Veszprémi Szilveszter – Helyek, ahol rám öröm vár
Ha egy könnyed, mégis elgondolkodtató olvasmányt kerestek, és nyitottak vagytok a kortárs magyar költészetre, akkor szeretném a figyelmetekbe ajánlani a Prae Kiadó egyik őszi újdonságát. Veszprémi Szilveszter első verseskötete, a Helyek, hol rám öröm vár szeptemberben jelent meg, és a felnőtté válás próbatételeit mutatja be a sokszínű költeményeken keresztül.
A Helyek, ahol rám öröm vár egy 21. századi legkisebb királyfi története, akinek a versek beszélőjeként sikeresen ki kell állnia a próbákat. Először is szembe kell néznie azzal, hogy honnan jött, kik a szülei és milyen a viszonya velük. Majd meg kell küzdenie az összes sárkánnyal, amivel csak találkozik a felnőtté válás során. A királyfi célja az, hogy megtalálja a saját útját egy másik birodalomban anélkül, hogy megtagadná a múltját. Főhősünk egyszerre gyerek és felnőtt, magányos és társas lény, vidéki és városi ember. A költő keresi önmagát az élet minden területén, a felnövés kérdésekkel teli, de teljességében megélt éveiben.
Veszprémi Szilveszternek ez az első verseskötete, de kulturális újságíróként és az Egy meleg srác olvas nevű könyves blog szerzőjeként már ismerhetjük. A szerző maga is fiatal felnőtt, így első kézből tapasztalhatta meg, milyen a 21. században Magyarországon felnőtté válni. Valószínűleg minden Z generációs olvasó talál ismerős élethelyzeteket és kihívásokat egy-egy versben.
A versek sokfélesége tükrözi a felnőtté válással járó kihívásokat.
A nagyjából száz oldalas kötetben olvashatunk többek között a költő gyermekkoráról, az egyetemi évekről, szerelemről és boldogságról, a változásokat övező bizonytalanságról, valamint a mindennapi élet jelentéktelennek tűnő, de olykor jelentésekkel teli szituációiról. Az egyszerű problémákon és félelmeken át – a magány, a kívülállóság és az otthontalanság érzése – gyakran filozófiai kérdésekhez jutunk, amelyek még a vers befejezése után is sokáig motoszkálnak a fejünkben. Míg egyes alkotások teljes mértékben személyesek, addig mások olyan általános tapasztalatokról szólnak, amelyek a legtöbb fiatal számára ismerősen hangoznak.
Helyek, ahol rám öröm vár – egy életen át tartó önismereti utazás
Veszprémi Szilveszter költeményei rámutatnak arra is, hogy nincs egy éles váltás a gyermekkor és a felnőttkor között. Nem egyik napról a másikra, például a 18. születésnapunkon, hagyjuk magunk mögött az egyik időszakot, és lépünk be az ismeretlenbe. A felnőtté válás egy hosszas folyamat, amit nem tudunk egy konkrét, mindenkire érvényes életkorhoz kötni. Bekerülünk az egyetemre, megszerezzük életünk első állását, elköltözünk a szülői házból, követjük a nagy betűs élet állomásait, mégsem érezzük magunkat mindentudó felnőttnek. A versekben nagyon szépen kibontakozik a Z generációs fiatalok egyik tapasztalata: úgy érezzük, egy ismeretlen világba csöppentünk, és valójában még mindig elveszett gyerekek vagyunk.
Ott felnőni tanultál, itt próbálsz felnőttként élni, bekapcsolódni az új város körforgásába a máshonnan hozott reflexek és tanulságok szerint.
Nehéz egy kedvenc verset választani ebből a kötetből.
Sokszínű témaválasztás, versszerkezet és stílus jellemzi ezeket a költeményeket, így nehéz egy kedvencet kiemelni a sok közül. Tetszettek az elgondolkodtató, filozofálásra invitáló alkotások és a könnyedebb hangvételű, hétköznapi tevékenységekre épülő versek is. Kedvencemmé vált például az FWP, a Megállók és a Nyomok című költemény, de egyértelműen kiemelkedő a kötet címadó alkotása is. A Helyek, ahol rám öröm vár című vers szépen bemutatja a felnőtté válás folyamatát, avagy a 21. századi királyfi egy életen át tartó önismereti utazását.
A borító a felnőtt élet bonyolultságát ábrázolja.
A Prae Kiadó egy rózsaszín borítóval jelentette meg a könyvet, amelyen Nyíri Orsolya grafikája látható. Egy kibogozhatatlan fonalgombolyagot láthatunk, amely valószínűleg a nagy betűs felnőtt élet bonyolultságát ábrázolja. Ha a kis kötet nem is keltené fel a figyelmünket, ez az aprólékos alkotás rögtön magába szippant.
Gyönyörű, mégis őszinte és szókimondó versek formájában ismerhetjük meg a 21. századi fiatalok útkeresését.
A Helyek, ahol rám öröm vár nem az a verseskötet, ami elfeledetten fog a könyvespolcon porosodni. Már csak azért sem, mert teljesen érhető nyelvezettel, gördülékeny stílusban írt költemények szerepelnek benne, amelyek sokunk számára ismerős gondolatokat és kihívásokat elevenítenek fel. Ha szívesen olvastok verseket, vagy ti is éppen a felnőtt élet küszöbén várakoztok, akkor nagyon ajánlom nektek ezt a könyvet!
Olvastátok már? Osszátok meg a véleményeteket velünk!