmű, tiszta válaszokat. Olyan témákkal foglalkozik, mint a magányosság, betegség – korában egyedülálló módon az elsők között foglalkozott a poszttraumás stressz szindróma hatásával irodalmi műben –, miközben kritizálja a brit arisztokrácia életmódját. Szokatlan narrációja és témaválasztása miatt bizonyára nem minden olvasó fog könnyen megbirkózni vele, hiszen nem egy lebilincselő, izgalmas történetről, hanem egy lassan hömpölygő, elgondolkodtató modern regényről van szó. Rá kell szánni az időt és a figyelmet, de ha fogékonyak vagyunk erre a finom, elegáns stílusra, és szívesen bolyongunk az egymásba szövődő történetszálak között, akkor jó eséllyel egy új kedvenc könyvre lelhetünk benne.